I can be your boy [J. J. R.] // szünetel

2.

Nagyon jól telt az első egyetemi napom. A tanárok tök jófejek voltak és az osztálytársaim is kedvesnek tűnnek. Sajnos Beth és Eve másik szakra jár, úgyhogy igazából még nincs egy barátom se az osztályban. 

Hamar eltelt a második nap is. Nekem 1-gyel kevesebbb órám volt a lányoknál, úgyhogy úgy döntöttem, kicsit jobban felfedezem a környéket.

Céltalanul jártam az utcákat, mikor megláttam egy könyvesboltot, ahova azonnal elindultam. Mikor az ajtóhoz értem, csak akkor láttam, hogy zárva van. Közben rájöttem, hogy a pénzemet otthonhagytam, szóval amúgy se tudtam volna venni semmit.

Egy közeli parkba indultam. Meglepően sokan időztek ott, de egyikük különösen szemet szúrt...

Először nem akartam hinni a szememnek. Jesse Rutherford, a The Neighbourhood énekese nyomkodta a telefonját az egyik padon. Napszemüveg és baseball sapka volt rajta, gondoltam egyfajta nyaraláson van épp, inkognitóban. A belső fan visítozott, hogy menjek autogramot és képet kérni, de nem akartam leleplezni. Egy ideig csak álltam és néztem. Hirtelen megfordultam és megindultam abba az irányba, ahonnan jöttem.

Meg is lepődtem volna magamon, ha nem tévedek el hazafelé. Mire visszaértem a koliba, barátnőim már ott voltak.

- Hát te merre jártál? - kérdezte Eve, mikor beléptem.

- Mászkáltam kicsit.

- És, láttál valami érdekeset?

Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Végül arra a döntésre jutottam, hogy nem ismerem még a lányokat annyira, hogy teljesen megbízzak bennük. Egy kis habozás után válaszoltam, de  hazudtam. Nem akartam, hogy valamelyiküknek eljárjon a szája, és Jesse-t miattam támadják le a fanok.

- Csak egy könyvesboltot, de sajna zárva volt.

- Értem.

***

A következő egy hét nyugisan telt. Jesse-t nem láttam újra, ami kicsit elszomorított. Azért jó lett volna egy közös kép.

Egy nap a bevásárlóközponttól buszoztam haza. Az egyik megállóban felszállt egy srác, aki mellém ült. Zenét hallgattam - természetesen The Neighbourhood-ot -, és bambultam. 

A fiú egyszercsak nagyon közel hajolt, kivette a fülesem egyik felét és belesuttogott a fülembe:

- Nagyon jó zenét hallgatsz.

Megijedtem, ezért egyből odafordultam, és majdnem elájultam. Jesse mosolygott rám. Eltelt pár pillanat, mire meg tudtam szólalni.

- Te mit... Minden embert így ijesztgetsz?! - fakadtam ki.

- Nem - vigyorgott, amitől dühösnek kellett volna lennem, de épp Jesse James Rutherford-dal beszéltem.

Újabb pár pillanat szünet után megkérdeztem:

- Miért fedted fel magad előttem?

- Láttalak pár hete a parkban. Tisztán látszott, hogy oda akarsz rohanni, de nem tetted. Ezt értékelem.

- De épp telefonoztál, akkor ezt hogy láttad?

- Napszemcsi volt rajtam, így te nem láttad, én hova nézek - megint mosolygott.

Időközben a busz befutott a kollégium előtti megállóba.

- Izé, nekem itt le kell szállnom - kaptam fel a táskám.

Én hülye még autogramot se kértem. Elindultam, hogy leszálljak, de Jesse elkapta a kezem. Gondoltam, csalódottságomat látva gyorsan ad egy aláírást a kezemre. Ehelyett egy telefonszámott firkantott az alkaromra, vélhetőleg az övét.

- Még találkozunk - mondta, és csodálkozásomat látva folytatta. - Azt hiszem, lógok neked egy képpel.

- Hát akkor... Helló! - szálltam le végre.

Micsoda nap!