Hamupipőke (Egy Kicsit?) Másképp

11.

Miután ki ment, én egyedül maradtam a gondolataimmal. És még mindig éhes voltam. Ígyhát mit sem törődve a fájós lábammal, és a döglött állattal, elkezdtem kaját keresni a pincében. Aztán találtam egy polcot. Tele volt kajával! Levettem egy üveg nutellát, és elkezdtem enni. Igaz hogy nem laktam jól, de nutellát már ezer éve nem ettem. Szóval... Miután végeztem, oda botorkáltam a lépcsőhöz, és felmentem. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, nehogy meghallja, hogy ott vagyok. Csendben lépkedtem. A hely, ahol voltam, bazi nagy volt. Gigantikus. És gyönyörű.
Ahogy nézelődtem, egyszer csak egy erős kezet éreztem a karomon. Majd megfordított. A kedves khhmmm...szarkasztika, fogvatartóm volt.
- Ki engedte meg hogy felgyere?- kérdezte mérgesen a szemembe nézve.
- Ki nem?- válaszoltam neki. De a válszom nem volt túl szimpatikus őfelségének, ezért, a falnak tolt.
- Ne szórakozz velem!-kiabált rám.
- Ki mondta hogy szórakozom?- kérdeztem, egy kicsit gúnyosra sikeredett mosollyal.- És ha már így belemerültünk a kérdezősködésbe. Te fizecc adót??
- Istenem te lány!- kiáltott- Ehhez igazán semmi közöd!
- Miért? Ha már itt kell lennem!- néztem mélyen a szemébe.- Mellesleg, én csak kajáért jöttem, mert ami lent volt nutella, az elfogyott.
- Te megettél egy egész üveg nutellát?- nézett rám meglepődve.
- Kettőt! De már két napja nem ettem szinte semmit, úgyhogy igazán megérthetnél!- szinte be sem fejeztem a momdandóm, már letolt a pincébe, és rámzárta az ajtót. Majd elkiáltotta magát:
- Kornél! Vigyázz, hogy a lány ki ne jöjjön!
- Értettem.- válaszolt főnökének. Én meg ott maradtam... Egyedül... Ki tudja hány patkánnyal még..... Egyszóval unatkoztam.

Már beesteledhetett, mikor meguntam a várakozást és a tétlenséget, ezért felmentem a lépcső tetejére, és elkezdtem kopogni. Azért kopogtam, hogy ellenőrizzem, ott van-e az őr. Szerencsétlenségemre ott volt. És visszakopogott. Ezért le másztam, és megpróbáltam újra felmàszni, az ablakhoz. Ezúttal semmi szőrös nem volt amire ráálhattam volna. De ekkor megláttam a ledölt polcot. Megpróbáltam rá felmászni, de nem sikerült. Ezért oda mentem az egyik polchoz, és letörtem. Ezután felállítotzam, és felmásztam rá. Óvatozan megkapaszkodtam az ablakpárkányba, és felhúztam magam. Pechemre az ablak zárva volt, ezért ki kellett törnöm. Fura módon, nem adott ki hangot. Kimásztam a langyos éjszakába. A telhold gyönyörűen világított. És én végre éreztem a szabadság ízét. De ekkor hangokat hallottam. Lépteket... Egyre közelebb...