I can be your boy [J. J. R.] // szünetel

17.

Jesse a parkolóban várt. Egy puszival köszöntöttem.

- Indulhatunk? - nyitotta ki a kocsi ajtaját.

- Aha - behuppantam az ülésre.

Rövid idő múlva kérdőn kapkodtam a fejem körbe, nem volt ismerős a környék.

- Elköltöztél??

- Nem.

- Akkor hova megyünk?

Válasz helyett sejtelmesen rám mosolygott.

Sok kis utcán kanyarogtunk végig, mikor odaértünk...

- Te diszkóba hoztál? Engem? - néztem Jesse-re felvont szemöldökkel, miután kiszálltunk az autóból.

- Gyere, jó buli lesz! - ragadta meg a csuklóm.

Végszóra egy fullrészeg csaj botorkált ki az ajtón és beleesett egy kukába. A szintén ittas haverjai röhögve videózták.

- Nézz már rá szerencsétlenre! - mutattam a lány felé. - Én be nem megyek oda!

- Nem kell innod! Na, gyere már!

- Mondom, hogy nem!

- De...

- Nincs de! Ha ismernél... Ha ismernél, akkor tudnád, hogy én nem bírom az ilyen helyeket! - kezdtem kiakadni.

- Akkor hova szeretnél menni..?

- Haza! - indultam meg a kocsi felé.

- Jaj Soph, ne már! Sajnálom! Csak szeretném, ha jól éreznéd magad! Hova vigyelek? Étterembe? Vagy... Vagy...

- Haza. Haza akarok menni.

Beült mellém és a kezem után nyúlt, de én elhúztam azt és keresztbe fontam a karom.

- Figyelj...

Direkt a másik irányba néztem.

- Elmegyünk hozzám. Utána hazaviszlek, csak oda akarom adni az ajándékod...

- Jó - mondtam duzzogva, továbbra is egy hihetetlenül érdekes lámpaoszlopot bámulva.

Az út némán telt, úgyhogy volt időm gondolkodni. Rájöttem, hogy Jesse egyáltalán nem érdemelte ki, hogy dühös legyek rá. Megint az én hülyeségem miatt van minden.

Levettem a cipőm és a kabátom, és indultam volna Jesse után, ha nem állít meg:

- Maradj itt! Egy pillanat és jövök.

Egy elég nagy, masnival átkötött dobozzal tért vissza.

- Boldog karácsonyt! - adta át.

A súlya alapján meg nem mondtam volna, mi van benne. Megrázni nem akartam, hátha törékeny. Nem is vacakoltam tovább, lassan leszedtem a szalagot, leemeltem a tetejét, és... Egy hosszúszőrű vörös kiscica nézett rám gyönyörű sárga szemekkel.

- Úristen! Imádlak, imádlak, imádlak!!! - Jesse nyakába ugrottam, a macskát óvatosan a kanapéra tettem.

- Szóval akkor örülsz?

- Persze, hogy örülök!! - átkaroltam a vállát és megcsókoltam.

A cica eközben megszeppenve nézett ránk.

- Mi legyen a neve? - kaptam az ölembe.

- A tiéd, te nevezed el.

Némi gondolkodás után elnevettem magam:

- Most biztos kiröhögsz majd, de én Macsinak fogom hívni!

Lefekvésig a cicával voltunk elfoglalva, agyonszeretgettem, Jesse pedig örült, hogy boldog vagyok.