Mindent megváltoztattál... |Taekook f.f.| /Szünetel/

~Második rész~

A naptól már teljesen felmelegedett az arcom felszíne de én nem törődve azzal még mindig gondolataim rabja voltam. Kérdezem magamtól, miért is gondolkozok már órák óta egy olyan személyen, akit még nem is ismerek? Csak annyit tudok róla hogy Ő és a családja az újdonsült szomszédaink. Amikor láttam a járdán ácsorgó férfit, először szimpatikus volt. De amikor egy pillanatra a szemébe néztem, egy rideg és érzéstelen arccal találkozott a tekintetem. Amikor meghallottam hogy valaki sír a kocsiban, nem tudom miért, de aggódtam hogy mi történhetett. Hallottam egy keservesen síró fiú hangját és egy szinte már kiabáló nőt is. A férfi ki a ház előtt állt, ingerülten tanulmányozta a járműből kiszűrődő hangokat. Már gyorsléptekkel közelített az autó felé, kirántotta az ajtaját. A nő lekevert a fiúnak egy hatalmas csattanó pofont. Arra eszmélek fel hogy a szülei elviharzanak az autótól mindent otthagyva. Az egész vitát hallottam. Akkor szorult össze teljesen a szívem amikor megláttam Őt. Zihált a sírástól és ömlöttek a könnyei. Kötött pulcsijának ujjával megtörölte arcát és rám nézett. Hirtelen a zokogó arckifejezése ijedtté változott. Mindez pár másodperc alatt történt meg. De az a pár másodperc elég volt hogy megfigyelhessem pár pillanat erejéig. De mire már észrevettem hogy még mindig a járdán állok, addigra már azt láttam hogy elrohant a hátsó kertbe. És most itt vagyok az ágyamon, fetrengek, folyamatosan mozgolódok de egyszerűen csak ezen jár az eszem. Az is nagyon érdekelne hogy a szülei hogyan mernek ilyen bánásmódot folytatni a gyerekükkel. Nem értem miért kell alkalmazni erőszakot. Az én nagyszüleim amióta itt vagyok azóta nem ütöttek meg hogyha nem nézzük a tockosokat amiket okból kaptam, és én is bevallom hogy megérdemeltem. De soha nem ütöttek meg erősebben. Tudom hogy semmit sem tudok erről a fiúról, de szerintem marhára nem kellett volna megütni. Lehet hogy káromkodott, de még az is érthető, mert ha az ember ideges akkor kicsúszhat a száján egy két csúnya szó. Minden csendes a szobámban. Arra leszek figyelmes hogy ugyanazt a sírást hallom ami a nyitott ablak felől hallatszik. Mikor már felkelnék az ágyamról, valaki kopog az ajtómon a gondolat meneteimet megszakítva.
- Édeském bejöhetek? -kérdezi kellemesen csengő hangján a nagymamám.
-Persze, gyere csak.
Hallom hogy picit nyikorog a kilincs és a fehér ajtó mögül, egy kedves és mosolygó arccal találkozok mely nyugodtságot sugároz.
-Nem szeretnélek megzavarni, csak annyi lenne a kérdésem hogy van- e kimosnivaló a szobádban valahol. Mert tudom hogy jobban szereted a földre ledobni a cuccaidat, minthogy elvidd a fürdőszoba előtti szennyesbe.-mondja enyhén kacagva.
- Én? Dehogy. -mondom pimasz vigyorral az arcomon.
-Hát akkor elég élénk a fantáziám hogy szanaszét a földön ruhákat látok mindenhol...- egy sóhaj mellett, mosolyogva forgatja szemeit. -Az összeset ki kell mosni? -lehajol és kezdi összeszedni a földön heverő ruhadarabokat.
-Nem kérdés szerintem.-közelítek hozzá és egy puszit nyomok az arcára.
-Mi lenne veled nélkülem...-sóhajt egyet a derekát megfogva és felemelkedik s ruhákkal teli kézzel vonul ki a szobámból.
-Köszönöm szépen!-kiáltom utána.
Ha nem lennének a nagyszüleim akkor tényleg sehol se volnék. Nem lenne otthonom és teljesen egyedül lennék mert az biztos hogy a szüleim nem igen tudnának velem foglalkozni.
Jó hallásomnak köszönhetően még mindig hallom hogy valaki sír. Odamegyek az ablakomhoz és mikor kinézek meglátom hogy valaki ül a fűzfa tetején, a szomszéd kertben. Jobban ráfókuszálok az emberi alakra hisz nem látom tisztán mert már kezd sötétedni. Pár másodperc hunyorgás után rájövök. Hogy lehetek ilyen hülye? Hisz ki más lehetne? Csakis az a fiú akit pár órával ezelőtt láthattam. Azóta kint van? Az nem lehet. Istenem...miért érdekel ennyire? Ő csak egy fiú, aki a szomszédom. Hallom hogy egy autó motorja beindul. Az utca felé néző ablakomhoz szaladok és látom hogy a szomszédból a fekete autó végigszáguld az utcán. Hova mehettek? Csak úgy egyedül hagyták a fiúkat szó nélkül? Még mindig az utcát nézem és észreveszem Őt. A kapu felé vánszorog és már csak a kocsi hűlt helyét látja. Ott áll egyhelyben. Látom hogy egy papírt szorongat a kezében és meredten nézi azt.