Cleopatra 2. könyv (TMR - Minho fanfic)

1. fejezet

- Remélem egyszer meg fogsz tudni bocsájtani nekem.

Zavart volt.

- Még utoljára megpróbálok tenni valami jót, ahogyan anyukádnak is ígértem.

Nedves volt az arca, de nem a sajt könnyeitől.

- Találd meg őket Ebony...

Ragadt a keze, de nem a saját vérétől.

- ....és pusztítsátok el, ami a Veszettből maradt.

Próbálta összeszedni magát, de az ájulás egyre jobban erőt vett rajta. Csak egyetlen nevet tudott kipréselni a torkán, ahogyan az előtte álló nő körvonalai végleg elmosódtak.

- Sutton...

Egy mosolyt vélt felfedezni, de már abban sem volt biztos.

- Igenis van gyógymód Bony, és erre te vagy az élő példa.

Elájult.

***

Eső. Ez volt az első gondolat, ami belopta magát az ébredező lány elméjébe, de ez most teljesen más volt, mint amilyeneket eddig hallott, olyan... igazi. A kísérleti szobájában tompábbak voltak az ablakon koppanó esőcseppek és a fel-fel dörrenő villámok zaja, de most minden tiszta volt. Nem volt minek megállítani a vihar tomboló dühét. Kint volt, egyszerűen érezte.

- Szóljatok a főnöknek. – harsant fel mellőle egy éles hang, mire összerezzent. – Felébredt a vendégünk.

Az egyik földre fektetett matracon elterülő lány lassan, szinte erőlködve nyitotta fel kábulattól nehéz szemeit, majd oldalra sandítva végigmérte a mellette ülő fiút. Annyira ismerős volt, de honnan...?

- Gally?

A fiú arcán, mintha egy pillanatig meglepettség tükröződött volna, de egy szelíd mosoly szinte rögtön át is vette a helyét. Törökülésben, lazán előre dőlve tartotta magát összekulcsolt kezein, amiket a térdére fektetett. Látszott az arcán, hogy több olyan megviselő dolog is történt vele, amit a lány még csak elképzelni sem tudott.

- Tehát emlékszel rám.

- Inkább az a meglepő, hogy te emlékszel énrám. – válaszolta vissza a szőke lány, majd lassan, de biztosan tartva magát felült. – Hol vagyok?

- Menedék, ellenállás, annak hívod, aminek akarod. – vont vállat a fiú. – Az a lényeg, hogy kint vagy. Emlékszel valamire?

- Túl sok mindenre. – mosolyodott el a lány, inkább bánatosan, mintsem boldogan vagy megkönnyebbülten. – Azt hittem meghaltál.

- Nem te vagy az egyetlen. – horkantott Gally. – De ezt majd később megbeszéljük, először is el kell mondanod mindent, amit a veszettről tudsz. Meg persze azt sem ártana tudnunk, hogy hogyan lehetsz életben.