Sárkány Testvér /Szünetel/

-14-

-Írói szemszög-

Szerintem mindenki tisztában van vele, hogy Millien Ordway nem az a fajta lány, aki csak úgy hagyja a számára fontos dolgokat lógni a levegőben. Így most türelmetlenül kapálózott a tétlenség végtelen mocsarában, s arra gondolt, hogy valahol lennie kell egy partnak amiben megkapaszkodhat. Ahol -akár egy pillanatra is- megpihenhet, ahol végetérnek a nyomasztó rejtélyek, és nem zúg az ember feje a sok gondolattól és kételytől, nem gyötri örökké szorongás és vegytiszta félelem.
Mert Millien tagadhatatlanul félt. Félt az ismeretlentől, amely ott terült el az orra előtt, és tudta, hogy nemsokára át kell lépnie a határát, hogy bármi áron is, de ismertet csináljon belőle. Félt az őt körüllengő titoktól, mely folyamatosan az oldalán sétált, bármerre is járt.
Félelme nem engedte, hogy újra betegye az erdőbe a lábát. Egyre ritkábban ment el sétálni, és akkor is csak a faluban rótta a köreit, a megszokott erdei bandukolás helyett.

Szürkéről már lassan egy hónapja nem hallott semmit, azóta, mióta látták, hogy az Árny Hiúzok az erdő széléig jöttek. Akkor a sárkány egy majd találkozunk! felkiáltással hagyta ott a lányt, amiről ő úgy gondolta, hogy ez nyilván a nemsokára egyik szinonímája mezei barátjánál. Szürke ugyanis egy eléggé fura észjárás módot követett, amit sokszor nehezére esett megérteni.

De azóta eltelt lassan egy hónap.

Millien ha eddig nem is, de most már kicsit aggódni kezdett, mivel még hiányos információkészlettel is tudta, milyen veszélyes mostanában az erdő.

Így egyik "városi" sétája végén haza felé menet, egy kis hezitálás után az erdő felé vette az útját.
A réten a fűszálak a térdét verdesték, amit egy városi gyerek kellemetlennek találhat, de Millien már születése óta lakott a faluban, és már jópárszor átvágott a réten mikor az erdőbe igyekezett, így ő igenis kellemesnek találta ezt.

Az erdő szélén azonban megtorpant.

Mi van ha Szürke egyszerűen csak szarik az egészbe, és nem érdekli mi van Milliennel? És, ha valójában minden rendben van vele, csak tényleg olyan nem törődöm, mint amilyennek a lány gondolja őt.
Akkor feleslegesen merészkedik be a számára igen veszélyes erdőbe.

De ha Szürkével tényleg valami baj van?

Millien az Árny Hiúzokon és azon a Morganmorlon kívül nem tudott más veszélyforrásról az erdőben, de sejtette, hogy vannak még más gonosz lények amiktől félhet.

Kieresztett egy sóhajt, s ujjaival végigszántott hófehér haján. Mert igen, azóta sem változott vissza barnára. Azóta is ugyanolyan fehér volt, mint mikor azután a fucsa dolog után újra földetért.

Nos igen, miután az anyja és nagyanyja észrevette, jókora balhét csaptak.

-visszaemlékezés-

Reggel, mikor Millien felébredt csodálkozva vette észre, hogy a láncon, amin a gyűrűje lógott a nyakában, most nem volt semmi.
Egy pillanatra elfogta a pánik, de mikor a kezeit fölemelte észrevette, hogy a gyűrűje a jobb középső ujjára van húzva.

De, hogy került oda?

Pár másodperc gondolkodás után, eszébe jutott a tegnap éjszaka.

Mosolyogva sétált le az emeletről a konyhába.

- Jó reggelt!

Millien nem meglepve jegyezte meg magának, hogy öccse és anyja már megint nincsenek itthon.

Biztos bementek a városba vásárolni.

Alice nagyi viszont a tűzhelynél sürgött-forgott, láthatólag az ebédet készítette. Millien hangjára mosolyogva fordult hátra.

A lélegzete pedig egy pillanatra elakadt.

- Millien kincsem, mi történt a hajaddal?

Millien kicsit zavartan, ám mosolyogva túrt bele a hajába. Szerencséjére a nagyija volt az a személy akinek bármit elmondhatott.

- Nagyi, ismered a Holdfivérek legendáját?

Alice nagyi a fejét rázta.

- Nem, de ez nem magyarázat arra, hogy miért fehér a hajad!

- Nyugi nagyi, elmesélem!

Ezután Millien talán több mint egy órán keresztül mesélte az éjszaka történteket. Nagymamája állandóan közbevágott, kérdéseket tett fel, értetlenkedett és hüledezett, de ez nem volt annyira zavaró.

- Ennyi.

A történet végére ért. Legalábbis ő akkor azt hitte.

- Ennyi?

- Ennyi.

- Ez csodálatos.

Millien felvont szemöldökkel fordult Alice nagyi felé.

- Mi ezen a csodálatos. Szerintem inkább ijesztő.

- Tanulj meg nem megijedni minden bonyolult és nehéz dologtól Millien!

-visszaemlékezés vége-

De Millien azóta is félt a bonyolult és nehéz dolgoktól. Kérlek ne nevezzézek gyávának ezért!

Ám most, mikor az erdő szélén állt, valahogy nem érezte annyira ijesztőnek ezt az egészet.

Ezt az egészet.

Fura ezt a kifejezést használnia, de más gyűjtőszó nem jutott hirtelen az eszébe.

Az erdő olyan ártatlannak tűnt így. Olyan csendesnek, békésnek. Más ember nem is gondolta volna, hogy a nyugott csend mögött valójában rengeteg veszély lapul. De Millien tudta, és így már kétszer is meggondolta, hogy betegye a oda a lábát.
Most viszont muszáj volt, mert a tudat, hogy Szürkét nem látta már egy ideje, aggodalommal töltötte el. S bár nem ismerte olyan régóta a sárkányt, szinte kötelességének érezte, hogy megkeresse. Ki tudja miért.

Ígyhát Millien még egyszer vett egy mély levegőt, majd belépett az erdő fái közé, és elindult az ösvényen.