Megszoksz, vagy megszöksz (Befejezett)

Jaebum

Jinyoung
Félelmetes volt kicsit visszagondolni, hogy átmentem gyerekbe, de átélni nem volt rossz.
Az érzés, hogy valaki törődik velem még a fura hangulatom mellett is, felbecsülhetetlen kinccsé vált számomra.

Reggel nem éreztem magam rosszul, bár Kris kijelentette, hogy ezt nem lehet készpénznek venni, és amúgy is van még hőemelkedésem, így a suli kilőve.

A probléma csak ott volt, hogy egész reggel pörögtem, mint a mérgezett egér, még akkor is, ha keveset mutattam belőle.
Mark házon kívül volt, Krisnek dolgoznia kellett, így egyedül Jacksont boldogíthattam, akinek lassan elege lett belőlem.

Nem tudtam megülni a fenekemen. Állandóan belekezdtem valamibe. Hol a telefonomon játszottam, hol rendet raktam kicsit a szobában. Aztán rám jött, hogy éhes vagyok, majd fürödtem volna.
Mindezzel nem lett volna baj, ha a kis maffiózó nem tanulni akart volna, de én meg unatkoztam!

Megpróbált maga mellé ültetni, hogy akkor vele magoljak, de pont tudtam ezt az anyagot, így gyorsan elloptam egy könyvét a szegényes regénykészletéből, amire öt perc után beleuntam.

Ekkor kezdett csörögni a telefonom.
JB!
A megmentőm!

- Szia! - vettem fel azonnal, közben az ágy alig három centi vastag támláján mászkáltam unalmamban.
- Jinyounie! Most hogyhogy elérlek? Jól vagy, ugye?
- Aham! Veled mizújs? - csillantak fel szemeim, hogy végre valaki hajlandó velem beszélgetni.
- Nem sok új! De nincs kedved találkozni? Meddig vagy suliban?
- Nemmm vagyok suliban - ráztam a fejem - Kicsit lebetegedtem. De már jobban vagyok! - bizonygattam, nehogy ugorjon egy esetleges találkozó.
- Oh! És... van kedved eljönni a törzshelyünkre?
- Naná! Mindjárt indulok, úgy jó?
- Persze! Ott várlak!

- Mégis kivel mennél te? - mordult fel a kisgengszer, miután bontottam a vonalat.
- Eljössz velem?
- Akkor... várj mig ezt befejezem! - mutatott könyve aktuális fejezetére.
- Köszönöm! - ugrottam nyakába boldogan.
Még kellett vagy negyed óra, mire Jackson végre elolvasta azt a szart.
Komótosan tápászkodott fel, és nyitotta ki a ruhásszekrényét.

- Tegnap este be lettek pakolva ide a ruháid, amik a táskádban voltak.

Lassan totyogtam a szekrény nyitott ajtajához. Előhúztam egy kopott, de meleg kapucnis pulcsit, a kedvenc, szürke, szűk, szaggatott farmerom, egy sima, fehér pólót, hogy a pulcsim és a kabátom fekete színét ellensúlyozzam.

Fekete-fehér tornacipőmet húztam fel, hozzá egy, a nagyim által kötött vastag, meleg, hosszú sálat kanyarintottam a nyakamba.

Türelmetlenül topogtam, mikor Jackson még nekiállt a haját igazgatni, amit tanulás közben széttúrt.

Minden sietség nélkül lépkedett a folyosón, közben az egyik testőr/biztonsági őr teljesítette kérését, és egy sofőr szegődött a nyomunkba.

Egy nagy, fekete autóba ültünk be, és hajtottunk el a megbeszélt kis teázóba. A sofőr ott maradt, mi pedig beléptünk a barátságos kis helyiségbe, ahol a világos színek és a barna különböző árnyalatai uralkodtak.

Biztos léptekkel vezettem hátra, egy kis paraván mögé Jacksont.
Évek óta - mióta megnyílt a teázó - ez volt a törzshelyünk Jaéval.
Most sem kellett csalódnom, ő már ott ült, egy sütit majszolva, kis csészével maga előtt.

Nekem nem rendelt, bár szokott, de most talán jobb is volt, hiszen nem szóltam neki, hogy jön velem még valaki.

- Jae! - ugrottam az épp felálló barátom nyakába.
- Szia, Jinyoungie! - ölelt meg ő is - Rég láttalak! Jobban festesz! Kit hoztál magaddal?
- Öm... kösz... - hát igen. Legutóbb nyár elején találkoztunk, akkor sem épp kedvesen küldtem el a szobámból - Ő Jackson - húztam magam mellé a bámészkodót - Jackson, ő pedig Jaebum. A legjobb haverom.