A halál hercege! (bigbang ff) ~BEFEJEZETT~

20.Epizód

*Hyemi szemszöge*

Boldogan keltem GD karjai között. Ő az én igaz szerelmem most már biztosan tudom. Mindig arról álmodoztam, hogy hősszerelmes leszek, most pedig eljött az alkalom, hogy tényleg megvédhessek valakit akit szeretek.

Alig múlt dél amikor újra az emberek világában voltunk...

-Minden éjjel a szerelem kapuján kéne bemennünk - vigyorogtam, amikor GD életerős ábrázatába bámultam. - Úgy tűnik még pár ilyen éjszaka és halhatatlan leszel. Most viszont, ha már ilyen jó színben vagy egy kis csapatépítő programot szeretnék kitalálni és megvalósítani még ma délután! Reméltem segítesz kitalálni valamit, amit a többiek is élveznének...

-Harc? Tudod, amikor mindenféle küzdősportokban kipróbáljuk magunkat egymás ellen. A győztes pedig bármit kérhet a vesztesektől.

-Tetszik - villanyozódtam föl, hiszen már évek óta harcosnak képeztem magamat - Hívd össze a többieket és várjatok meg a vívótéren, nekem még el kell szaladnom valamiért...

Kiszaladtam a szobából és rögtön a konyha felé vettem az irányt. Boldogan rohantam, hogy kiszabadítsam azt, ami oly sok éven át volt a reményem...
Amint beléptem a konyhába mindenki megdermedt és ijedten néztek rám a cselédek.
Megköszörültem a torkom és megpróbálkoztam egy méltóságteljes testtartással. Tudták, hogy felettük állok, mivel reggel még a királlyal kézenfogva jöttem ide.

Nem kérdeztek semmit amikor végigsétáltam a tűzhelyek mellett, kikerültem a csöndben álldogáló kiskuktákat, egy ablakot keresve a nagy helyiségben. Mivel nem láttam ilyesmit, próbáltam visszagondolni, mit láttam pontosan amikor belestem az ablakon. Egy nagy tűzhely állt az ablak előtt nem sokkal... körülnéztem és rögtön meg is akadt a szemem a nagy fém használati tárgyon. De az ablakot még mindig nem találtam sehol. Idegesen hátrafordultam és számonkértem a főszakácsot.

-Hova lett az ablak?

-Nem...nem tudom miről beszél...

-Tudom, hogy hazudsz. Hol van az ablak és hol van a kard? Add ide a kezembe, ne várd meg amíg idehívom a királyt!

-Mégis ki vagy te, hogy csak így utasítgatod a királyt? - a feje kezdett vészesen vörösödni és úgy tűnt a szemei mindjárt kiesnek a helyükről - Csak kihasznál téged aztán eldob és új ringyót keres magának! Mégis kinek képzeled magad, hogy azt hiszed fölöttem állsz a ranglétrán? Mocskos kurva vagy, egy felkapaszkodott cafka aki...

Unottan hallgattam a kifakadását, helyette inkább a konyha további személyzetét vettem szemügyre. A kezem ökölbe szorult amikor felfogtam, milye romlott társaság van itt a konyhán. A tűzhelyen nem nem készült ebéd, semmi jelét nem láttam, hogy szándékukban állt volna ebédet készíteni... legtöbbjük rendkívül sovány volt, cipőjük nyúzott és sártól mocskos. Ők biztosan nem a palotából valók.

A "főszakács" még mindig magából kikelve ordítozott, de a többi egyenként kést ragadott, majd egyre közelebb lépkedtek, míg egy körbe nem zártak. Csapdába sétáltam... puszta kézzel nem harcolhatok tizenöt fegyverrel felszerelt férfi ellen. Amilyen gyorsan csak tudtam fegyvert kezdtem keresni, amikor felfigyeltem egy gyerekre aki lassan a vezérük mögé lépkedett és a kezébe csúsztatott valamit... az én kardomat...

Mostmár a saját fegyverem is a torkomnak szegeződött...

-Mégis mit terveztek?

-Megismerheted a túlvilágot a szeretett királyoddal együtt! Kiontom a beleidet, te hataloméhes ribanc!

-Elárulok neked egy titkot, sőt még egy tanácsot is adhatok. Én nem félek a haláltól, ahogy senki ezen a helyen. A tanácsom pedig az, hogy most azonnal hagyjátok el a helyet, mert egy marék ember nem fog tudni minket legyőzni és mind itt vesztek.

-Te tényleg azt hiszed, hogy csak ennyien vagyunk? Már mindenhova befészkeltük magunkat... már mi vagyunk a katonáktól kezdve a fogvatartott nőkig!

-Akkor hol vannak azok akiknek a helyébe léptetek?

-A király a bűvkörébe vonta őket így végeztünk velük! Egy boszorkányúr van a trónon, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül!

-Eredetileg én is ezért jöttem ide, de már tisztán látok ezért készüljetek fel, hogy találkoztok pár démonnal!

Előreugrottam, hogy visszaszerezzem a kardomat, kijussak és figyelmeztessem GD-t. Az összes lázadón látszott, hogy nem bánnak ügyesen a fegyverrel, csak kaszát tartottak még a kezükben, ezért viszonylag egyszerűen megtehettem az első lépést.

A férfiak gyengepontját kihasználva térdre kényszerítettem a vezetőt és kikaptam a kezéből a katanámat. Kellemes bizsergés és nyugottság lett úrrá rajtam amint újból a kezemben tarthattam a szeretett tárgyat. Csak egy gyors csapás... a vezér feje már a sarokban. Még pár hasítás a levegőbe és hárman holtan estek össze. Hajtott az az ösztön amivel GD-t védem. Szerelemből öltem... tudtam jól, hogy amíg az összes a padlón nem végzi nem állok le... még akkor se ha ezért ő egy életre meggyűlöl.

Mire a lázadók észbe kaptak már csak heten álltak a lábukon. Az első támadás szemből jött, de még mielőtt a nagy kés akár csak a közelembe ért volna, már nem volt keze amivel tartotta. Üvöltve összeesett, én pedig egy határozott fordulat után még két embernek elvettem az életét. Még pár percig viaskodtam, mire egy hullahegy közepén találtam magamat.

Feltéptem a folyosóra nyíló ajtót és kirohantam, hogy figyelmeztessem a szerelmemet. Meg sem álltam a palotakertig, ahol elméletileg öt fiú várt rám... tényleg ott voltak, de már valóságos csatatér közepén álltak. A virágágyasban hullák feküdtek és a szökőkút vizét is vörösre festette a vér. Gyorsan terepszemlét tartottam... Taeyangot nem kellett félteni, a felkelők úgy hullottak körülötte mint a legyek. Daesung és Seungri vállvetve harcoltak, míg T.O.P és GD szintén egymást fedezték.

Még mindig azon a véleményen voltam, hogy nem győzhetnek le minket, amikor egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.

-Tényleg az ő oldalukon állsz?

A szemeim könnybe lábadtak és a szívem úgy verdesett tovább mint egy repülni tanuló kismadár... megfordultam és szembetalálkoztam Yerivel. Az elmém hirtelen túlcsordult a sok régi emlékkel... a legjobb barátnőm... megtaláltam Yerit!

Meg akartam ölelni, de egy másik katana szegeződött a szívemnek.

-Ne gyere közelebb - üvöltötte könnyes szemekkel - Te tényleg képes voltál a falu gyilkosaival összeállni?! Hallottam még a király ágyasa is lettél!

-Yeri hallgass meg, ők nem rossz emberek, itt te vagy az aki rossz oldalon áll.

-Nem Hyemi, a saját kezemmel fogom megölni azt a szörnyeteget!

-Azt nem engedem!

-Akkor meg kell ölnöd!

-Tessék?

-Ha nem teszed én öllek meg! Rajta Hyemi tudom, hogy meg tudod tenni, hiszen a falubeliekért sem akarsz bosszút állni!

Erősebben szorítottam a kardom markolatát, de nem tudtam megmozdulni. Szerettem Yerit, nem voltam képes bántani...
A katanám magányosan esett a fűbe én pedig bánatosan néztem fel arra a személyre aki annyi éven át követett mindenhova...

-Te győztél... ölj meg!

Az arca fájdalmas görcsbe rándult és a könnyeivel küszködve emelte a magasba a kardját. Hegyét odaillesztette a szívemhez és még utoljára a szemembe nézett. A tekintetében láttam a kétségbeesést, a gyűlöletet és egy kis őrületet is.

Fél füllel hallottam, hogy GD a nevemet ordítozza, de nem akartam, hogy megállítsa Yerit.
Még egy utolsó mély levegőt vettem aztán már csak a békét éreztem. Yeri egy határotott szúrással áttolta rajtam a pengét, egészen a markolatig.

Némán térdre zuhantam és néztem ahogy a számból vér folyik a virágokra. Csak néztem és néztem a gyönyörű növényeket amiket lassan befeketített a vér.

Csönd volt... nem éreztem semmit, nem hallottam semmit... csak GD tökéletes arcát hállam megjelenni magam előtt... ő is haldoklott, míg én a földet terítettem a véremmel, ő lassan szóródott szét a szélben.

A szemeimet is lehunytam és elfogadtam a sorsomat... mert most érkezett el a pillanat amikor meg tudom menteni őt...