Players Gonna Play /YOONGI FF/ ✓

Tizenharmadik rész

FIGYELEM!!
Ebben a részben káromkodás és 16 illetve 18+-os részek fordulnak elő. Mindenki saját felelősségre olvassa!
Kellemes olvasást!❤

----------------------------------------------------------

Yoongi pov.

- Anya?

Ahogy kiejtettem számon a kérdést, az ismerős arcon egy büszke mosoly villant fel.

- Igen - bólintott, miközben ledobta magáról a csuklyás palástot és lassan leereszkedett a fotel karfájára. - Meglepődtél?

- Még kérdezed? - morogtam.

- Tudtam, hogy fel fogsz ismerni. Bár azért apádat is igazán felismerhetted volna - tette kezét a férfi vállára.

- Na igen. Ez sérti a büszkeségem, fiam, de örülök, hogy sikerült vezetővé válnod - hümmögött apám.

- Nem vagyok vezető - álltam fel, hogy nagyobb tekintélyem legyen. - Hazudtam. Ő a vezető - böktem Jimin felé.

- Kim Taehyung? - kerekedett el a szeme.

- Igazából Park Jimin vagyok - ált fel ő is, apám szeme pedig még nagyobbra nyílt.

- Akkor ki a franc Kim Taehyung?

- Én, uram - motyogta Tae, és remegő lábakkal csatlakozott hozzánk.

- Ez a kocsonya? - húzta fel a szemöldökét a férfi. - És ő? Melyikőtök barátnője? - biccentett állával Lisa felé.

- Az enyém.

Apa döbbenten meredt rám, mintha nem hinné el, hogy a fia valaha szerethet egy lányt.

- Ugyan már! - nevetett fel. - Hogy hívnak? - fordult Lisa felé.

- Lisa Won vagyok, uram - hajolt meg a szokásnak megfelelően. Apám hümmögve bólogatott, miközben anya büszkén mosolyogva kacsintott egyet.

Valamiért nem tudtam örülni annak, hogy sok év óta most látom őket újra. Azt hittem, ha majd eljön ez a pillanat, minimum dühös leszek, amiért elhagytak, vagy örömkönnyekben török majd ki. Ehelyett fintorogva figyeltem őket, ahogy boldogan összenéznek, mintha tervük lenne. Tervük, amivel nekem akarnak keresztbe tenni, de gőzöm sincs, miért.

- Elnézést, de...mi a kicseszett Szűz Mária folyik itt? - tette fel a kérdést Jimin, miközben karba tett kézzel figyelt engem meg a szüleimet. Apa és anya összenéztek, és gondolom egy gyors telepatikus kommunikációval megegyeztek valamiben, aztán ismét ránk néztek.

- Elmesélhetem, de nem lesz rövid - nézett rám anyám.

- Mi ráérünk - morogtam.

- Akkor üljetek le - intett, mi pedig kérdés nélkül tettük, amit mondott. A kíváncsiságom az egekbe szökött, azonnal tudni akartam, mégis miért tűntek el, amikor szükségem lett volna rájuk.

Anyám leereszkedett a fotel karfájára és egy sóhajtás után belekezdett a sztoriba.

- Az egész azzal kezdődött, hogy a kis Yoongit az iskolájában sokan bántották - kezdte, nekem pedig azonnal ökölbe szorult a kezem, ahogy elárasztottak az általános iskolás éveim emlékei. - Nagyon gyengécske volt, nem tudott ellenük mit tenni, én pedig túlságosan féltettem. Ezért kitaláltam egy tervet, ami ugyan sok kockázattal járt, de bíztam a fiamban és bármilyen nehéz is volt, ehhez el kellett hagynunk. A tervem az volt, hogy a nagyanyja gondjaira bízzuk, és a tudta nélkül, messziről figyeljük őt, néhol segítve, néhol akadályokat elhelyezve elé, hogy biztosan erős felnőtté váljon. Ez többé kevésbé sikerült is, de Jimint nem mi küldtük. Amikor rájöttünk, hogy bekerültél egy drogos bandába, ki akartalak hozni és lefújni az egészet, de apád visszatartott. Ő kíváncsi volt arra, hogyan fogod bírni. Aztán amikor otthagytad őket és inkább Taehyunggal barátkoztál kicsit megnyugodtam. Egészen addig, amíg be nem állt ő is egy ilyen dílerfiúnak. Az volt a második alkalom, hogy fel akartam adni.