A halál hercege! (bigbang ff) ~BEFEJEZETT~

7.Epizód

*T.O.P. szemszöge*

-Jól vagy?

Nagyon meglepődött pedig tényleg rosszul fest.
A derékig erő fekete haja tűegyenesen omlott a vállára, de pár tincs elszabadult és az arcába lógott. Halálsápadtan kuporgott a kanapé mellett és éjfekete szemével ami pár pillanattal ezelőtt még gyűlölettől égett most rettegve meredt rám.
Úgy tűnik sokat éhezett, mert egy gramm felesleg sincs rajta, viszont hosszú, szállkás izmok feszültek hófehér bőre alatt.

Az az igazság, hogy egy kicsit sem lepődtem meg azon, hogy meg akart ölni... inkább azon csodálkozom, hogy eddig csak ő próbálkozott ezzel. Lehet őrültségnek tűnik ilyet mondani, de szimpatikus a lány... és lehet, hogy pont emiatt a gyilkossági kísérlet miatt.

Van egy olyan érzésem, hogy ő megértene engem, szeretnék róla többet megtudni... de ehhez szükségem lesz a teára.
Még attól sem kell félnem, hogy ezért később neheztelni fog, hiszen ő nem lesz tudatában, hogy nem önnmagától viselkedik úgy ahogy. A tea olyan érzéssel tölt el, hogy megbízhatsz abban akivel beszélsz és nem pedig erőszakkal mondatja veled azt amit nem mondanál el senkinek... a tea eléri, hogy el akard mondani ami a szívedet nyomja.

Felálltam és megkönnyebbültem amikor már egy kicsit se fájt a hajtű helye. Azért bármennyire is halhatatlan az ember ugyanúgy fáj neki ha szívenszúrják mint egy halandónak.

Töltöttem a teából és mivel nem hiszem, hogy most elhagyná a kanapé mögötti helyét visszaültem mellé. Felényújtottam a csészét, de elhúzódott, valamit motyogott amit csak másodjára értettem meg "megmérgezted".

Vállat vontam és előbb én ittam a teából.
-Látod? Nincs semmi baja- ismét felé nyújtottam a teát, hátha elfogadja, de csak felvonta a szemöldökét és csípősen megjegyezte.
-Te úgyse halsz meg, ez nem bizonyít semmit.

Igaza van, ez tényleg nem bizonyít semmit. Mindenre figyel, kezdem egyre jobban megkedvelni, bár lehet, hogy ez már a tea hatása.

Amúgy nem hiszem, hogy lenne jelentősége annak, hogy én is ittam teát mivel eredetileg is az őszinteség volt a szándékom.

Viszont ha ő nem iszik a teából akkor mindent elmondok neki amíg én semmit se tudok meg róla.

-Mit csináljak, hogy elhidd nincs megmérgezve a tea?

-Vigyél el a börtönökhöz... beszélnem kell valakivel.

Hát ha csak ennyit akar...
De vajon kivel akar beszélni? Remélem, hogy most már megissza a teát, de nem szabad túlerőltetnem mert akkor gyanút fog. Óvatosan leraktam elé a csészét majd lassan felálltam.

-Rendben, megmutatom.

Megfogta a csészét, ő is felállt és kezet nyújtott.

-Az alku áll, most már akkor is megiszom, ha megmérgezted, csak abban reménykedem lesz még elég időm véghezvinni a tervemet- és egy hajtásra megitta az egészet.

Most, hogy végre őszinték vagyunk egymáshoz meg kell tudnom miért akarja megölni GD-t.

-Amúgy mit is akarsz a barátomtól?

-A barátodtól? Semmit. Nem tudom ki a barátod. De ezt a börtön felé vezető úton is megbeszélhetjük.

Csintalan mosoly suhant át az arcán, és játékosan összefonta karjait. Észbekaptam és elindultam a börtönök felé ahova két út vezetett. Az egyiken pár perc alatt odaérünk, a másikon viszont sokkal több ideig tart. Én az utóbbi mellett döntöttem, mert a tea hatása sem tart örökké és szeretném kihasználni ezt a lehetőséget.

-Most merre megyünk?

Nagyon aranyos volt ahogy minden apróságot alaposan szemügyre vett néha rosszallóan csücsörített, de volt, hogy boldog mosoly szelte ketté porcelánbaba arcát.
Gyönyörű jelenség meg kell hagyni, de nem tudok rá barátnál többként gondolni... egyszerűen van szemem a széphez.

-Még egy szinttel lejjebb megyünk, át a konyhán, a cselédszállón, a fegyverraktáron és már ott is vagyunk.

Épp egy japán vázát tanulmányozott amikor szórakozottan, csak úgy féllvállról megkérdezte.

-Mit is van a barátoddal?

-Azt mondtad meg akarod ölni a királyt, ő pedig az én barátom. Kifejtenéd ezt egy kicsit bővebben?

Türelmetlenül vártam a válaszát, ez az egész nagyon kíváncsivá tett. Figyeltem arca minden egyes rezdülését. Amikor a királyt említettem megrándult a szeme sarka mintha kényelmetlenül érintené, amikor pedig folytattam a barátom résznél kikeredtek a szemei és elkezdet önmagára, majd rám mutogatni közben pedig hang nélkül tátogott, akárcsak az aranyhalak a kastély belső kertjében. Röviden összefoglalva köpni nyelni nem tudott.

Majdnem öt percig álltunk ott mire megszólalt, de még így is össze-vissza makogott.

-Én... te... ő... azt hittem... sajnálom...

A végére lehajtotta a fejét és szomorú kiskutyus képet vágott ami olyan aranyosan nézett ki, hogy nem lehetett nem nevetni rajta. Nem is emlékszem mikor nevettem, így... így szívből, talán húsz éve amikor GD még csak tíz éves volt és elcsúszott a csokipudingon amit ő maga ejtett le. Kapaszkodni próbált az asztalterítőbe aminek az lett az eredménye, hogy magával rántotta az egész ünnepi terítéket. A megboldogult királyné hisztériás rohamot kapott és a porcelánok árát kezdte számolgatni.

Akkor is pont így nevettem. Már fájt az oldalam az arcom pedig görcsbe állt. Nekidőltem a falnak, hogy megtartsam az egyensúlyom, de úgy döntöttem a padló a legbiztonságosabb hely, hiszen onnan nem tudok lejjebb esni.
Immár a földön fetrengtem és biztosra vettem, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni amikor megláttam... megláttam azt a furcsa grimaszt a lány arcán. Mind a két szemöldöke felszaladt a homloka közepéig az egyig szeme tágra nyitva a másik pedig hunyorít a szája pegig féloldalasan elhúzva. Ez amolyan "Teljesen hülye vagy?" nézés.

Én ezt már nem bírom tovább... hiába vagyok halhatatlan de ebbe mingyárt belehalok. Sírva fetrengek a földön, a fejemmel és öklömmel a kövezett padlót verve és mivel a levegőm már rég elfogyott a szüntelen nevetés pedig nem adott lehetőséget készleteim pótlására, már csak hang nélkül rángatóztam.

Kezdtem kicsit kínosan érezni magam amikor ő is elkezdett nevetni. Nemsokára egymás hegyén-hátán röhögtünk és amikor egyikünknek már sikerült volna lenyugodnia, elég volt egy futó pillantás a másikra, hogy újrakezdődjön ez az őrület.

Egy örökkévalóságnak tűnt mire sikerült abbahagynunk. Mind a ketten köhögve támogattuk egymást az arcunkat masszírozva.

Csendesen botorkáltunk tovább, szaporán szedve a levegőt amiben oly sokáig hiányt szenvedtünk.

Én még mindig levegőért kapkodtam amikor lihegve megszólalt.

-Én... sajnálom, hogy megakartalak ölni... azt hittem te vagy a király. Tudom, hogy nincs mentség arra amit tettem, de megtisztelnél vele, ha nem gyűlölnél meg ezért, csak mondjuk egy-két évre.

-Nem haragszom- válaszoltam őszintén- legalább emlékeztettél, hogy hová jutottam.

-Tudnék segíteni valamiben?

-Adj egy esélyt nekünk, a királynak is. Mielőtt elítélnéd ismerd meg... adj egy esélyt neki...

Megálltam ő pedig elment mellettem, majd pár méterrel arrébb ő is megtorpant. Leszegte a fejét és anélkül, hogy rámnézett volna, szomorúságtól csengő hangon ezt mondta:

-Ezt te nem értheted...

Aztán nekiiramodott és eltűnt a szemem elől. Csalódottan mentem utána, a tea valószínűleg már rég felszívódott, ő pedig elfutott. Nem értem miért vagyok ennyire üres most idebenn.

Csendben kullogtam utána... nem kellett sietnem, hiszen biztos, hogy a börtönökhöz ment.

Abban reménykedtem, hogy megnyílik nekem a tea hatására és már nem csak ketten leszünk GD-vel. Lenne egy új ember akit szerethetnék úgy mint GD-t. De ehelyett csak megbántottam. Remélem ad még egy esélyt.