Players Gonna Play /YOONGI FF/ ✓

Nyolcadik rész

Lisa pov.

Jeges szél sűvített végig a kihalt utcákon, és megfagyott kezekkel markolásztam a kabátom ujját. Már lassan két órája mászkáltunk Taehyung-gal, csak hogy valami nyomot találjunk, ami Yoongi nyomára vezetne. De ahogy vártam, nem találtunk semmit. Pedig a házunk környékén levő összes utcát végigjártuk, együtt és külön is.

- Nem hiszem el - zsörtölődött Tae, és nyakát a sálba behúzva pislogott le rám. - Miért ment el? Nem tudom felfogni.

- Emlékszel mi volt reggel? Megbántottnak tűnt - néztem el hirtelen. Eszembe jutott egy lehetőség.
- Azt hiszem miattam volt olyan.

- Miattad? Mert? - lepődött meg.

- Előző este bejött a szobámba és...hát csókolóztunk, de egy pillanatban leállítottam és azt mondtam neki, hogy nekünk csak barátoknak kéne lennünk.

- Ezt nem is mondtad reggel - ugrott fel a szemöldöke a homloka közepére. - Így már értem. Én is pipa lennék, ha a lány, akit szeretek kijelentené, hogy legyünk barátok.

- Nem érted - ráztam a fejemet mosolyogva. - Ő is beleegyezett, hogy egy darabig ez legyen csak köztünk.

- Ja, hát neked ezt mondta - nevetett fel. Hátradöntötte a fejét, szemeivel a sötét eget pásztázta. Miközben beszélt, a lehelete füstként szállt felfelé. Olyan volt, mintha a lelke elhagyta volna a testét. - Biztos vagyok benne, hogy belül őrjöngött.

- De akkor miért nem mondta meg, hogy neki ez így nem jó? - értetlenkedtem.

- Mert mi férfiak ilyenek vagyunk - mosolyodott el.

- Férfiak mi? - horkantam fel. - Inkább ovisok.

- Hát persze - biccentett. Előkapta a telefonját, megnézte az időt és rám nézett, miközben a készüléket a kezével együtt a zsebébe süllyesztette. - Gyere, menjünk!

- De még nem találtuk meg - suttogtam. Tae sajnálkozva nézett rám, és kis hezitálás után odalépett hozzám és egy biztató ölelésbe vont. Megdermedten a hirtelen gesztustól, hiszen azon a beszélgetésen kívűl más baráti tettet nem csinált.

- Túl hideg van. Meg fogunk fagyni, ha tovább maradunk - mondta halkan. Közvetlen a fülem mellett volt a szája, meleg lehelete megcsapta a fülcimpámat. Kirázott a hideg és hirtelen elkezdtem fázni. Eszembe jutott a jó meleg ágyikó, és már megadtam volna magam, amikor bevillant egy kép Yoongiról. Ahogy egy sikátorban fekszik, megfagyva. Ijedten hámoztam ki testemet Tae karjai közül.

- Nem. Mi van, ha épp halálra fagy valahol? Vagy...vagy egy dílerbanda rátalál, és halálra verik? - nyüszítettem. A sírás határán álltam, Tae kezdett kétségbe esni.

- Már miért verné egy dílerbanda? - nyögött fel hitetlenkedve. Aztán hirtelen felcsillant a szeme. - Zseni vagy, Lisa.

- Tényleg? - lepődtem meg. - Miért is?

- Azt hiszem sejtem, hol lehet - kapta el a karomat és maga után húzva rohanni kezdett.

  
Utcákon keresztül csak rohantunk, én pedig már kezdtem fáradni. Mondjuk a futástól eléggé kimelegedtem, szóval annyi pozitív volt benne, hogy nem fáztam. Tae nem lassított, kanyarodott jobbra-balra, aztán át az út másik oldalára. Egy idő után már nem is figyeltem merre megyünk, csak mentem utána. Szúrt a tüdőm, a lábaim elzsibbadtak, de nem adtam fel. Hajtott a tudat, hogy Tae megtalálja Yoongit.