Elfeledett világ

10. fejezet

KUSZA ÉRZELMEK

Nem pihentünk sokat. Fel se tudtam ocsúdni a korábban történtek hatása alól, Aiden már türelmetlenül dobolt a lábával, jelezve, hogy azonnal induljunk, különben baj lesz. Nem volt más választásom. Felkeltem a puha fűből, ahol eddig gubbasztottam, majd Flamere támaszkodva próbáltam megtartani az egyensúlyomat. A lábaim remegtek akár a kocsonya, az adrenalintól korábban nem éreztem és nem tűnt fel, de mivel az fokozatosan távozott a szervezetemből, ezért egyre jobban kezdtem érezni azt, hogy enyhe sokkot kapott a testem az Orákulummal történ egyesülés miatt. 

Borzongás futott végig a gerincemen, mikor belegondoltam abba, miként kúszott a testembe és miként irányította azt. Nem volt kellemes és sosem akarom újra megtapasztalni. Egyre csak a jóslata járt a fejemben. "Ne hullass könnyeket egy életért, amire nem rendeltettél... egy életért, amit nem is élhettél volna." Ezek szerint az én lelkem már születésem óta a pusztításra van rendelve és örök szenvedésre. Belegondolva, kezdett értelmet nyerni az, hogy melyik fajba tartozom és, hogy eddig csak a baj és a szerencsétlenség járt a nyomomba. Sosem voltam egy szerencsés ember, egy versenyt se nyertem, sose találtam célba dartsba és ilyen apróságok, amik most mégis eléggé fontosnak tűntek. Hirtelen minden apró részlet a helyére került és egyre élesebben láttam át a kusza darabok között. Már az elejétől kezdve el volt rendelve, hogy találkozzak Aidennel és, hogy az oldalára álljak, ez a sorsom. 

- Mi lesz már?- hozott vissza a valóvilágba felcsattanó türelmetlensége. 

- Megvagyok -suttogtam kissé elkeseredetten. Fájt, hogy ez az élet adatott nekem, de ebben a percben itt az erdőben határoztam el, hogy akkor ebből fogom a legtöbbet kihozni, ha ez a sorsom, hát pazarul fogok alakítani. 

- Akkor szedd a lábad- mondta mogorván a vörös hajú, kin még mindig rajta volt a maszkja. Némán sétáltunk egymás mellett, elég megfeszített tempóban haladtunk, amit nehezemre esett követni. 

- Egy csiga is gyorsabb nálad- sóhajtott fel fáradtan. Flamere nézett, aki fáradtan pislogott rá, nem tehetem meg vele, hogy a hátára szállok, mikor ő is ki van merülve. Így hát inkább vánszorogtam tovább, a lábaim maguktól vittek. 

- Damaeth, kérdezhetek valamit?- szólalt meg kisvártatva vöröske. 

- Persze- mondtam neki meglepetten. 

- Beszéltél valaha az Orákulummal? Őszintén!- komoly volt, ami valamilyen szinten érthető volt. 

- Soha, egyetlen egyszer se... Meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy meg fog jelenni, pláne, hogy segít...

- Attól függetlenül, hogy a rossz oldalon állunk a Gárdák szemébe, az Orákulum nem minden esetbe az ő pártjukat fogja. Az Orákulum azt nézi, mi jó Eldaryanak. És az utalás, miszerint te és a fény gyermek döntitek el a sorsát az otthonunknak... olyan abszurd. Sejtettem, hogy valami fontos dolog miatt kerültél át és éppen most, de ez... ez minden képzeletemet felülmúlja- mondta már már mániákus hangon, amitől egy kicsit megijedtem. 

Félúton voltunk, mikor végre letáboroztunk. Hajnalig aludhatunk itt, kaptuk meg az engedélyt. Flame egyből lekuporodott a földre én pedig szorosan hozzábújtam. 

- Van egy forrás a közelbe, ha lemosnád magadról a koszt- suttogta elém guggolva Maszkos. Bólintás volt a válasz, ahogy elindultam még visszalestem a vállam felett.

- Ha kukkolni mersz...-szólaltam meg tétován, fenyegető hangon, de hallottam, hogy kuncog.

- Menj már!- intett, mire sértetten elfordultam és a mutatott irányba haladva kerestem a forrást. A csobogást ugyan már hallottam, de nem tudtam milyen messze lehet. Azonban pár lépés múlva kiértem a bozótosból és egy gyöngyöző kis tavacskához értem, amibe egy alacsony vízesésen át érkezett a kristálytiszta víz. 

Gyönyörű volt. Azonnal bele akartam ugrani, így még egyszer körülnéztem, majd megszabadultam ruháimtól. Hideg volt, megborzongtam, ahogy a talpamat érte a hideg víz, de örültem annak, hogy tisztára moshatom magam, amire még tegnap este se volt alkalmam. Sok volt ez az utóbbi két nap nekem. Lebuktam a víz alá, és egy kis ideig ott is maradtam. Mikor felbuktam a vízből, a túlparton a fa tövében egy furcsa alakot véltem felfedezni. Denevérszerű állat volt, pillangó szárnyakkal. Átröppent a fejem fölött, egyenesen a ruháimhoz.

- Ne ne neeee- kiabáltam teli torokból, mire a kisállat megijedt és elmenekült, szerencsére nem vitt magával semmit. A bokor zörögni kezdett, a derekamig ért csak a víz, ugyanis az előbbi kiabálás közbe lendületből fel is pattantam. Vizes hajam a mellkasomra és a hátamra tapadt. Aiden ugrott ki a bokor mögül, kivont karddal a kezében. Lefagyva álltam és ő is hasonlóképpen. Annyira megdöbbentem, hogy reagálni is elfelejtettem, csak pár pillanattal később, mikor magamhoz tértem. A kezeimet a mellkasom elé kaptam és beleloccsantam a vízbe egészen az államig, bár mivel a víz olyan tiszta volt, simán átláthatott rajta. 

- Azonnal menj el! Perverz!- kiabáltam neki.

- Azt hittem baj van!- kelt ki magából és eltette a kardot- Legközelebb ne sikongass ilyen felelőtlenül- motyogta magában, remélve, hogy nem hallom meg.

- Hallom ám!- szóltam rá erélyesen. A következő pillanatban olyan történt, amire nem voltam felkészülve. Levette a maszkját, a ruháimhoz dobta, majd szépen lassan elkezdett megszabadulni a ruháitól, mikor az alsóneműjéhez ért, pironkodva fordultam el, így végül nem láttam levette e vagy sem. Hallottam, hogy plocsog a víz, ahogy bejön.

- Mi a frászt csinálsz?- kérdeztem rekedtes és rémült hangon.

- Megfürdök!- válaszolta nemes egyszerűséggel- Később akartam, de ha már itt vagyok- kuncogott, azon az idegesítően szexi hangján. Hallottam, hogy közelebb úszik, éreztem, ahogy megáll mögöttem- Seth piszok nagy mázlista- mondta rekedtesen. Erre a mondatára eszembe jutott a csalódottság, amit ott új szobámban éreztem, mikor rájöttem, hogy Seth csak azért került ilyen közel hozzám, mert ez volt a feladata.

- Az a bolond csak a feladat miatt volt velem- magyaráztam, bár szaggatottan, ugyanis az elfojtott izgatottságtól, már lassan beszélni is elfelejtettem.

- Először lehet, de végül elkövette a legnagyobb hibát- nevetett- és ez okozta a vesztét, ami hozzám vezérelt- mondta magabiztosan.

- Sosem leszek a tiéd!- jelentettem ki ellentmondást nem tűrőn és elindultam egyenesen előre, minél távolabb tőle. A kezem után kapott és magához húzott, csupasz hátam, az ő kemény izmos mellkasának csapódott.

- Már most az enyém vagy- a hangjában olyan éllel mondta mindezt, amitől valószínűleg minden lány itt és most széttette volna neki a lábát, de én nem vagyok ilyen lány. Ficánkoltam a szorításban, de másik erős karja hasamra kúszott végül megkapaszkodott a csípőmnél és nem eresztett. Csókot lehelt a nyakamra, majd finoman meg is harapott. Felnyögtem. Hiányzott a törődés, nem csak a testemnek, de a lelkemnek is. A lelkemet még legyőztem, de a testem nem tudja meghazudtolni magát, megadóan simult a szorításba, de én még küzdöttem az érzés ellen. Nem akartam belemenni a játékba, tudtam, hogy csak egy múló szeszély lenne számára. 

- Engedj el- mondtam határozottan. Sikerült újra uralnom a testemet és ezt ki is használtam. Ijesztő fuvallat érkezett, én pedig már nyitottam a számat, hogy használjam a hangomat és, ha kell azzal dobjam hátra magamtól, de aztán elengedett. 

- Előbb utóbb be fogsz hódolni- a vállam mögött néztem rá hátra, így találkozott a tekintetünk. Vörös szemei izzottak a vágytól. Megnyalta alsó ajkát én pedig levegőt venni is elfelejtettem. 

- Mikor behódolok, az legyen az utolsó nap az életembe! Én nem vagyok senkié, én magamé vagyok. Engem nem uralhat senki-zengtem vészjóslóan és zöld szemeim parázslottak a dühtől. 

- A vágyaid fognak romba dönteni- fordult nekem háttal, majd kiment a vízből. Láttam, hogy az alsónadrágja rajta maradt, kicsit meglepődtem rajta, de annak tudtam be, hogy csak szórakozott velem, csak rám akart ijeszteni. Ugye?!

Miután végeztem a fürdéssel, jobb híján vizesen hagytam a hajam, nem volt lehetőségem a megszárítására így inkább hagytam és csak a kezemmel próbáltam valamennyire kifésülni. Visszaérve a Maszkos az egyik fa tövében ücsörgött felöltözve. Én Flame mellé kucorodtam és nem törődve semmivel szinte azonnal elnyomott az álom.