Én mint szuperhős//LASSAN HALAD

Fájdalmas félelem(második rész)

-Jól vagy?-kérdezi Katica. Róka hirtelen befogja a fülét és elkezd sikítani. Lerogy a földre. Oda szaladunk hozzá de akkor feláll és vigyorogva újra vörös szemekkel mered ránk.

-Adjátok át a talizmánotokat és akkor talán megkímélem az életeteket-gonosz nevetésbe kezd.

-Soha!-kiált Katica-Méh, beszélj hozzá! Rád halgat!-kiált Katica. Róka oldalba vágja, majd a kéménynek nekiesve eszméletlenül fekszik a földön.

-KATICA!-kiált Macska. Odaszaladunk de Róka gyorsabb és ügyesebb, a nevéhez fűződik az is hogy ravasz. Engem gyomorszájon rúg így a földre zuhanok felhúzva a lábam amit át is karolok. Rettenetesen fáj! Könnyes szemekkel felnézek és látom, hogy Macska már nem fogja sokáig húzni ha nem segít neki valaki.

-Róka! Kérlek gondold át. A barátaid vagyunk-mondom. Semmit nem reagál, de tudom, hogy Róka még ott van valahol.

-Méh...-hallom Katica rekedt és fáradt hangját. Felállok görnyedten a fájdalomtól és odamegyek hozzá.

-Jól vagy?-kérdezem.

-Figyelj...lehet, hogy most hülyének fogsz nézni de meg kell próbálnunk-mit akar?-csókold meg...-mondja és a fejét fogva felül.

-MI?!-kérdezem kiakadva. Nem csókolhatom meg...mivel...Elizabethet szeretem.

-Meg kell próbálnod-mondja. Felállok.

-Héj, Hárpia! Ha te tényleg nem Róka vagy akkor állj ki velem!-egy próbát megér, mi?😒

-Ha! Hamarabb legyőzlek mint, hogy 3-ig elszámolsz.

-Akkor gyere. 1...2...-és nekem rohan. Félreugrok elkapom a haját és az ölembe rántom. Igaz máshogy is elkaphattam volna de hirtelen nem jutott eszembe jobb. Mielőtt behúzott volna eggyet az ajkaira tapadtam. Olyan puhák, mink két párna. Összeszorítja a szemét és miután újra kinyitja visszatért a normálisba.

-Róka, minden rendben?-kérdezem.

-A-azt hiszem, csak nagyon fáj a fejem-igen elég erősen meghúztam a haját😅.-Macska? Katica?-kérdezi.

-Még élnek-mondom. Bár Macska nem biztos.

-Azta...-kezdi Macska amint felkapaszkodik a tetőre-életemben nem lógtam még ennyit-nyújtózik ki.

-Nekem mondod?-kérdezi Katica.-Kapjuk el a Postást, mert mostmár semmi kedvem játszadozni.

Elizabeth/Róka szemszögéböl:

Körbejárjuk a várost. Sok helyen, a földre rogyott embereket látni, de Postás sehol. Furcsa érzés kerít hatalmába. Hirtelen lejjebb repülök majd, az ég felé fordulok. Postás felettem repül és egy újjabb levelet vesz elő. Azt már nem!

-KATICAA!-kiáltok, majd egy szaltót vetek a levegőben így már én üldözöm a Postást. Az menekülöre fogja. Most nem szökhet meg. Egy elhagyatott, romos épület felé repül. Mit akarhat ott? Nem engedem, hogy odáig elérjen. Nagyobb sebességgel kezdek repülni és elkapom a Postást. Az befejezi a repülést és én is elvesztem az egyensúlyom. Zuhanni kezdünk. Már megint, de most én fogok nyerni.

Letépem rólla a táskát és eldobom Katica felé. A Postás visszaváltozik és egy ájult ember fekszik a karjaimban. Nem tudok felrepülni. Katicára nézek. Ő veszi az adást és beveti az erejét. Egy trambulin jelenik meg. Odahívja a fiúkat és eggyütt a becsapódási helyre tolják a trambulint.

Ez még elég jó helyzetnek tünne ha a szél nem ellenünk játszana. Próbálok felemelkedni, de csak lassítom a zuhanást. Ezt Katicáék is észreveszik, de nem tudják tovább tolni a trambulint. A Szajnába fogunk csapódni. Elhajítom magamm mellől a postást így ő a trambulinra érkezik én viszont a Szajnába. Nincs is jobb egy hideg napon egy hideg fürdőnél🤒.

Felúszok a felszínre és dideregve a part felé kezdek úszni.

-Róka, rendben vagy?-nyútja felém a kezét Macska. Macska, Méhbe kapaszkodik, ő pedig egy dobócsillaggal kapaszkodik a betonba. Elkapom Macska kezét ők pedig felhúznak.

-Meegfaagyook-mondom reszketve a karjaimat dörzsölve.

-Innen már elintézzük, menyj haza és takarózz be-teszem amit mondott Méh. Otthon senki sincs így nyúgodtan letusolok, felveszek egy száraz meleg ruhát, és a takaróba bebújva pihenek egy kicsit.

Elaludtam...