Megszoksz, vagy megszöksz (Befejezett)

Változás

Jackson
Nem engedem el pillanatra sem az ájult fiút.
Valami nagy szarban lehetett, és ha észre is vettem, nem tehettem érte semmit. Hibás voltam benne, hogy ennyire zárkózott lett a körünkben, de egyben biztos voltam: nem engedem mostantól sehova!

Annyira könnyű volt, kicsi és védtelen.
Szorosan fogtam magamhoz még akkor is, mikor már beértünk, pedig nyilvánvalóan már végleg elájult.

Kris régóta az családunk orvosa volt. Mondhatni már családtagnak számított, hisz már az apja is nálunk "szolgált".

A házba lépve testőrök és egyéb a házhoz tartozó itt dolgozó személyek hajlongtak előttem és bátyám előtt.
Krist is mindenki ismerte.
Magas alakját, jellegzetes arcát gyakran látták, ha apám felkerekedett egy későn fizető ügyfeléhez. Volt egy időszak, mikor majdnem itt lakott. Akkoriban berendezett magának egy teljes rendelőt egy eldugott szobában, de most nem oda igyekeztem.

A szobám közelebb volt, mint bárki másé, így oda nyitottam be nehézkesen.
Rendkívül óvatosan fektettem le a szürke huzatos franciaágy egyik felére osztálytársamat.

Mark csendesen állt meg a csukott ajtó mellett, és csak aggodalmas arccal pislogott.

Kris odafigyelve hámozta le a pulóvert a forró testről, majd a fölsőjét is a földre szórta a puha sállal együtt.

- Amit így tudok mondani, az annyi, hogy megfázott, kimerült, és alultáplált.
Bíztam benne, és abban, amit mond, de láttam rajta, hogy van még valami.
- Volt mostanában kórházban? - vette szemügyre vállát.
Nem láttam, mit nézett, mert kitakarta.
Annyira telt tőlem, hogy tanácstalanul ráztam fejem. Akkor jöttem rá, hogy semmit nem tudtam róla.

-Nem olyan régen kontrollon volt a központi kórházban - nyögte ki alig hallhatóan Mark.
Honnan tud ilyeneket?

- Tudod, miért? - ráncolta szemöldökét Kris.
Amint felénk fordult, megpillanthattam a hosszú heget Junior jobb vállán, ami kicsit mellkasára is beért.
-Autóbalesete volt tavaly télen. Jimin akkor meghalt - még mindig nem tudtam, ki is ez a bizonyos Jimin... pontosítva, hogy ki volt, de láthatóan bátyámat megviselte az elvesztése.

- Központi kórház... kellenének a leletei - fújtatott a doki - Azok nélkül nem merek neki beadni semmit, de nincs idő feltörni a rendszert. Mark, hozd ide a rendelőből az infúziós állványt... - és még felsorolt pár istensetudja milyen gyógyszert - Jackson, te addig keríts egy hideg vizes rongyot! Vagy... ha jobban tetszik, le is vetkőztetheted. Át kell mindenképp öltöztetni! - adta ki az utasításokat.

- Öltöztetek! - jelentettem ki gyorsan. Most pont egyetlen pillanatra sem akartam szem elől téveszteni.

Amíg Kris és Mark elindultak, addig előkerestem egy lenge, puha pizsamát. Imádtam azt a darabot, főleg télen, mikor nem volt kivel aludnom.
Először leráncigáltam a nadrágot a magatehetetlen fiúról, közben megállapítottam, hogy nem vagyok alkalmas ápolónak.
Csak boxerjára pillantva villant be, hogy lehet, azt is át kellene cserélni. Gyorsan ugrottam hát egyik fiókomhoz, ahonnan előbányásztam egy teljesen új alsót, és már vettem is le róla ami rajta volt.

Igyekeztem gyorsan, de vigyázva öltöztetni, ami nem igen ment, de közben jól láttam, mennyire sovány.
Bordái majd kibökték bőrét, kulcscsontja is feltűnően húzódott végig hege mellett. Medencecsontja kicsit kevésbé volt szembetűnő, nekem most mégis úgy tűnt, vészesen látszódott.

Míg az egész test elképesztően könnyű volt, válla, amelyiket a heg szelte keresztül, és bal lába feltűnően súlyosabb, és nehezebben mozgó, mint a másik oldala.

Pont betakartam, mikor Mark és Kris visszaértek.
Valamiről beszéltek egymás közt, az elkapott szavakból arra következtettem, hogy az egyik éjszakai műszakos informatikusunk elkezdte feltörni Jinyoung adatait, de még nem most fog végezni.

Az idősebb kegyetlenül kezdte fellocsolni, és rázogatni az angyali arccal magáról mit sem tudót, amit én csak kín keservesen vettem tudomásul. Már nekem fájt, ahogy a pofon csattant az arcán, ott, ahol még pillanatokkal ezelőtt a hideg vizet folyatták rá.

Aztán Youngie megmozdult végre, én meg kicsit fellélegeztem. Hiába tudtam, hogy muszáj felkelteni, mégis legszívesebben kitéptem volna a doki mindkét karját.

- Jinyoung, válaszolj pár kérdésemre jó? - hajolt fölé Kris, bár láttam azokba a nagy szemekben, hogy egyáltalán nincs magánál.
- Szeded a fájdalomcsillapítódat? - hangzott az első kérdés.
Egy totál elveszett tekintetet kapott válaszul. Tipikusan olyat, amikor az ember hulla fáradt, és egyáltalán nem tud gondolkozni.
Aztán lassan a fiú megcsóválta buksiját.
- Allergiás vagy valamire?
Erre is ugyanaz a válasz.
- Jó. Figyelj! Most csak akkor szólj, ha fáj, amit csinálok!
Tipikusan azt tette, amit a rendelőben szoktak: megnyomkodta a félájult fiú főbb szerveinél a felsőtestét, de nem kapott reakciót.

Közben én lassan odasomfordáltam mellé, felmászva az ágy másik felére.

Kris még óvatosan megpróbálta megmozdítani Youngie bal lábát, de rátapintott a lényegre, ugyanis a fiú vinnyogva kapott az első dolog - azaz a kezem - után, amit ért, hogy szorongassa.
Dokink nem is próbálkozott tovább, hanem sorban kicsomagolta az éjjeliszekrényre rakott tűket, és felszívogatott velük pár átlátszó folyadékot a kis üvegcsékből.

- Adok neki fájdalom- és lázcsillapítót, meg egy kis altatót. Felrakom a biztonság kedvéért infúzióra, de ha holnap jobban lenne, és megébred, inkább etessétek meg - azzal vagy öt injekciót belenyomott a vergődve nyöszörgő betegbe, aki azonnal le is csillapodott, és már szuszogott is egyenletesen.

Egyedül maradtam vele.
Halkan átöltöztem én is, habár tudtam, most nem fog felébredni, aztán az ágy másik felére kuporodtam.
Takaróm nem lévén eléggé fáztam, mégis sikerült elaludnom.
Közben pedig elhatároztam, hogy a fogadást nem teljesítem, hanem inkább vigyázni fogok Jinyoungra, ahogy csak tudok.

Reggel kellemes melegben ébredtem.
Pár pillanat múltán vettem csak észre, hogy az éjszaka folyamán lett egy alvómacim, aki most szorosan a nyakamba bújva szuszogott.

Kómásan pislogtam körbe.
Mindketten az ágy közepén feküdtünk a takaróba gabalyodva.
Az infúzió gazdátlanul lógott, mire kis rémülettel vettem szemügyre a szorosan belém kapaszkodó kezet, de hála az égnek, nem tört bele a tű.

Fáradt voltam még, de kényelmetlen volt már a hanyatt fekvés.
Óvatos mozdulatokkal fejtettem le magamról a vékony, de erős karokat, hogy magunkra teríthessem a vaskos, meleg takarót.
Végezve kis mocorgásommal, Jinie felé fordultam. Átdugtam alatta egyik karom, másikkal szorosan magamhoz húztam még most is lázas, de már így is sokkalta hűvösebb testét, és puha, fekete tincseibe dugtam orromat.

Ugyan nem ébredt meg mozgolódásomra, de közelebb fészkelte magát. Ő is átkarolt, szinte belém bújt, egyik lábát az enyémek közé fúrta.
A cukiságot azzal maxolta ki, ahogy a nyakamba nyammogott, ezzel megnehezítve a visszaalvásom, de lássuk be, nem bántam semmit, ami vele kapcsolatos.