🔔 Ha a harang megszólal 🔕 [Átírás alatt]

🔔 Harang szó 20. 🔔

Hihetetlen hogy kimondtam. Tényleg megtettem. És már nem vonhatom vissza ezt. Tudtam, hogy nem szabad, mégis megtörtént. Az idő, akár egy homokóra. Percek kérdése mi fog történni. Az arc amivel felém fordult, a lelkembe gázolt. A szem ami mindig ég kék, és vidám, most sötét és komor lett. Az arc izmai, melyek mindig lazák, összefutottak, és feszültek lettek. A döbbenete hirtelen vetült át dühbe. Leírhatatlanul borzasztó volt így látnom, az új áldozatomat. 

Lassan megtörtem. Esni kezdett, az arcomon. A szemeim a lélek felhőivé alakultak, és kimutatták a gyenge oldalamat, amit eddig még senki nem látott, csak Ő, aki az álmaimban meglátogat. Az a fekete alak, aki mindig ott van velem. De az nem én vagyok, mert a hangja más milyen, mintha az eltűnt testvérem lenne. Sajnos a baleset előtti emlékeim homályosak, így nem nagyon emlékszem ezekre. Na de, térjünk vissza a jelenbe, most nem kalandozhatok el máshova, így sírós lehunyt tekintettel. Nem lehetek, ilyen gyönge! 

De mivel az idő, csak egy homokóra nem forgathatom vissza a szavaimat. Hallotta, és azt is, ahogy mondtam neki. Nincs visszaút. Óvatosan felültem a térdeimre támaszkodva, a talajt kémleltem. A katica vígan mászott a zöld füvön, majd elrepült, egészem az elém letérdelő fiú vállára. Katica. Miért ilyen ismerős ez nekem? Valamit szimbolikus? Igen, ez lesz a szerencse. 

- Chris? - fogott állaim alá gyengéden, és maga felé fordított. Tekintete most is ugyan olyan dühöt áraszt, amit megállapítottam rajta elsőre, mikor felém fordult. Az a hirtelenség, hogy lepettségből, dühbe görcsöl át arcmimikája. - Mond, hogy most csak vicceltél, azért, hogy maradjak? - elkezdtem ismét gondolkodni, és ezúttal az én agytekervényeim kattogtak. Ha az igazat meg mondom rosszabb lesz a helyzet most köztünk így, ha hazudok, akkor nyugodt lélekkel hagy itt. - Kérdeztelek, ha jól emlékszem, már 2 perce csendben vizslatsz engem. Felelj! - biztatott válaszomra. Nem tehettem mást. 

- Nem. - jött a rövid feleletem. Őszintének kell lennem vele, érzem. Nem csaphatom be, úgy, mint anno Tuskót, aki engem csapott be. Szépen megtervezte nem tagadhatom. De vele. Vele másképpen van. Valami okból, érzem, hogy vele lehetek őszinte. Bízhatok benne, mégis olyan aurát terjeszt, ami másik felemnek unszimpatikus. Viszont vannak helyzetek, hogy, sőt egyáltalán nem hallgatok  erre a felemre, csak arra, ami azt állítja ,,bízz benne", mert  ,,még hasznodra válhat".  - Nem, hazudtam. Alig bírom ki, hogy ne nyöszörögjek a fájások miatt. - szipogtam. 

- Ou, Chris. - lassan átkarolt engem, és megölelt, be kell vallanom jól esett. Belebújtam erős karjaiba, amikben biztonságban érezhetem magam. Beleszippantottam férfias illatába, átjárt az aromája neki, és a békés nyugalom. - Maradj velem! - mondta ki egyszerűen ezt a két szót. Maradjak vele? És, ha ez csapda? 

- Tőrbe akarsz csalni, csak mert gyenge vagyok pillanatnyilag? - oltottam le, és feltápászkodtam hirtelen tőle, amit bántam, mert összerezzentem teljesen magam átkarolva. 

- Mi? Nem, dehogy. Honnan veszed ezt? - nézett rám kérdőn. - Gyere, ma elviszlek valahova, egy jó helyre. - kacsintott rám. Egy jó helyre? Mégis hova? - Ott majd jobb kedvre derülsz, és vigyázni fogok rád. - azzal felállt velem szemben, és a kezem fogva magával vitt engem. 

Hozzájuk érve sürgött-forgott az élet. A csengők a rendelésekért vívtak harcot, a rendelők az asztalaiknál szólaltatják a kézi csengőt. Ha valaki belép akkor meg a szélcsengő szólal meg. Totál tele a hely, mindenféle csörgős holmival. Ha jól emlékszem Steve mindig azt mondta nekem kicsinek is mikor magához vett, hogy a csörgős-csengős helyektől óvakodjak, mert azok ellenségeink. Azóta se értem mire célozhatott ezzel. De ha valami eszembe jutott így, az az, ha nem ölöm meg Martint idő előtt engem nyírnak ki. 

- Helló drágáim! Martino, már megint hoztál egy új ágyast? - kérdezte a lány a bárpult mögött rá könyökölve engem nézve, mint aki most fedezett fel, egy áldozatot. Csak nem tesz el láb alól.

-  Jeon-Sung-Akasorina-chan, ne legyél már ilyen vele. Múltkor is itt volt velünk. Nálam aludt. - vigyorgott újra Martin, és általában az embereket akkor hívja teljes nevén, ha mérges rájuk, de ezt elfedi, még ezt akkor mondta, mikor hát, történtek dolgok köztünk teljesen, csók, és egy félszex, ami pettingnek minősíthető. 

- Oh, igaz, de el kell a segítséged, annyi vendégünk van, mint égen a csillag! 

- Ouh, jó. - sóhajtott a srác mellettem, majd rám szegezte tekintetét - Tudod, hol a szobám nem sokára megyek hozzád. - bólintottam, és felmentem a szobájába, ami nem lepő már meg, minden tiszta kék. Leültem ágyára, és ott kezdtem el elmélkedni, majd elfeküdtem rajta. kellemes, és a huzatnak Martin illata van. Olyan finom. Bújtam bele jobban, és imádtam ahogy átjár az illata. A szoba hangulata is egész jó, leszámítva, hogy minden kék árnyalat van itt, és kevés más szín. Nem sokkal pár óra után, ami unalomban telt, és én már annyira unatkoztam magamban, hogy kézen állásból csináltam fekvőt, hirtelen rám nyitott a szőke herceg, mire eldőltem hanyatt vágódva. - Nahát, ennyire hiányoztam drága? - jött oda, és felsegített. 

- Végre elárulod, hogy honnan tudsz rólam sokat?

- Persze. - bólintott, és leült az ágyra maga mellett megpaskolva a helyet, így oda pattantam, hogy hallgatom - Persze, hogy elmondom, ha úgy látom jónak. - nevette el magát, mire mérgemben hanyatt vágtam őt rá ülve csípőjére.    

- Mikor árulod végre el? - akadtam ki, és kérdésem ami halknak indult a végére ahhoz képest szépen felemelkedett. Mikor nyitottam újra számat felhajolt, és megcsókolt. Felfedezte újra barlangomat fogaim közt barangolva galambnyelvével.

Nos, ennyi lett volna a 20. fejezet, remélem tetszett! ha igen hagyjatok nyomot. :3 

Igen tudom, régóta nem írtam már hozzá újat, de sok minden történt, meg az ihletem ehhez elszállt egy időre, hogy felfrissítse magát. XD

Na pusszancs! :3