Csillagfiú [TAEKOOK, Ended]

6.

Remegő pillámmal vizsgálatam az éjszakai égboltot. Ülepemet a tetőre helyeztem, miközben hátammal az ablakpárkánynak támaszkodtam. Fél lábamat kisse felhúztam, másikat a ferde cserepekre lógattam.

Nagy szerencsém, hogy az alsó szintünk teteje trapéz alakú. Van rajta egy hosszabb rész, ami teljesen vízszintes. Kicsit hideg, télen pedig csúszik is, de vagy két ember kényelmesen elüldögél itt.

A második emeletünk csak két szobából áll. Az egyik az enyém, a másik pedig talán könyvtárszobának nevezhető. Semmi más nem fér bele, csak egy nagy könyvespolc, egy zöld, kétszemélyes kanapé, mellette egy álló lámpával és egy nagy, öreg földgömbbel. Ennek az ablakán tudok kimászni ide, a tetőre.

Bentről is nézhetném a csillagokat, de az nem ugyanolyan. Önzőnek érzem magam, ha a meleg szobából tekintek ki a sötét égre. Idekint én is érezhetem a légkörben terjengő csípős hideget, s az éjszakai ciripelések is könnyebben jutnak hallójáratomban.

Karom a vastag pulóver és takaró ellenére is libabőrtől csipkés, orcáimat és orromat is megcsípte a hideg. Ahogy elnyílik az ajkam, a levegő kifehéredve szalad rajtam körbe, majd újra színtelenné válik.

Csillag szeretnék lenni.

Nem sztár, ahogy mások értelmeznék.
Engem az égitestek léte vonzz. Ha egy lennék közülük, nem én volnék én.
Most egy másik személy ülne itt, s talán ő is végigfuttatná tekintetét az égen. Az is megeshet, hogy ugyanezek a gondolatok suhannának át elméjén. Nekem az már nem számítana. Nem én volnék, csak az a lényeg.

Sosem akartam meghalni, most sem akarok. A csillag sem halott, csak tartozik valahova, s mikor letelik az ideje, eltűnik.
Csillag akarok lenni, hogy ne lehessek más. Hétköznapi lennék, mégis fényes. Nem tudnék csalódást okozni, de érezni sem. Nem volna szükségem más személyekre.

Valahol úgy érzem, a Hold szeretnék lenni. De mindig rájövök, hogy olyan előkelő senki nem lehet, csak ő.

Senki, csak Te.