Tizenkettedik rész

434 22 8
                                    

Lisa pov.

A kávémat kortyolgatva ültem a konyhában, miközben gondolkozva bámultam magam elé. Még 10 nap van a határidőig, de még mindig semmi. Taehyung az "Öreg TaTa" óta nem jelentkezett, gondolom, annyira fáradt, hogy nincs energiája felhívnia minket, ami mondjuk nem is baj.

Előző nap Yoongi meglepően jól boldogult Woo-val. Miután elaludtam, nem is ébredtem fel, amikor az unokaöcsémet elvitték. Valószínűleg eléggé elfáradtam, a felvigyázásban, meg úgy szimplán Yoongi tanulmányozásában. Emlékszem, hogy mielőtt végleg elnyomott az álom, lezároltam a laptopom, nehogy rajtakapjon.

Befejeztem a kávémat, és a mosogatóba raktam egy gyors elöblítés után, majd a nappaliba mentem megnézni a szöszit. Békésen szuszogott, karjai összegabalyodtak, szája nyitva volt. Halkan felkuncogtam, aztán a szobámba kuckóztam be, hogy kidolgozzak egy tervet. Vagy legalább úgy tegyek.

Kemény egy órát ültem felette, már nagyjából tizenegy óra lehetett, amikor Yoongi szőke feje jelent meg az ajtóban.

- Jó reggelt! Mit csinálsz? - tudakolta.

- Napot, esetleg - mosolyodtam el. - Próbálok kezdeni valamit ezzel a pénzbeszerzéssel - sóhajtottam.

- Már Taehyung dolgozik az ügyön - hunyorgott, miközben besétált és levetette magát az ágyamra.

- De mi van, ha az nem elég? Nem lehet ott két hétig. Nem hallottad, hogy szenvedett? - fordultam felé a székemmel.

- Nem szenvedett. Meg akart puhítani. Szerintem azt hitte, neked majd megesik rajta a szíved - könyökölt fel, és kitámasztotta a fejét.

- Meg is esett, ha már itt tartunk.

- Ne essen. Mondtam már, hogy régen ő ugyanezt csinálta heti, sőt napi rendszerességgel. Ez a két hét meg sem kottyan neki - horkant fel. Szemforgatva fordultam vissza az asztalomhoz, és a laptopom bekapcsolva kikerestem a lejátszási listámat és elindítottam. Yoongi azonnal kérdőn nézett fel rám.

- Mi ez?

- EXO. The Eve - mondtam.

- Szereted őket? - ült fel hirtelen.

- Persze. Ők az egyik kedvenc bandám - fordultam felé féloldalasan.

- Mennyire szereted őket?

- Hát... - hezitáltam. Valószínűleg féltékenykedett a szöszke, én pedig kaptam az alkalmon és elkezdtem tettetni. - Eléggé.

- Hogy érted azt, hogy eléggé? - állt fel és elém lépett. Közben már a Call me baby ment, mire én is felálltam és elkezdtem táncolni, miközben énekeltem. Egyre közelebb jutottam hozzá, míg végül már hátrálnia kellett, aztán az ágy előtt pár centivel megállt.

- Eléggé ahhoz, hogy tudjam a dalszöveget és a táncot kivűlről - vontam meg a vállam.

- És akkor engem már nem is szeretsz? - biggyesztette le a száját.

- Majd ha neked is lesz valami jó bandád - böktem meg a mellkasát huncutul.

- Lesz. Az lesz a neve, hogy Bijond dö színsz - nyávogta.

- Mi van? - röhögtem fel.

- Csak vicceltem. Bangtan Boys, jó lesz?

- Hallod, ez nem is rossz - bólogattam. - Hányan lesztek benne?

- Hmm...heten?

- Tetszik, de honnan szedsz össze hat fickót, aki hajlandó lesz együtt dolgozni veled?

 Players Gonna Play /YOONGI FF/ ✓Donde viven las historias. Descúbrelo ahora