I can be your boy [J. J. R.] // szünetel

19.

Gyorsan elrepült egy újabb hónap. Az egyetemen vége a vizsgaidőszaknak, de még mindig nagyon kell tanulni.

Ma volt Nath temetése. Ragaszkodtam hozzá, hogy egyedül menjek, és még aznap haza is mentem. Már a los angeles-i reptéren egy ismerős arcot kerestem. Valószínűleg elég depressziósnak tűnhettem, mert mikor meglátott, Jesse hozzám rohant és megölelt.

- Hogy vagy?

- Nagyon hiányzik Nathaniel. De az élet megy tovább - vontam meg a vállam egy sóhaj kíséretében.

A virágzó fák alatt sétáltunk a kocsihoz. Én továbbra is magamba fordulva merengtem az élet igazságtalanságain.

- Mivel tudlak felvidítani? - kérdezte Jesse a kezeit a kormányon pihentetve.

- Nem tudom...

- Biztos van valami!

- De én jól megvagyok. Majd elmúlik.

- A frászt vagy jól!

Beindította az autót és elindultunk. Egy piros lámpánál álltunk, mikor egy random dal ment a rádióban, és én halkan dúdoltam. Jesse rám nézett és felcsillant a szeme.

- Tudom! Megtanítalak énekelni.

Felvont szemöldökkel meredtem rá.

- Már nem mintha rossz lenne a hangod, csak... Nem vagy professzionális, vagy izé...

- Wow, sose gondoltam, hogy tudsz olyan szavakat, mint a professzionális - mosolyodtam el.

- Hé! Minek nézel te engem?!

- Süketnek. Mindenki ránk dudál, már rég zöld van! - nevettem.

Hihetetlen, de jobb kedvem lett. Sokkal jobb.

***

- Tudsz kottát olvasni? - nézett rám Jesse, miután levágtam magam a kanapéra a cicával.

- Ööö, nem..?

Szó nélkül megfordult és egy csomó papírral meg a laptopjával tért vissza.

- Azt hittem, viccelsz az énekléssel kapcsolatban.

- Nem-nem. Világsztárt faragok belőled!

Erre úgy elkezdtem röhögni, hogy a macska elmenekült. Jesse leült mellém és a következő pár órát kották tanulmányozásával és beéneklő gyakorlatokkal (vagy mikkel) töltöttük. Én jól szórakoztam, de a tanárom elég komolyan vette a feladatát.

- Na és akkor ezt egy hét múlva kikérdezem - jelentette ki rezzenéstelen arccal.

- Na elmész te a jó életbe! - alig bírtam megállni, hogy ne nevessek.

- Nyugi van, csak poénkodok - húzódott közelebb.

- Nem vagy vicces! - majd' kipukkadt a fejem a visszafojtott nevetéstől.

- Igen? - elkezdett csikizni, én meg csak kacagtam.

- Eléég - öleltem át, mire abbahagyta.

- Hé - mondta halkan egy idő után.

- Igen?

- Ide... Ideköltöznél?

Döbbenten néztem rá és eltoltam magam.

- Nem korai még ez?

- Hát...

- Figyu, én...

- Szeretsz? - vágott közbe hirtelen.

- Igen - néztem a szemébe. - Szeretlek.