Le, a csillagok közül [Supernatural/Destiel] - BEFEJEZETT

~ 4.

A másnap semmi új fejleményt nem hozott csapatunknak. Egy éjszakán keresztül virrasztottak, mozgolódtak, de a kis angyalgyeremek állapota stagnált továbbra is. Már belefáradtak a kapkodásba, a puhatolásba...de nem hagyhatták veszni, szegény, szerencsétlenül járt kislányt.
Gabriel egy üveg sörrel várta megkezdődni a rádiós híreket. Egyedül ült a nappaliban, lábával dobogott idegességében. Mikor meghallotta azt az ismerős indítómelódiát, felkelt a kanapéról, és közelebb ment az asztalon csücsülő rádióhoz.
"Legfrissebb híreinkben többek között a tegnap esti meteorzápor meghökkentő következményéről hallhatunk."
- Rohadék bulvársajtó. - húzta meg határozottan az üveget, és fülelte kíváncsian a további részketeket.
"A világ minden pontjáról kerültek napvilágra amatőr felvételek a szokatlan természeti jelenségről, mindössze egy éjszaka alatt, de a helyi elmondások szerint ebben a városban csapás csapást követett. Miután egy kométa darabja egy kertvárosi ház tetőszerkezetét roncsolta szét, egy szemtanú szerint egy másik felépítésű égitest is az atmoszférába jutott. A helyiek szerint egy robbanás következtében jelent meg a kékesen izzó gázgömb, majd földrengést előidéző lendülettel csapódott a talajba. A különleges erőket és a terepfelderítőket küldték ki a hatóságok a becsapódás helyére, de egy hatalmas bemélyedésen kívül más bizonyítékot nem találtak--"
- Persze, mert itt van nálunk, seggfejek. Élet-halal közt...
Ez volt az angyal végszava, mielőtt lekapcsolta volna a rádiót. A sört az asztalra biggyesztette, közben kedvetlenül megindult egy emeleti szobába, ahol eddig csak használt bútorokat és kidobandó lomokat tartottak. Ameddíg az ott nyugvó kis angyalka sorsa el nem dől, felváltva fognak őrt állni odabenn.
A lépcsősor utolsó fokára lépve láthatta, amint Sam a falat támasztja, összekukcsolt kezekkel és lelógatott fejjel. Nagyot sóhajtva közelítette meg jegyesét, megértő ábrázattal.
- Még nem ébredt fel?
- Nem. - lehelte szinte hangtalanul a vadász. - Félünk, hogy soha nem is fog.
Elrugaszkodott a faltól, közben Gabriel a karját fogta. Lassan az a bizonyos szoba felé lépkedtek.
- Még nincs elveszve a remény.
- Ki mondja?
- Hát, én! Annyira kicsi nem vagyok, hogy ne láss.
- Nézd, Gabe, Castiel már megpróbált mindent. Érted? Mindent! Felébreszteni, a lelkébe nézni, de semmire az égvilágon nem jutott! Mondhatjuk úgy is, hogy a kislány már lelkileg halott.
Gabriel hallgatag maradt pár pillanatra. Legbelül ő is tudta, hogyha már ennyi eredménytelen próbálkozás után talán mégis feltámad, az maga lenne a világ nyolcadik csodája. Inkább csak Sam mellkasára hajtotta fejét, és meneteltek tovább az emelet utolsó ajtaja felé.
Lágyan kopogott be a vadász, nehogy bármit vagy bárkit megzavarjon. Egy elfolytott "Bejöhetsz!" hallatszódott, még mielőtt benyitottak volna.
- Azt hittem, Dean az. - pillantott fel egy másodpercre az ágy fölől az angyal, tekintetét viszont visszahúzta a kislány lázasan égő teste.
- Neked is szia. - csukta be utólag az ajtót Gabriel méltatlankodó ábrázattal. - Különben is, hol van Dean egyáltalán?
- Ez a baj, hogy nem tudjuk. - foglalt helyet Sam az ágy végén. Kitárta karjait, majd visszacsapta az ölébe.
- Már reggel sem jött fel ide. Remélem, nem gondolkodik semmi őrültségen.
- Abban annyira nem lennék biztos. - morgott az arkangyal.
Az újonnan érkezettek végigmérték az angyalfiókát. Az ágy mellett egy tál volt, borogatásvìzzel, sajnos, csak ennyi tellett tőlük, hogy fékezzék a lázát. A bőre már legkevésbé volt hűvös, érintéskor szinte fellángolt, annyira beteg volt szegény pára. Egy felnőtt, jóerőben lévő angyalnak is kimerítő dolog kitartani zuhanás közben, de egy ilyen feljődőfélben lévő fiatalnak maga az öngyilkosság. Csoda, hogy egyáltalán a bőre épségben maradt, és nem mardosta lyukassá az őt körülvevő lángburok. A haja odaveszett és a tollai, az ágyat már tarkopaszan és megtépett szárnyakkal nyomta.
- Az angyalrádiót tudjátok fogni még? - Sam felvetett egy jó irányba haladó ötletet.
- Igen. - bólintott Gabriel.
- Nem keresik?
- Ha jól értelmezem, nem. Jelenleg teljes a csend. - nyugtázta a sötéthajú angyal, újjaival malmozva aggodalmában.
- Mégis, hogy nem veszik észre, hogy egy agyalfióka hiányzik!? Ez hihetetlen! - lobbant fel Gabriel és idegesen fel-alá ingázott, hajába túrva. - Kell, hogy legyen egy ok, amiért nem keresik! A feletteseim felelnek a sarjak biztonságáért, vagy ha már így állunk, hatalmas nagy fejetlenség lehet odafenn...
Castiel és Sam ismételten csak hallgattak. Gabrielnek részben igazat adtak, de a gondolatmenetük ott akadt le, hogy vajon mégis mi lelhette a fentieket, hogy ennyire felelőtlenek? Egyhelyben toporogva gondolkodtak az eseten, eredményre egyenlőre egyikük se jutott.
- Helló, mindenki.
A fantáziazöld-szemű férfi ismét nyakig olajosan vágódott be, mire minden szem rá szegeződött.
- Dean! - kelt fel Castiel, elésietett- Hol jártál?
- Kocsit szereltem. - bökött a háta mögé.
- Azt akarod mondani, bratyó...- ráncolta össze a szemöldökét a fiatalabbik vadász, felkelt az ágyról -...hogy te minden lelkiismeretedet félrelökve lementél bütykölni, idefenn meg küzdünk valaki életéért!?
- Na és? Nem kellek én ahhoz, hogy a csaj magáhoztérjen. - tette hozzá hidegen, kifejezéstelen arccal.
Sam legszivesebben arconvágta volna most, ahogy játszotta a féleszű, önző barmot, de inkább nem tette, mert tudta, hogy megbánta volna. Inkább csak gondolatban szidta össze, de úgy, ahogy csak érte.
Ahogy a figyelem központjába a két testvér került, szótlanság és feszültség honolt a házban. Mindaddíg, amíg a csendet meg nem törte az ágyneműk csuszatolódása, és egy gyenge, kimerült sóhaj. Mindannyiuk mellkasába belenyilalt egy pezsegve fellobbanó érzés, ami talán a reményt jelentette. Egy halvány, pici jelét annak, hogy talán nincs veszve minden.
- Te jó ég. - hüledezett az arkangyal az ágy lábfájára támaszkodva.
- Felébredt. - nyelt egy nagyot Sam, szíve szinte már a bordáit verdeste izgalmában.
Dean meghátrált. Egy röpke gondolattól torpant meg: vajon mi lesz az első tette, ha észbekap? Tőrjét gondolkodás nélkül rántotta ki kabátja belső zsebéből, megvetette lábait. A legrosszabbra is felkészülve várta, mi jön ezután.
A szeplős tünemény először csak egy újját, majd egyszerre minder mozdította meg a takaróba markolva erőtlenül. Fejét megbillentette, jobbra, majd ballra, mintha most kezdte volna felfogni, hogy testileg is életben van.
- Szervusz, csöppség. - mosolygott Castiel hangja bíztatóan. - Nem bánt téged senki.
A sötét hajú angyal volt az egyetlen, aki annyira közel mert hozzá merészkedni, hogy megérintse. Érdes, széles kézfejével gyengéden  közelítette meg a növendék homlokát, és símította végig.
- Lement a láza. Végre. Kis csillagom...- újjbegyeivel még elsímította a verejtékcseppeket az arcán. - Jól megkínzott az elbukás, igaz?
Szótlanul figyelték Castiel dialógusát a magán kívül létező fajtársával. De látták, hogy Cas még válaszok híjján is megérti a kislányt. Dean azt is látta, hogy szeme könnyektől fényesedett és az a tudaton kívüli mosoly, ami az arcára volt írva, egyszerűen csodálatos látvány volt számára. Mintha szerelmét végtelen büszkeség töltötte volna el a kis éledező angyalka láttán.
Sam volt a következő, aki megmerte kockáztatni, hogy mellé üljön az ágyra. Figyelte a kislány minden mozdulatát, és azt, ahogy erőtlenül rebegteti szempilláit, hogy kitudja végül nyitni szemeit.
- Kinyitja a szemét...- lelkendezett szinte hangtalanul a kékszemű angyal, feljebb kúszott az ágyneműn.
Az utolsó, aki tisztességes távolságban maradt, végül Dean lett. A keze mozdulatlanul pihent a tőrön a mellvértje alatt, bizalmatlanul pásztázta továbbra is az idegen emberszabású szörnyet. A kapcsolata Gabriellel és Castiellel azonban teljesen más, szinte az egész múltjuk közös, és a legutóbbi angyal, akivel az utóbbi időben összefutott, megakarta ölni. Ígyhát, abban maradt, hogy bármilyen ártatlannak is tűnik, lehet egy kegyetlen gyilkolómasina, különlegesen csak a legyőzésükre kiképezve.
A kis angyal körbetekingetett. Írisze szűk volt és zavarodott. Ami pedig a fiúkat zavarodottá tette, az maga a szeme színe volt. Jobb és bal szeme színe nem egyezett, de mégis ismerősek voltak az árnyalatok. Fikciózöld és legkékebb kék kombinációban virítottak azok a hatalmas bociszemek, amelyeket mégjobban kiemelt a sűrűn szeplősödött bőre. Tekintete viszont épp olyan volt, mint Deané a szoba közepén. Jobban inkább arcvonások szerint: kerek, megháborítóan békés formájú szempár, rózsás arc, hosszú, dús szempillák. Másrészt, viszont mindketten riadtak voltak.
- Azta. - Gabriel szavak nélkül maradt.
- Ez eléggé bizarr. Úgy, istenigazából. - borzongott meg Sam, körbenézett a szobában.
- Mi ez, valami rossz vicc?!
Dean felé szegeződött minden tekintet, de Castielé volt a legrosszatállóbb. Az idősebb Winchester már nem tartotta kezét a tőrön és közeledett feléjük, de csak mértékkel.
- Szerintem, ez csak egy véletlen.
- Gabriel, mióta velünk vagy a földön, találkoztál már véletlenekkel? - összeszorított fogakkal préselte ki száján Dean. - Mert mióta ÉN a Földön élek, egyel sem személy szerint.
- Akkor meg mi ez, ha nem véletlen?
- Egy kém.
- Tessék? - nevetett szánalmában az öccse. - Dean, neked elment az eszed! Ez a kis angyal haldoklik, segítségre van szüksége!
- Jaa, persze. De tudod mit, Sammy? Lelkiismeretfurdalás nélkül foglak felpofozni, ha egyik reggel arra ébredsz, hogy a fejedhez egy revolvert fog.
Azzal el is indult sietős léptekkel a kijárat felé, viszont Castiel az utját állta egy pillanat alatt.
- Nem tetszik, hogy ennyire nem bízol a fajtámban.
- Ha annyi rossz dolgot okoztak volna már neked, mint amennyit nekem, megértenéd.
- Dehát, okoztak. Üldöztek és vérdíjjat tűztek a fejemre, nem emlékszel?
- Akkor ezt miért babusgatod?! - hangtónusa emelkedett.
- Ő nem olyan angyal, akit ölni tanítottak.
Dean mosolygott lehajtott fejjel párja állótólagos naívságán. A füléhez hajolt, megcsókolta az arcát és annyit suttogott:
- Honnan tudod?
Winchester elhagyta a helységet. Castiel még mindíg az ajtóban állt és csak sóhajtozott, orrnyergét masszírozva.
- Jól vagy?
- Igen...Csak Dean néha nem lát a szemétől. És ez aggaszt.
- Túl paranoiás, ezt el kell fogadnod. - mondta megértően Sam. - Ez a kisangyal több, mint azok odafenn. Teljesen más.
- Igen. - sóhajtotta. - Tudom.

Ehhez a részhez különösebb kommentárt nem fűznék, csak azt, hogy itt hamarosan még jobban beindulnak az események és hogy nekem ezutóbbi dal nagyon erre a fanfictionra emlékeztet 😊 Nixaa is ouuuut~ 🖖