Le, a csillagok közül [Supernatural/Destiel] - BEFEJEZETT

~ 11.

Teljes nyugalom honolt az Észak-Dakotát átszelő országúton, amikor a látótérbe belebegett Baby fekete körvonala. Hangja már messze előlrébb járt, mint ő maga, fortyogva keringett a motor zúgása fától szikláig, majd elveszett az erdő rengetegében. Dean és kétfős csapata felcsigázva forgatták a térképet, ahogy száguldottak végig az aszfalton, egyúttal figyeltek mindent, ami él és mozog a környéken. Meg kell találniuk Odettet, nem vita tárgya.

- Biztos ezen az útszakaszon jártál? - követte újjával a legvastagabb piros vonalat Sam, közben figyelte szeme sarkából a következő mérföldkövet.

- Biztos. - motyogta a báttya.

Dean pontosan tudta, hogy merre járnak, hiszen épp elhaladtak a kocsma mellett, ahol előző este itta kétpofára a whiskey-t. Elgondolkodott, hogy végül is, az ott felmerült dilemmájára most sikerült megoldást találnia: igen is, megéri visszafordulni. Az sem érdekli, ha utólag még egyszer megkövezik tettéért, legalább tiszta a lelkiismerete.

Gabriel a hátsó ülésen éberen figyelte a környező erdős részeket, fel-felbukkanó tisztásokat és pihenőhelyeket. Több tíz ilyen mellett is elhaladtak már, de nem hogy ember, hanem még természetfeletti lény nyomát nem lelték. Köztudott, hogy erdők sűrűjében szivesen bújnak meg vendígók, vérfarkasok, kitsunek, de ameddig emberre nem jelentenek veszélyt, egy épeszű vadász sem merészkedik egy nyüzsgő kaptár kellős közepébe. Most, azonban nem is magukat féltették legjobban, hanem a csatangoló kis lánykájukat, aki ki tudja merre idult meg az erdőbe, mihást felszállt hajnalban a köd és eltudott az orráig látni. Mindezek ellenére, a lehető leghiggadtabban kellett kezelniük a dolgot.

Sam végül elemelte szeme elől a térképet, és magaelé kezdett bámulni.

- Mi az?

- Elhaladtuk a hatvanhetes mérföldkövet.

- És? - kérdezte vissza báttya, az útról le nem véve a szemét.

- Még egy kicsi és...

Sam szavába belevágott az, ahogy a soffőr majdnem egy satuféknek mondható megállást produkált. Kis híjja volt, hogy nem rohannak bele egy durva salakos, gyalulatlan ösvénybe. Az utat innen már mindenki, aki eddig erre járt csak gyalog folytathatta, mert látszott hogy emberek által lett minimálisan kitaposva egy gyalogút az erdőbe.

- ...elfogy az út, ugye, Sammy? - tántorgott ülőhelyzetbe Gabe, mikor az imént becsúszott a két ülés közé.

- Igen...éppen ezt akartam mondani.

- Az Istenét! - csapott rá a kormányra a férfi, utána vett egy nagy levegőt. - Nincs mit tenni, gyalog megyünk.

- Mi? Te be akarsz oda menni!? - nyavalygott az arkangyal.

- Szeretnéd még Odettet viszont látni, vagy sem? - fordult meg saját tengelye körül még Dean, mielőtt kinyitotta volna a soffőr felőli ajtót, hogy kiszálljon.

- Ez nagyon veszélyes manőver, Winchester! - Gabriel volt az utolsó, aki kiszállt.

Sam nem szólt bele a civakodásukba, inkább előre ment, hogy haladjon a mentőakció.

- Különben is, honnan gondolod, hogy pont itt lesz?

- Ide figyelj, neked kellene legkevésbé aggódnod, Gabriel! - horkant fel Dean. - Angyal vagy, egy érintésedtől kidől fél város! Ha rádtámad valami, csak csuklóból kinyuvvasztod!

- Ez nem úgy működik!

Az idősebb Winchester már a füle botját se mozdította Gabriel szokásos anyáskodására, zsebrevágta a kezeit, és megindult befelé sétálni. Tüzetesen végigmért mindent már az első lépésekben, bizalmatlanná tette ez a hely, ahol már nem egyszer kellett megküzdenie emberevő vagy kannibál, rusnya dögökkel.