Nem számít a neved

31.Fáj a hiányod

Steve szemszöge:

(Azért megyek ismét vissza egy kicsit , hogy az események összeérjenek , illetve csak úgy jelezném ahham(köhögés)melegek(Stucky)!

Nem hagyom tovább ott Bucky-t a korházban.Egyszerűen szükségem van rá.
Arra , hogy érezzem mellettem van , hogy támogasson.
Nem az a nőcsábász katona mint aki régen volt ,már nem az.
De hiába lett más , sok sok esemény hatására.
Nekem mindíg az a Bucky marad.
Aki meg akart akadályozni , hogy beálljak a seregbe.
Aki minden áron meg akart védeni engem.
Aki akkor is szeretett amikor kicsit másabb lettem.
Én is megváltoztam és ő elfogadott és ezért én sem hagyom őt cserben.
Ő a barátom , a bajtársam , szerelmem , az életem.

Megkértem Coulson-t , hogy segítsen lelépni.
Megtette , segített.
Tartozom neki.

A korház elött állok.

-Barnes.mondom a recepciósnőnek.
-Áthelyeztük , 220-as szoba.
-Haza szeretném vinni.
-Semmi akadája uram-mondta monton hangon-de alá jell írnia egy nyilatkozatot , higy beleeggyezik , hogy a beteget veszélynek teszi ki a korházból való távozás során.
-Rendben.mondom halkan.
-Kinyomtatom a papírt mire távozik , kérem ne menjen el a nyilatkozat aláírása nélkül.
-Rendben.fordultam meg és indultam el.
Eltévedtem , de egy kedves alacsony nővér eligazított.

A kilincsre helyeztem a kezem majd lenyomtam.
Bucky háttal ült nekem az ágy szélén.
-Bucky?kérdezem , nem tudva milyen „állapotban van".
-Steve?néz hátra reménykedve , hogy azt látja akit vár.
-Igen én vagyok , jól vagy?kérdezem
-Kérlek , vigyél el innen.
-Mi történt?álltam mellé
-Ezek a gyógyszerek amikkel dolgoznak , még erősebbek mint az eddigiek  , az agyam eddig is tompa volt , de most borzasztó alig.....-temette arcát kezeibe-alig tudok gondolkodni , elnyomja..., nem tudom , mi....szédülök....a gondolataim.
-Nyugi Buck-símítottam végig a hátán -jobb lesz nemsokára.
-Fáj , félek , hogy nem emlékszem tisztán , hogy minden homályos a múltban , de mostmár a jelenben is.
Nézett rám , könnyes szemekkel.
-Ne félj.....-suttogtam halkan-ne félj mert itt vagyok és soha többé nem bánthatnak.

Majd kezeimmel köztefogom, az arcát és lágy csókot lehelek ajkaira.
Olyan ismerős mégis annyira távoli.
Ugyan az az íz , ugyan az a tapintás ugyan azok az ajkak.
Csak a környezet változott meg és az évszázad.

Olyan régen volt minden ami számított.
De legalább ő itt van velem , mint egy megelevenedett emlék.
A legszebb emlékem mind közül.

Ő is kezeit az arcomra helyezi.
Az egyik a múlt érintése , a jobb keze , puha , meleg , gyengéd.
A másik a jelen , kemély , hideg , határozott.

-Elmegyünk, ne félj.szakadok el tőle és suttogok a fülébe.
-Köszönöm Steve.ölel meg.

Gyorsan pakolunk , sietve érünk le az előtérbe.
-Várj itt egy kicsit el kell intéznem a papírokat.hagyom ott Bucky-t egy várószéknél.
Erre válszul csak egy apró bólintást kaptam.

-Azt mondta vissza kell jönnöm alaíri valamit.mondtam a nővérnek a pultnál.
-Jaj , bocsánat elfeljtettem kinyomtatni , az elöbb jött egy sürgős eset.
Erre csak beharaptam az ajkaim , nehogy valami olyasmit mondjak amit késöbb még megbánok.
Majd öt perc múlva odanyújtott pár papírt és egy tollat.
-Kérem olvassa át.mondta a hölgy.
-Sajnálom kedves  , erre nincs időm.firkantottam alá a papírokat.
-Az ön dolga.reagált .
Majd siettem vissza Bucky-hoz.
Aki eközben leült és szaporán vette a levegőt.
-Jól vagy?tettem vallára a kezem.
-Persze-mondta halkan-csak siessünk.
Állt fel , és indultunk el az ajtó felé.

A korház parkolójában várt minket Coulson , egy fekete terepjáróban.
Látszólag golyóálló volt.

Thor szemszöge: