Mindent megváltoztattál... |Taekook f.f.| /Szünetel/

~Harmadik rész~

El sem hiszem mit művel velem ez a fiú. Kizökkent a megszokott dolgaimból, amik közé az is beletartozik hogy nem nagyon szoktam ilyen random dolgokat csinálni, mint például az, hogy egy teljesen idegen fiút elkezdek nézni az ablakomból, és utána meg ki is megyek hozzá. Az sem jellemző rám, hogy egy személyről elmélkedek órák hosszát. Ez az érzés furcsa számomra, hisz még senki sem váltott ki belőlem hasonlót. Most itt állok pár méterre tőle és szépen lassan közeledek hozzá. Szememet ismét nem tudom levenni róla, lehet hogy ez egy fiú szájából furcsán hangzik, de ilyen gyönyörű angyali külsővel rendelkező teremtményt még nem láttam, és ez még jobban tudatosult bennem hogy közelről látom Őt. Hihetetlen látvány tárul elém... apró léptekkel odaérek hozzá, s az arcán egyre jobban látható hogy kissé fél tőlem,de megállok előtte, illedelmes távolságot tartva.
-Szia...hogy is mondjam..Tudom, tudom, furcsa ez a szituáció számodra, hidd el nekem is az. De mint láttad, figyeltelek téged és most itt vagyok előtted, ez azt bizonyítja hogy megszeretnék veled ismerkedni, mert amióta láttalak azóta ezt tervezem.- próbáltam mind ezt lágy, kellemes hangon közölni vele néhol egy kedves mosolyt villantva felé. Jólvan, kicsit érződött a hangomból hogy izgulok. Viszont annál nehezebb volt kimondani, mert a szívem a torkomban zakatolt. Hisz ki ne izgulna? Bevallom, még soha életemben nem mentem oda senkihez ismerkedni. Barátaim is úgy lettek, hogy ők jöttek oda hozzám társalogni. Ha nem jöttek volna oda, mai napig egyedül lennék. Nem is zavarna. De azért az embernek elkell 1-2 barát, hisz az ember társaslénynek lett teremtve. Valakinek erősebb ez a vágyódás, valakinek gyengébb. Én az utóbbi tulajdonsággal rendelkezem. De mindenkiben ott van ez az ösztönnek nevezett szükséglet. Na de visszatérek. A fiú szemében újra gyöngyözni kezdettek a könnycseppek. Nem szól semmit, csak látom ahogy újra potyognak a könnyei...

Jungkook szemszöge:

Amikor az ablakból mutogatott felém és én arra egy biccentéssel jeleztem hogy oké, akkor azthittem hogy elmegy az ablakból ezzel otthagyva engem, hisz a függönyt is visszahúzta úgy ahogy volt. Körübelül 2 perc múlva, hallom hogy valaki elköszön a távolban. Hangosat kattan a kapuzár és látom, hogy az a fiú jön felém,aki az ablaktól ment el. Tudni illik rólam, nem beszéltem még korombeli emberekkel életem során. Csak felnőttekkel. És most jön felém egy fiú akivel hosszú percekig néztük egymást. Soha életemben nem szemeztem még emberekkel. De ez a fiú... teljesen nyugodtságot áraszt, és úgy érzem hogy nem akar nekem ártani. Csodaszép barna szeme van, gyönyörűen csillog, teli van élettel, alakja is tökéletes. Sötétbarna haja rakoncátlanul a szemébe lóg ami nagyon édes. A bőre is biztos olyan lehet mint a bársony. Ajkai lányokat megszégyenítően szépek. Teste amennyire látom, szépen kidolgozott és kellően izmos. Hogy miért mondom ezt? Nem tudom. Nem találkoztam még egy ilyen szemetgyönyörködtető emberrel. Szívem hevesen dobog, szinte kiugrik. Remegek. Miért jött ide hozzám? Egy hozzám hasonlóhoz...egy senkihez..egy jelentéktelen porszemhez, aki mások számára olyan láthatatlan mint a levegő... Gondoltam hogy köszönök neki, bár most ahogy nézem képtelen vagyok akár egy szó kinyögéséhez... Miközben ezen agyaltam, azt veszem észre hogy már itt van előttem és hozzám szól. Odafigyelek hogy mit mond, de a hangja teljesen megbabonáz... Hihetetlen kedves velem... senkisem volt még velem ilyen kedves... mindenki csak közömbösen komunikált velem. De Ő...még csak nem is ismer engem, de mégis túltesz mindenki kedvességén akikkel eddig beszéltem életem során. Ennek tudtában utat követeltek könnycseppjeim... Szégyen hogy ebből ilyen jelenetet rendezek, de ez hihetetlenül jól esik... Tudom hogy egy átlagos embernek ez teljesen természetes dolog, de nekem nagyon nem az.. Most erőt kell vennem magamon hogy hozzá tudjak szólni, mielőtt itthagyna engem, azzal az okkal hogy biztos egy zakkant vagyok.
- Nagyon kedves ez tőled, ne haragudj hogy múltkor elrohantam előled, de mint láthattad nem igazán volt megfelelő a pillanat hogy bemutatkozzak. De most alkalmasnak tartom rá az időt, szóval engedd meg hogy bemutatkozhassak. Az én nevem Jeon Jungkook. - egy két szipogás kiséretében, nyújtottam felé a kezemet egy kézfogásra, ahogy illik. Bár gondolhatom hogy nézhetek ki, hisz remegek, és a hangomból is kivehető hogy mennyire szokatlan nekem ez. A sírásom már alábbhagyott bár gondolom, elég furcsa gondolatai lehetnek rólam. Az is szembetűnő lehet neki hogy bámulom őt kikerekedett szemekkel mint aki valami csoda tanúja lehet. Az utóbbi feltevésem igaz egyben, mert egyre jobban úgy érzem hogy Ő egy csoda. De mit tegyek? Nem tudom róla a szemeimet, viszont Ő sem szakítja meg velem a szemkontaktust. Ez jó jel? Vagy csak azért néz mert szánalmas vagyok..bár a szemében látok valami érdekes ragyogást amit nem tudok hová besorolni az emberek iránti ismereteim közé. Ilyen emberhez még nem is volt soha szerencsém. A pillanat töredéke alatt elfogadja a kézfogáshoz invitáló mozdulatomat.
Bebizonyosodott feltevésem... a bőre puha és bársonyhoz hasonló. Ahogy közelebb hajol hozzám, kellemes parfüm illatot érzek meg, amit lehetőleg nem feltünően, mélyen eljuttatok a légjárataimba. Keze lágyan hozzá simul tenyeremhez, és gyengéd kézrázással válnak el egymástól. Mielőtt szóra nyitná a száját, egy nagyot nyel.
-Az én nevem Kim Taehyung. Örülök hogy megismerhetlek. Már rég megszerettem volna tudni hogy mi a neved.