Ne felejts!

Első fejezet

a jelen

Amber Wood

Fájdalom. Gépek. Fertőtlenítőszag.

Kórház.

Még csukott szemmel is meg tudtam ezt állapítani. A fejem eszméletlenül sajgott, a legapróbb zajok is rosszul estek, és szinte minden porcikámat apránként éreztem.

Lassan, hunyorogva nyitottam ki a szemem. Egy szoba szélén feküdtem, körülöttem legalább egy tucat ember feküdt még. Minden fehér volt. A falak, a résnyire nyitott ablakkeret, a csempék is fehérek voltak. Kintről egy jellegzetes illat áramlott be, de nem tudtam rájönni, mi volt az. A jobb kezem eszméletlenül fájt, a balba egy halom infúziót kötöttek. A csövek és a horzsolások mellett a karomom csak egy fehér műanyag karperec volt még; az anyag esetlenül fogta körbe a csuklóm, és csak nehezen lehetett rajta kivenni az írást.

Amber Wood.

Ez lennék én?

Ha igen, miért nem vagyok biztos benne?

Csak ekkor vettem észre a mellettem ülő fiút.

Először nem is voltam benne biztos, hogy miattam ül ott, de rövid töprengés után rájöttem, hogy az én ágyamat messzebb rakták a többitől. Nagyjából tizennyolc éves lehetett, de sötét borostái öregítettek rajta. A mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedett, szemei lecsukódva pihentek meg. Az arca falfehér volt, tökéletesen elütött barna hajától. Lehunyt szemei alatt sötét karikák húzódtak. Bár nem láttam íriszeit, de valamiért biztos voltam benne, hogy a szemei mogyoróbarnák.
A kezében a mobilját szorongatta, egyszerű ruháin kívül csak a csuklója tűnt fel, amire egy vékony bőr karkötőt kötött.

Azon kaptam magam, hogy automatikusan a sajátomra pillantok, de a fehér szallagon kívül semmi más nem volt ott.

Összeráncoltam a szemöldököm.

Ki ez a srác itt mellettem?

Biztos voltam benne, hogy ismertem, de magamban nem tudtam elönteni, ki volt ő.
Azonban bármennyire gondolkoztam, a fejfájás csak erősödött.

A falióra ekkor halkan csilingelt. Négy óra volt. Az ablakon a délutáni fény ömlött felénk, hirtelen közelebb siklott az ágyamhoz, és az aranysugár megvilágított minket.

Ekkor a fiú összerezzent, szemeit pedig résnyire kinyitotta.

Mogyoróbarna.

Levegő után kaptam.

A következő pillanatban pedig egyszerre néztünk a másikra.

A fiú döbbent arccal nézett a szemembe. A fejembe egy, az eddigieknél sokkal erősebb fájdalom nyilallt, mire fájdalmasan odakaptam.
Íriszének zavaros kavalkádja körbevonta pillantását, azonban ez egy pillanat alatt eltűnt, és a következő pillanatban villámként csapott belé a felismerés. A fiú kikerekedett szemmel felpattant, és kirúgta maga alól a széket.

-Felébredtél - szólalt meg rekedtes hangon. A döbbenettől mozdulatlanul meredt rám, és olyan ijedten nézett a szemembe, mintha legalább halott lettem volna. -Dr. Jackson, Amber felébredt! - kiáltotta kitörő örömmel, és megkerülve a kórházi ágyamat, azonnal az arcomhoz hajolt.

Egy pillanat volt az egész, olyan természetes és egyszerű mozdulat volt felőle, én pedig pontosan annyira ijedtem meg tőle. Azonnal félrehúztam az arcom, így a tervezett csók a szám helyett a párnámon csattant.

Mindketten döbbenten meredtünk a másikra.

-Minden rendben? - kérdezte a fiú zavartan, tekintetében fájdalom villant.