Cleopatra 2. könyv (TMR - Minho fanfic)

5. fejezet

Még mindig nem volt képes hinni a szemének, hiába csipkedte továbbra is már vöröslő alkarját. Newt, Thomas, Serpenyő és még két alak, akiket Ebony még a központból ismert, Brenda és Jorge. Szorosan egymás mellett haladva tartottak a civileknek állított határ felé.

- Ne csináld bökött. – morogta az orra alatt Gally, miközben szorosabban markolva fegyverét előre dőlt, hogy kilessen az előttük magasodó, romos fal takarásából.

Alig, hogy Thomas átlépte a pontosan fel nem húzott határt, szinte azonnal megindult a tüzelés a hatalmas kőfalak mögül. Az emberek riadt hangyák módjára indultak meg a félig lerombolt, mégis menedéket adó házak tömbjei közé.

- Húzzátok fel a maszkot és kocsiba velük! – üvöltötte hátra a Gally mellett kuporgó lány, majd saját maszkját az arca elé rántva megindult egyenesen a tömeggel szemben, társai szorosan a nyomában. Épphogy kinyúlt a mellette rohanó tömegbe, Brenda szinte a karjai közé futva ütközött a mellkasának. Színtiszta rémület volt leolvasható a lány arcáról.

- Brenda! Brenda! –Jorge vergődve próbált jobb pozícióba kerülni, hogy ráláthasson az említettre, de Chris vasmarokkal fogva a férfit bekényszerítette őt az egyik ütött-kopott furgonba, míg Ebony ugyan ezt téve Brendával a másik furgon mellé lépett és belökte a lányt, mielőtt helyett foglalt volna ő is a járműben.

***

- Kik vagytok ti?

Ebony egyből Gally-ra kapta a tekintetét. Látszott a fiún, hogy hezitál, de egy utolsó pillantással a lány felé sandított, majd a maszkja után nyúlt és levette azt. Szinte tapinthatóvá vált a feszültség a szobában.

- Hello Zöldfül.

- Gally? – Thomas hangja teli volt meglepettséggel, de ott motoszkált mellette valami más. Valami sokkal erősebb érzelem, ami arra késztette a lányt, hogy erősebbre fogja szorítását a fegyver markolatán.

- Ilyen nincs.

Mintha Serpenyő adta volna meg a végszót, Thomas előre lendülve bemosott egyet Gally-nak, majd kihasználva a kínálkozó alkalmat rávetette magát, amint a fiú földet ért az első ütéstől. Newt azonnal mozdult, épp időben kapva el barátja kezét, de Bony-t ez sem állította meg abban, hogy fegyverének csövét egyenesen az ingerült fiú tarkójának nyomja. Thomas a barátja volt már a kezdetek óta, ugyan úgy, mint Gally, de ha választás elé állították volna, egyértelmű lett volna számára, hogy kit védelmez a másikkal szemben.

A fiú volt a legjobb barátja, ő pedig a fiúé...

És ezt a köteléket senkinek sem hagyta volna, hogy elvegye tőle, bármibe is kerül...

- Nyugalom, tegyétek le a fegyvert! – adta ki a parancsot Gally, de ő meg sem rezzent. Biztosan tartotta a Thomas tarkójának szegezett fegyvert. - Nem fog bántani Bony...

Kelletlenül, de maszkja után nyúlva hátrébb lépett és leengedte fegyverét szorongató kezét.

- Ebony? – az ismerős brit akcentus szinte zene volt a lány füleinek. – Istenem, oh istenem!

Newt karjai a másodperc tört része alatt fonódtak a lány törékeny alakja köré, mire akaratlanul, de egy halvány mosoly jelent meg Bony arcán. A brit fiú hátára simítva kezeit viszonozta a már oly régen várt, ismerős érintésekkel és érzelmekkel teli ölelést. Küzdenie kellett a szemeit mardosó könnyek ellen.

- Én is örülök neked, Newt.