Csillagfiú [TAEKOOK, Ended]

19.

2...

Feszültek voltunk. Oh, de még mennyire, hogy azok voltunk. Együtt mentünk iskolába. Ketten, kézenfogva. Ha élve nyúztak volna meg érte, akkor sem lettem volna hajlandó elengedni a szerelmem hosszú ujjait.

Minho miatt aggódtunk. Nem tudhatjuk, hogy mit fog reagálni amiatt, hogy meghiúsítottuk a tervét. A kapcsolatunk kizökkentette őt a komfortzónájából, amihez betegesen ragaszkodott. Biztos dühös lesz, de már nem érdekel. Taehyung az enyém, örökre az lesz.

Ahogy a kapuhoz értünk, Tony és a bandája vett minket körül. Reggel beszéltem vele és kértem, hogy bár ne túl feltűnően, de vigyázzon ránk. Emiatt most tökéletesen elvegyülünk a magas férfiúk között.

- JEON JUNGKOOK! - valaki a nevemet kiabálta.

Mind forgattuk a fejünket, akárhogy kerestük, nem leltük meg a hang forrását.

- KIM TAEHYUNG!

Egyre idegesebbek lettünk. Bármerre néztünk, csak betont láttunk vagy hozzánk hasonlóan forgolódó diákokat.

- PARK JIMIN!

- Mi a faszom ez? - Yoongi hangját hallottam meg a kis csoportunk mellett.

Alig pár pillanat múlva őt is közrefogta az amerikai srácok áradata.

- Nem azért keltem fel, hogy egy óbégató hülyegyereket hallgassak korán reggel... - morogta a bajsza alatt. - Csak tudnám, miért ilyen ismerős ez a hang!

- MIN YOONGI!

- A fene megeszi ezt, hazamentem!

Követtem a szememmel a távolodó unokatestvéremet, majd visszapillantottam a kedvesemre.

Taehyung feszülten tekintett valamerre, levegőt venni is elfelejtett, amikor elkerekedett a szeme. Csontos ujjával a tető felé bökött.

- Min.. Ho... - alig hallhatóan dadogta.

Követtem a pillantását, ami egyenest a tető peremére vezetett. Choi Minho állt ott, széttárt karokkal, miközben a neveinket ismételgette.

- Minho! - Taehyung felkiáltott.

Rohanni kezdett, alig tudta magát átverekedni Tonyék sorfalán. A magas fiú tudta, hogy nem szabadna átengednie.
Későn kaptam utána, Taehyung hihetetlen gyorsasággal haladt az épület felé.

Rohanni kezdtem én is. Ki tudja, mi fog történni!

Taehyungot a tetőajtónál értem utol. Több random diáknak is ordítottam, hogy fusson tanárért, krízishelyzetben muszáj szólni nekik.

Mint sejtettük, Minho bezárta a kijáratot. Mire észbekaptam, Taehyung kirúgta az ajtót, majd erősen sántítva ugyan, de a tetőre rontott.

- Mit művelsz Choi?! - kiabált.

- Vajon mit, Kim? Vajon mit?! - ordított vissza Minho. - Ha nem vagyok veszélyben, le sem szarsz?! Elmondtam, hogy megcsal ez az idióta! Miért hiszel neki?!

- Mert neked higyjek?! Neked? Még ha kérdezel is hazudsz, Minho!

Az unokatestvéreknek elborult az agya. Mintha nem is őket látnám itt, a tetőn. Mindkettőnek vérben forog a szeme, idegesen merednek egymásra, a feszültséget szinte vágni lehet közöttük.

Utolsót fújtattak, majd minden úgy felpörgött. Egymás torkának ugrottak, mint a láncról leszakadt kutyák. Ütötték, verték egymást, ahol csak érték.

Azonnal odasiettem, próbáltam szétrántani őket, de semmi nem sikerült. Hiába kérleltem Taehyungot, nem tudott leállni. Vér csapódott rám, folyt az ajkaikon a vörösség.

Minho félrelökött engem, így az egyensúlyomat elvesztve zuhantam a földre. A bokám alám tekeredett, egy nagy reccsenéssel fejezte ki, hogy nagy eséllyel eltört. Felordítottam a fájdalomtól, ami pont elég volt ahhoz, hogy kizökkenjen a két verekedő fél.

Sajnos már túl késő volt.

A tető szélén dulakodtak, amikor egy pillanatnyi fagyás miatt mindketten elestek. Minho egy utolsót taszított Taehyungon, ami pont elég volt ahhoz, hogy átlökje a peremen.

A nevét sikítottam, de hiába. Odaugrottunk a tető széléhez, de hiába kaptunk utána... Taehyung leesett.

Sikítva ugrottam Minho nyakának, fojtogattam, miközben Taehyung nevét ismételgettem sírva.

Ekkor érkeztek meg a tanárok.

Alig két perc alatt...

... Képes voltam elveszíteni a szerelmemet...

... Talán ezúttal örökre...?