Damaeth Siivys Blackhouse egy különleges család sarja az emberek világában. Félig embernek és félig tündérnek született meg, soha nem is tudva egy másik világ létezéséről, azonban az élete nagy változások előtt áll.
A nagymamája tündérmeséi igazna...
Halk neszezést hallottam, szinte a normál fülnek hallhatatlan, hangok alapján is el tudtam képzelni a körülöttem lévő teret, ahogy a neszek visszaverődtek az egyes bútorokról, tárgyakról, nagyjából következtetni tudtam a szobára is.
A sajátomban vagyok...
A függönyt meg meglibbenti a szellő, a puha anyag tompán, hallhatatlanul nekiütközik az előtte lévő párnáknak, ugyanis egy kis kanapé van ott.
Esik, tisztán hallom, ahogy az esőcseppek vadul kopogtatnak a csak behajtott ablakon. Valaki megfeledkezett róla, elfelejtették, hogy nyitva van, ahogy engem...
Éreztem, hogy egyedül vagyok. Kinyitottam a szemeimet, de továbbra se láttam, ami teljesen összezavart, ekkor éreztem meg a kötést a szememen és eszembe jutott minden, ami az erdőben történt. Ki lehetett az a maszkos? Mi van Sethel? Kérdések ezrei kezdtek szállingózni a fejembe. Fogtam a kötést és elkezdtem letekerni a fejemről, közben felkeltem, furcsa volt, hogy tudatában vagyok mi merre van. Csettintettem egyet a nyelvemmel, mire a visszaverődő hangból tudtam, magabiztosabbra, hogy ha még egyet lépek, keresztülesek egy dobozon, ami a földön hevert. A fésülködő asztal elé mentem, a tükör előtt álltam mikor lekerült a kötés, ami a földre csúszott ki ujjaimból. Megdermedtem a látványomtól.
A szemem vonalába az egész arcomat egy fekete sáv hasította el, jobban mondva a bőröm fel volt jőve és, mint, amikor az ember húsa kilátszik, ez is éppen olyan látvány volt. Riadt tekintettel néztem a tükörképem. Nem éreztem fájdalmat, mint az erdőben. Nem folyt belőle a vér, azonban a fekete sávot, ahogy jobban megvizsgáltam láttam, hogy akár a lávafolyamban, ahogy a megkeményedett táblák úsznak, apró kristályos valamik mozgolódnak a feketeségben. Ahogy jobban figyeltem, és forgattam a fejem észrevettem a füleimet is, mire nevethetnékem támadt. Hosszú, hegyes fülem lett, akárcsak a kék mogorva kotyvalékos tündérnek. Tovább szemlélődtem, és szembeötlöttek még a tetoválások, végig a lábaimon, a karjaimon, és a lábam!! Lábujjak helyett patákon álltam, és a legfurcsább az egészben, hogy természetesnek éreztem, amikor idejöttem, fel se tűnt, hogy más érzés lenne! Aztán ott voltak még a szarvak, amik olyanok voltak, akár az ikrek nagymamájának a kosáé. Eszméletlenül néztem ki...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Szörnyeteg vagyok... néztem mereven magamat.
Léptek zaja ütötte meg a fülemet, de én csak álltam a tükör előtt, egyetlen egy majdnem átlátszó földig érő, pántos ruhában. Zöld fehérneműm át is ütött alóla. Halkan nyílt az ajtó, nem tudhatták, hogy már fönt vagyok. Mikor az illető beljebb merészkedett, meglepődtem, egy világoskék hajú nő volt, hegyes fülekkel. Amint meglátott a tükör előtt állva, kiesett a tálca a kezéből, elkerekedtek a szemei. A tálca hangos csörömpöléssel esett a földre, be kellett fognom a fülemet, annyira bántotta a fülemet az ismert hang. A pohár, ahogy ripityára tört a kövön, sértette a dobhártyámat. Abban is kételkedtem, hogy azután a sípolás után, amit a hang hatására éreztem, fogok e még valaha hallani. A földre kuporogtam úgy fogtam a fejemet és valami, ami a kis famimra emlékeztetett, csak sokkal nagyobb változatban mellettem termett, és egész testével védelmezőn elém állt és kereste a veszélyt.
