Ne felejts!

Hatodik fejezet

a múlt

Már akkor tudtam, hogy valami baj van, amikor beértem az iskolába.

A szokásos nyüzsgés fogadott; tipikus készülendő menzaszag, kígyózó sor a büfénél, néhány ismerős arc a tömegben. Diákok a folyosók szélén vagy a szekrényeknél, a legtöbbjük csak simán sietett a termükbe, de nem maradtak el az egymást szenvedélyesen viszontlátó párok sem. Ahogy viszont elkezdtem felsétálni a lépcsőkön, úgy éreztem, a kelleténél több ember néz rám vagy súg össze a hátam mögött.

Aztán megérkezett Florence.

A lány sokkal korábban kiszúrt engem, így kissé ijedten rezzentem össze, amikor a nyakamba borult.

-Azonnal el kell mondanod, hogy mit csináltál tegnap Seymour Northonnal! - súgta izgatottan ölelés közben.

Még levegőt is elfelejtettem venni ezek után.

Döbbenten meredtem Florencre.

-Te meg miről beszélsz? - kérdeztem kiszáradt szájjal.

Florence elvigyorodott.

-Nem tűnt fel, hogy a fél iskola erről beszél?

-De miről?

Florence nem válaszolt.

-Nem hittem a pletykáknak, mert a te szádból akartam hallani, de... - nézett a lány kékes szemeivel rám - Most komolyan lefeküdtetek?

Kifutott a vér az arcomból.

-Te mégis mi a francról beszélsz? - kérdeztem kissé hisztérikusan.

-Akkor igaz?! - sikkantott fel kitágult szemekkel Florence, és lázasan beszélni kezdett. - Soha az életben nem gondoltam volna, hogy ti ketten valaha is lefeküdtök! Sőt, azt sem, hogy te valaha is... de ez így nagyon durva! Amber, neked volt már egyáltalán...

- Florence! Nem feküdtünk le! - ragadtam meg a lány karjait. Azt hiszem, ezt elég hangosan mondtam, mert ekkor már az egész folyosó elcsendesülve minket hallgatott.
De ez akkor már egyáltalán nem érdekelt.

Florence kitágult szemekkel nézett rám.

- Nem feküdtem le Seymour Northonnal - ismételtem meg halkabban, de remegő hangon, mint egy utolsó mantrát, amibe kapaszkodhatok valahogy.

Florence halkan kifújta a levegőt.

- De ő ezt mondta Cyntia tegnap esti buliján - nézett világos szemeivel aggódva a szemembe, mire megremegett a padló is alattam.

Seymour bosszúból és részegen a fél iskola előtt ilyet kezdett el terjeszteni rólam.

Sírógörcs kerülgetett, miközben szó nélkül megfordultam, és előrecsörtettem a folyosón. Az emberek némán váltak szét előttem, senki nem mert megszólalni. Florence csak idővel ocsúdott fel a döbbenetből, és idegesen rohant utánam.

- Amber! Hova mész? - szólítgatott aggódva.

De mindketten tudtuk, hogy hova.