Tizedik rész

475 25 2
                                    

Lisa pov.

Álmosan pislogva néztem körül a szobában, miközben próbáltam felidézni az elmúlt éjjel történteket. Yoongi ajkai az enyémen. A hülye szövege a kígyókról. A gondolatra elmosolyodtam, és egy halk ásítás kíséretében átfordultam a másik oldalamra. Lustálkodni akartam, de nem számítottam rá, hogy kis szöszim fogad, velem szemben elterülve, mélyen szunyókálva. Tincsei belelógtak szemébe, én pedig nem tudtam ellenállni a kísértésnek és ujjaimmal kisimítottam őket, hogy nézhessem az arcát. Érintésemre apró mosolyra húzódott a szája.

Eszembe jutott, hogy csinálok neki kávét, mire felébred, úgyhogy megfordultam és elkezdtem feltápászkodni. Azonban egy kar elkapta a derekam és visszarántott. Yoongi az ölelésébe zárt, fejét a hajamba fúrta, ajkai pedig csupasz bőrömhöz értek, ahol elcsúszott a pólóm.

- Maradj még egy kicsit - mormogta.

- Kávét kell főznöm - néztem hátra, ezzel elérve, hogy ő is felnézzen.

- Hagyd a francba. Ráér később is. - Egy gyors puszit nyomott az államra, utána nyakamat vette célba.

Vállaimat felhúzva próbáltam közölni vele, hogy csikis területre merészkedett, de mit sem törődve jelzésemmel, folytatta. Teljesen hozzámsimult, hatalmas tenyeréből áradt a hő a hasamra és akaratlanul is felsóhajtottam. Mellkasa a hátamnak nyomódott és hallottam, hogy belőle is felszakad egy halk nyögés.

- Yoongi - leheltem.

- Hmm - mormogta. Mindketten ziháltunk, pedig csak egymás mellett feküdtünk. Bele sem mertem gondolni, mi lenne, ha nem csak feküdnénk.

- Mondd, hogy az nem egy reggeli dudor a hátsómnál - kuncogtam fel.

- Baszki - hördült fel. - Ö, de? Bocs.

- Semmi baj - nevettem fel hangosan, aztán gondoltam egyet és kicsit hátratoltam a fenekemet, egyenesen szöszikém nemességének. Mozdulatomra halk nyögése hangosabb lett.

- Lisa...most azonnal fejezd ezt be. Mondtam már, hogy nem állok jót magamért - könyökölt fel, hogy elérje az állam alatti területet.

- Én nem csináltam semmit - kuncogtam.

- Nem? Szóval ilyet játszunk, mi? - kérdezte huncutul, majd keze becsusszant a pólóm alá és hátamon végigkúszva a melltartóm kapcsánál megállt. - Mit gondolsz, mennyi ideig tartana leszednem ezt rólad?

Ujjával benyúlt a pánt alá, majd egy hirtelen mozdulattal elengedte, és a ruganyos anyag hangosan csattant a bőrömön. Felszisszentem és megmarkoltam Yoongi karját, aki azonnal előrébb hajolt, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Fájt? - Hangja aggódóan csengett, és nem tudtam nem vidulni azon, mennyire macsósan próbákozott az előbb, most meg egy kisfiúvá alacsonyodott le. Óvatosan bólintottam, és tettettem, hogy irtózatosan fáj. Pedig már semmi bajom nem volt, csak kíváncsi voltam, mit tesz.

Mondjuk nem arra számítottam, hogy felhúzza a pólóm hátulját és a pántot arrébb húzva forró ajkait a bántalmazott felületre nyomja. A váratlan érzésre megugrott a szívem és pillangók ezrei kezdtek táncolni a gyomromban. Apró puszikat lehelt a bőrömre, miközben egyik kezével az oldalamat simogatta, én pedig szememet lehunyva sóhajtottam egyet.

- Most jobb? - hajolt a fülemhez, hogy mély hangjával az őrületbe kergessen.

- Aha - motyogtam. - Yoongi.

- Hm? - Kezei visszasimították pólómat, miközben kíváncsian figyelt.

- Biztos, hogy Tae-nak nem lesz baja?

 Players Gonna Play /YOONGI FF/ ✓Donde viven las historias. Descúbrelo ahora