I can be your boy [J. J. R.] // szünetel

6.

Fél tizenegy volt, mire visszaértem a kollégiumba. Próbáltam minél csendesebben feljutni a szobánkhoz a 2. emeletre, mikor valaki nekemjött a folyosón.

- Hé hé hé! Te meg mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdezte halkan Benjamin, egy osztálytársam.

- Koncerten voltam... De te mit csinálsz itt?

- Én? Az égvilágon semmit.

- Hát jó. Na én megyek, jó éjt! - köszöntem el, de ennyivel nem hagyott elmenni.

- Várj!

- Jaj, mi van már?

- Holnap van kedved eljönni valahova? Velem?

- Bocs, de nem megy. Most már tényleg megyek! - határozott léptekkel indultam a lépcső felé, vissza se néztem.

- Akkor máskor?

Nem válaszoltam neki, csak folytattam az utamat az emelet felé. Magam sem értettem, miért idegesített fel ennyire, és miért Jesse járt a fejemben a beszélgetés közben...

A lányok még nem aludtak, úgyhogy jól átbeszéltük a koncerten történteket. Néhány dolgot kihagytam a történetből, így nem tudták meg, mennyire közel jött Jesse és azt, hogy szinte csak nekem énekelt...

- Ja, amúgy összefutottam most Ben-nel a folyosón. Elhívott randira.

- Aztaa! És igent mondtál? - Beth nagyon izgatott lett a hírtől.

- Nem... - mondtam egy sóhaj kíséretében.

- Ohohó, csak nem valaki más tetszik? - vigyorgott Eve.

- Megmondtam, hogy nincs időm fiúkra! - vágtam földhöz az eddig ölemben heverő táskám.

- Hé, nyugi. Történt valami?

- Megyek aludni. Jó éjt! - pattantam fel a székről és az ágyam felé vettem az irányt.

Szobatársaim aggódva néztek egymásra. Nem értették volna meg a helyzetet. Az az igazság, hogy én sem értettem...

***

Megint nem aludtam sokat, viszont az éjszaka megfogalmazódott bennem egy 'terv'. Kipihenten ébredtem; végre tudtam, mit fogok tenni.

- Reggelt! Hogy vagy? - kérdezte Beth óvatosan.

- Tök jól, köszi! - csináltam magamnak reggelit, miközben egy Shawn Mendes-dalt dúdoltam.

A lányok meglepődtek a viselkedésemen. Evelyn csak legyintett, valószínűleg annak tudták be az előző estét, hogy fáradt voltam.

***

Délután beültem egy kávézóba, amit barátnőim elég gyanúsnak tarthattak, mivel én nem iszok kávét, de nem szóltak semmit.

Előhalásztam a mobilom és megnyitottam a névjegyeket. Vettem egy nagy levegőt, és felhívtam... Szinte azonnal felvette valaki.

- Öö, itt Sophia May. Jesse Rutherford-ot keresem.

- Én vagyok az - válaszolt az ismerős hang.

Arra számítottam, hogy majd valami asszisztens veszi fel, ha egyáltalán jó a telefonszám. A pillanatnyi meglepetés nem tudott eltéríteni a célomtól.

- Szóval. Szeretnék tisztázni néhány dolgot - mondtam egy újabb mély levegő után.

- Hallgatlak.

- Mi a fene van?? - vesztettem el a nyugalmam.

- Szerintem szombat, de gondolom, nem erre vagy kíváncsi - mondta szórakozottan.

- Lehet hülye vagyok, de engem nem úgy kezelsz, mint a többi fant. Nézd meg, most is úgy beszélgetünk, mintha legalább ezer éve ismernénk egymást!

- Szimpatikus vagy. A francba is,... - nem fejezte be.

Hallottam, ahogy remegő hangon sóhajt, mielőtt folytatta volna.

- Én csak szeretnék normális emberekkel is barátkozni. Mármint... A celebélet rohadtul stresszelő tud lenni.

- Óh, én...

- Na jó, asszem' kezdjük elölről. A nevem Jesse James Rutherford, és békével jöttem.

Erre elnevettem magam, aztán ő is. Egy darabig még beszélgettünk mindenféle hülyeségről. Abban egyeztünk meg, hogy barátok leszünk, és hogy nem fogom sztárként kezelni őt. Mosolyogva tettem le a telefont. Végre tisztázva lett az ügy.