🔔 Harang szó. 16. 🔔

111 11 2
                                    

Meredten nézték egymást mind a négyen, majd én végül előrukkoltam a pénzemmel. Ekkor az idegen rám nézett aki mondta, hogy emeltek a drog áron. Oda mentem, és Lucas által tartott pénz köteget elvettem, így hozzáadva az én részem, és így álltam négyük közé.

- Kell a pénz vagy sem? Eredetileg 200$ volt, de hozzáadtam százat még. Ha ez így nem fogadható el akkor ha kell kirámoljuk a hajót azért ami törvényesen hozzánk tartozik, még ha az igazi törvény szerint ez sértés. Ha kell a profitotok ettől a kapcsolattól, akkor ne habozzatok és kutya farkatok behúzva vegyétek el, vagy ez a macska itt karmolni fog méghozzá fegyverrel. - mondtam nekik ridegen, mire elképedtek, de az üzleti rézékem miatt elvették a pénzt átszámolták, majd bólintottak.

Neki álltunk pakolni, ám mikor én mentem le a raktárba furcsa érzés fogott el a hajó belsejében, mintha a hídról ami felettünk kötteti át a két fő ajtót valaki figyelne. Felnéztem, de senkit nem láttam, így fogtam a következő kisebb ládát ami rám esett emelésre. Épp tartottam fel vele a fém lépcsőn melynek hangja víz hangzott lépteim alatt, de ekkor megcsúsztam a vízen mely ezeket a fokokat borította. de éreztem, hogy valami megtartott, de sokkal inkább valaki, ez pedig...

- Szervusz Vörösbegyem. - mosolygott rám álldáz szemeivel. Oda kaptam a fejem rá, és ijedten néztem, hol ott nem féltem, még is kiráz tőle a hideg teljes joggal. - Rég láttalak, de örömmel tudtam meg, hogy végül megölted a mostoha testvéremet. Sok vizet zavart, így nem izgat, hogy hallhatott meg a kezeid közt. - suttogott nyakamra.

- Eressz el! - kezdtem ficánkolni, mire habozva, de elengedett - Különben sincs közöd hozzám!

- De hogy nem van, ez az én szállítmányom bogaram, van közöm, és azt hittem világosan közöltem mi lesz, ha te és a barátaid ide jöttök érte. Nagyot csalódtam két emberembe akik elárultak és ezeknek árulnak. - mondta lehangoltan, de arcán hamar vigyor ragyogott fel, tudtam, hogy ez a sötét mosoly az ami elől el kell tűnnünk innen. A ládát fogva felrohantam onnan de egy megkötözött iker pár fogadott. - Nos Vadászom, itt a játszma vége. - fogott le hátulról Ütős, és a ládát is leejtettem, abból a drog pedig kiömlött. Nem tudtam mit tegyek, és a torkomhoz tartotta a tőrjét. - Innen nincs kiút Vörösbegyem. - suttogta fülembe érzékin, és jobban oda szorította a kést a nyakamhoz. De igen is van kiút!

Hirtelen gyorsasággal tökön rúgtam, habár tudtam, hogy az életemmel játszom így, és a tört időben elvéve tőle, mielőtt nyakam szegtem volna belé döftem, és az ikreket kiszabadítottam, a lövedékeket az egyik fel kapott fém lemezzel védtem ki. Ahogy tudtunk a szerzett droggal leléptünk a legrövidebb sikátorokon át, és a fekete cica akit dorgáltam közel a sarkamban követett engem, nem zavart, hiszen megkedvelt engem. Mikor elértük a célpont házat ott lepakoltunk, és körbe néztünk, mázlinkra nem követtek, de éreztem, még ezzel az ipsével meg fogom bánni rendesen a harci tüzet. Ahhoz képest még sem rettegtem annyira.

- Hű, ez aztán szép kis műsor volt Chris, de ideje új pártoló drog dílereket keresnünk. - kuncogták az ikrek vidáman, és a nyakamba ugrottak egyszerre öleléseikkel, a cica meg csak az egyik fa ládára fel ült.

- Legközelebb is viszünk ám. - kuncogta Lucas.

- Áh, ne számítsatok rám még egyszer! Egy alkalomról volt szó! - tiltakoztak lemázolva őket magamról, és ellenőriztem mindenem, és mindenem a helyén is volt. Az ikrekre néztem akik közt Lucas vigyorgott rám.

- Áh, áh...megmentettelek ma este, szóval jössz még egy alkalommal drágaság! - puszilt egy hatalmasat arcomra ezzel megpecsételve, hogy van még egy alkalmam mellettük kockáztatni nemes irhámat drog csempészésre. Lehetne ennél rosszabb még?

- Lie, Louse! - hallottam meg egy ismerős hangot magam mögött, így megfordultam, hogy lássam a hang forrást, és nem akartam elhinni, hogy ez most tényleg az akit látok. Ez Tulok, ráadásul ide tart hozzánk, ugye nem ő az aki átveszi ezt az illegális holmit? - csak, hogy meg vagy... - itt elakadt szava, és tekintete rám szegeződött, majd elmosolyodva átkarolt engemet.

- Le a kezekkel! - taszítottam el erényesen kezét magamról, és mérgesen méricskéltem őt, amit megnevetett, és meg puszilta homlokomat.

- Nyugalom Törpém. De mit keresel itt, ezen a borongús éjszakán Hétfő hajnalán? - kérdezte arcomba hajolva kacér vigyorával, amire nem igen tudtam mit mondhatnék, nyitottam számat feleletre mikor eszembe jutott egy frappáns beszólás, de helyette gyors betömte szám nyelvével, és elfedte ajkaival azt. Nem zavartatta magát a két iker előtt akik csak nagy vígan néztek minket. Végül elhúzódott egy kaján mosollyal. Oh, ha tudnád milyen szívesen lesatíroznám ezt rólad! - Örülök, hogy nem esett bajod. - Mit mondott?

Na ennyi lett volna a 16 fejezet. Ha tetszett vote és komment :3 És sajnálom, hogy előző héten nem volt új rész, de remélem ez kárpótol titeket. :)

🔔 Ha a harang megszólal 🔕 [Átírás alatt]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora