Mindent megváltoztattál... |Taekook f.f.| /Szünetel/

~Nyolcadik rész~

Taehyung szemszöge:

Egyre jobban lopjuk a távolságot a kapu felé s míg közeledünk, érzem ahogy Jungkook a kezemet megszorítja a kaput meglátván. Hüvelykujjammal végigsimítok az említett kezén és mielőtt megszólalnék Ő megelőz engem angyali hangját hallatva egy kis szende félelemmel átitatva.
-Biztos vagy abban hogy megmutatod nekem ezt a helyet?-Mondja s majdnem elcsuklik a hangja a mondata végén és kissé ijedten meghátrál a kaputól a járdaszegélyre lépve. Ezt úgy mondja mintha nem lenne rá érdemes, pedig nála méltóbb embert nem is találnék. Látom hogy ideges...Nem értem őt ilyenkor, bár lehet hogy ez ismét új dolog számára, sőt biztos. Ha még ezzel nincs tisztában, akkor tudtára adom hogy nála érdemesebb nincs számomra. Sok mindennel nagy tévedésben van, bár nem csodálkozok ezért vagyok én, hogy megragyogtassam lelkét és lerántsam azt a fátylat mely rá lett  terítve s megakadályozza abban hogy tisztán lássa saját magát. Visszahúzom magam mellé és szembe fordítom hogy elkapjam a tekintetét amit úgysem tudnék megszakítani ahogy Ő sem. Mint a mágnes, úgy vonzza a tekintetemet de oly erősen hogy mindig is nehéz megszakítani. Mindig van valami a szeme világában amikor egymáséban merülünk el. Mint egy gyönyörű és tiszta vizű óceán melyet még nem szennyeztek s még senki sem úszhatott benne, az egész felfedezetlen és érintetlen ami egy teljesen más szigeten van, ahol még árva lélek sem járt. Olyan mintha ez a sziget nem is a földön lenne hanem egy teljesen más bolygón mely csak rám vár, mert én vagyok képes mindezt felfogni s elérni, ezt a világot nekem teremtették melyben minél mélyebb úszok, annál jobban csábít éltetve egészemet, táplálva felülmúlhatatlan erővel s egyszer elérek arra a pontra ahol a szívét érinthetem meg s forraszthatom össze a sajátoméval melytől soha nem válna el, örökké a szerelem lángjában égne. Ebbe még belegondolni is bizsergető érzés amibe az ember egész teste beleremeg. A szemünk roppant egy érdekes szerv s egyben a legeslegszebb. Nemigen tanulmányoztam másokét mert mindig rossz volt belenézni azokba amit felém sugároztak ennek következtében nem szerettem másokkal a szemkontaktust viszonozni. Ha Jungkook szemébe nézek, akkor minden megváltozik. A szívem rohamos tempót vesz fel és testemben uralomra akar törni a remegés ami természetesen mindig ott lakozik s nehéz visszatartani vagy éppen csökkenteni mert számomra az Ő közelében roppant nehéz, olykor lever a víz, de ha soha nem nézhetnék ezekbe a szempárokba, akkor biztos hogy egy üres és szürke ember lennék s szívem nem találná a fényt hogy ragyoghasson, aminek hiányától lassú és fájdalmas halálban részesülnék. Ezt a ragyogást mind Ő adja nekem minden egyes pillantásával és érintésével. Attól félek hogy ez a ragyogás egyszer vakító fénnyé fog változni amit már nem fogok tudni csitítani s elárasztom Őt érintésemmel, csókjaimmal. Nincs jobb dolog amikor miattam gördülnek le az arcán a csillogó örömkönnyek ahogy feltüremkedtek könnycsatornáján s borítják be lélektükrét azt még csillogóbbá téve. Amikor az örömtől patakoznak sós könnycseppjei, akkor én sem tudom magamat kontrollálni és már számomra is megszokottá vált hogy ez a fiú a szavaival a lelkembe hatol s megmelegíti szívemet szinte erdőtűzzé felizzítva azt. Ölelése a legértékesebb kincs amiben egyre többször részesít, csak egyetlen egy probléma jön az pedig az hogy meddig fogom bírni egyre erősebb és indulatosabb akaratomat amik felszínre szeretnének törni s végre valahára cselekedetre biztatni engem és ez még csak az ölelése, de már ez is a tetőfokra küld bennem mindent.Magam előtt látom megszeppent arcát de szóra nyitom a számat hogy ne legyen neki feltűnő hogy én miért is bambultam el pár pillanatra. Ha Ő ezt tudná...
-Általában megfontolt vagyok és tudom mit szeretnék, s miért ne akarnám elhozni ide életem egyetlen...sz... vagyis a legjobb barátomat. Ne haragudj szóbotlás...-Már- már majdnem kimondtam azt az elnevezést amit elmémben babusgatok egy ideje. Majdnem kicsúszott a számon és ízlelgethettem volna, de rájöttem hogy Ő nem a párom és soha nem is lesz az. Amikor majdnem kisiklott a számon a második szótag akkor arcán értetlenséget láttam de amint kijavítottam felelőtlen önmagamat ismét pír lepte el az arcát, hisz amikor kimondom hogy Ő a legjobb barátom, szíve szinte hallhatóan dobban éltetve lényét. Ennek a fiúnak minél több ilyen pillanatot szeretnék szerezni, hogyha már nem lehet az enyém akkor legalább hadd védjem meg és szerethessem amennyire csak lehet.
- Tudom hogy rozoga a kapu de ez mind csak álca! Itt csak egy szétszaggatott kerítés volt s amikor már megtaláltam ezt a helyet nyilván való volt hogy már senki sincs itt ,hisz az egész már teljesen kihalt volt. Gondoltam egyet hogy azért mégsem találják meg ezt a helyet ha már megtaláltam, felszerelem valahogy a régi sufninknak a kapuját mert éppen annak idejében bontottuk le s gondoltam még a hasznomra válhat. Amióta ide jöttem azóta magaménak tekintem ezt a helyet, méghozzá jó pár éve  s ez idő alatt egyszer sem volt itt senki megkérdőjelezve az ittlétemet, ezzel  még jobban biztatva arra hogy ez a terület az én birtokomban lehet. Utána természetesen elmentünk és megtudtuk hogy a tulajdonosa egy öreg férfi volt, de már meghalt. Sok sok papírtöltögetés és intézkedés után végül megvettük a terület tulajdonosának a fiától. Az igaz hogy a nagyszüleim nevére lett íratva a terület, de attól még az enyém és ha nagykorú leszek akkor végleg az enyém lesz. Most már remélem hogy nem egyedül jövök ide.-Mondom egy lágy kacsintást küldve angyalom felé aki vigyorogva fogadja azt s már válaszra sincs szükségem hogy tudjam már két tulajdonosa van ennek a kis területnek. Arcán felfedezek egy pimasz kis mosolyt amit még nem igazán tapasztalhattam ajkain, de mielőtt én is őogy hasonló kérdő pillantást küldenék,Ő ismét győztes lesz és hamarabb nyitja szóra kívánatos ajkait mikre felkúszott az a rejtélyes mosoly amitől gondolataimban padlót fogtam hisz oly ellenállhatatlan látvány, mint a fagyizóban a vágyaim hogy miket művelhettem volna vele hogyha őrülthöz méltó bátorságot merítettem volna magamból.
- Tudtad hogy én mennyire imádlak, TaeTae?-Mondja még mindig mosolyogva nyuszifogait kivillantva, de úgy mondja mintha még soha nem ejtett volna ki ilyen szavakat a száján s szerintem ez a sejtésem igaz. Soha de soha nem mondtak nekem ilyet...Szinte nem kapok levegőt és egy szó sem akar kijönni a számon...Uram isten én itt el...fogok...ájulni. szinte forog velem a világ, annyira remegek s mindenem lüktet. Mit mondott? Mit mondott nekem Jeon Jungkook? Nem ezt nem hiszem el. Biztos a  kényelmes ágyamban heverészek a fiú gondolatára kalandoztatva a képzeletem. Ez mind az elmém találmánya. Lehet hogy még mindig ott áll a kapu előtt törölgetve a könnyeit, ripityára összetört szívvel, én meg az ablakomból figyelve személyét bambultam el, de olyannyira hogy gondolataimban már vele élem a mindennapjaimat. Arcom biztos érdekesen festhet, de nincs aki megcsípjen engem hogy ez a valóság és hogyha lenne is valaki, az a személy meg nem fog megcsípni. Istenem kegyelmezz mert szét fogok robbanni...