Megszoksz, vagy megszöksz (Befejezett)

Nyugtalanság

Jackson
Azonnal repülőre ültem... volna.
Igen, sajnáltam Markot, mert az anyja már-már az én anyám is volt, de megértett engem.
Neki is volt már olyan személy az életében, aki nem folyt bele az ügyeinkbe, bár tudott róluk, de ő nem tudta megmenteni, így azonnal elengedett.
A szerződést én könyörögtem ki, a másik család elfogadta - hála Namjoonnak.

Csak három nap múlva tudtam kiszabadulni a káoszból úgy, hogy tudtam, az iskola most ugrott egy időre - megint. Vehettem át nagynéném szerepét Mark mellett...

Azonnal a Namjoon által megadott címre rohantam.
Senki nem nyitott ajtót, így vagy egy órányi dörömbölés, és vagy kétszáz nem fogadott hívás után minden finomkodás nélkül betörtem azt a nyomorult falapot.

A lakás kihalt volt.
Nem gondoltam, hogy a szőke átvágott, mert láthatóan az itt lakó(k) nem önszántukból hagyták el a helyszínt.
Minden bútor felborogatva, néhány szék összetörve, a konyhában a félkész ebéd a falakon és a földön, a konyhakések egy része szétdobálva, véresen.

Szobáról-szobára rohantam, közben kétségbeesetten tárcsáztam Namjoont is.
- Igen?! - szólt bele idegesen a hívott.
- Namjoon! Hol a kurva életben van Jinyoung?!
- Megadtam a címet, nem?
- Mikor beszéltél utoljára velük?!
- Reggel... őőő... hétkor hívtam Jint, egy negyed órát ha beszéltünk - gondolkozott el - Mi történt? - lett egyre feszültebb a másik.
- Most van... tizenegy - néztem a falon lógó órára - Namjoon, valaki elvitte őket, és nem a mieink! - adtam tudtára higgadtan.
- Mi...? - szegényem lesokkolt.
- Gyere ide, megkeressük őket! Van egy jó emberem, akinek Jinie fontos! Tuti megtalálja őket!

Amíg Nam ideért, addig mindent felkutattam a lakásban.
Találtam egy cetlit az egyik falra felragasztva egy képpel egyetemben.
A postiten csak ennyi állt: "Bújócskázzunk, fiúk! Két legyet egy csapásra... ;) Van 24 órátok, abból már le is telt minimum egy.
Ők még reménykednek :'D"
A képen Jinyoung és Nam hercegnője bekötött szemekkel, kezük lábuk egymáshoz kötve, kipeckelt szájjal görnyedtek egymás mellett - gondolom egy verés után.

Letéptem a falról, és gyorsan csörgettem is Jaebumot. Most az ő gyorsasága kellett.
- Miben segíthetek? - szólt bele álmosan.
- Ha fontos neked Jinyoung, akkor most azonnal kezd el keresni őt! Küldök egy címet, legyél itt fél órán belül!
- Indulok! - komorodott el gyerekes kis hangja, amitől határozottan ijesztőbb lett.

Namjoon előbb érkezett, mint Jaebum. Míg pedig az okoska meg nem jött, csak annyit tudtunk tenni, hogy mászkáltunk a romos lakásban, mint két felbőszült oroszlán.

A késő kopogás nélkül rontott be.
- Nem lehet lenyomozni a telefont. Más alapján nem találom. A kocsi, amivel jöttek egy teljesen átlagos, ezüst Suzuki. A csomagtartóba dobták mindkettejüket, csodálom, hogy elfértek, de mindegy.
- Rendszám? - léptem oda a szófosóhoz szintén köszönés nélkül.
- Egy ideig sikerült követnem a közúti kamerákkal, de aztán eltűntek. Lecserélték szerintem. Elvesztettem őket a belvárosban - rázta a fejét.

- Ő a te titkos fegyvered? - húzta fel a szemöldökét Namjoon kételkedve.
- Igen! Megtalálja őket! - vertem akkorát a falba, hogy lepergett a vakolat.

- Valami, ami alapján lekövethetném őket? - fordult most a számára ismeretlen felé.

Namjoon erősen gondolkozott. Adott mobilszámot, órába, cipőtalpba rejtett nyomkövetőt, de nem működött egyik sem.
- Ahj már! Egy ötletem maradt... de ha azt elbasszuk, Jin és Junior is meghal - túrta össze teljesen a haját.
Mindketten csak várakozva pislogtunk.
- Először is le kell szögeznem, hogy azért van ilyen, mert nagyapám elmebajos volt! Másodszor pedig azért, mert Seokjinnel hasonló volt a helyzet, mint Luhannal! - fordult felém.
- Oké, egymás közt vagyunk, nem ítélkezek - vontam vállat türelmetlenül.