Mindent megváltoztattál... |Taekook f.f.| /Szünetel/

~Negyedik rész~

Taehyung szemszöge:

Ismét ott tartok hogy nem tudom felfogni épp ésszel hogy mi is történik. Nagyon remélem hogy megtudom hogy mit is csinálok én. Vettem a bátorságot, odamentem hozzá, beszélgettem vele. Eljutottam odáig hogy megöleljem... uram isten...És most itt állunk ketten a küszöbön. Csak nézem Őt, minden figyelmem rá öszpontosul. Most kivételesen nem engem néz, hanem az előszobát térképezi fel tekintetével. Valami különleges csillogást látok a szemében, és már sokkal nyugodtabb a tekintete. Bár szerintem elég random voltam azzal a cselekedetemmel hogy beinvitáltam az otthonomba. Én és a random cselekedeteim...Ha nagymamám nem hív be minket, lehet hogy még mindig ott ülnénk a szomszéd ház lépcsőfokán,elszakíthatatlanul egymás karjaiban. Azt a pillanatot és érzést soha nem fogom elfelejteni míg élek. Lehetséges hogy elfelejteném, de ez ellen teszek mert mindig fel fogom magamnak idézni, ahogy azt az emlékeim engedik.  Még mindig attól félek hogy tolakodónak hisz engem, de nagyon remélem hogy nem.  Azzal kicsit messzire mentem, hogy megragadtam kezét összeérintve az enyéimmel míg  hozzánk nem értünk, de akkor már észhez kaptam mit is csinálok és eleresztettem a kezét. Nem tudom miért csináltam. Semmit sem tudok azokról az érzésekről amiket ez a fiú indít el bennem. Lesz min gondolkodnom ,bár szerintem nem fogok messzire jutni. Talán valakit meg kéne kérdeznem, de ezt az ötletet el is vetem. Magamtól szeretnék rájönni hogy mi is ez, és nem azt szeretném hogy más ember nyissa fel a szememet és bármi olyasmit mondana amivel tévhitet keltenének bennem. Saját magam szeretnék rájönni. Amúgy sem szeretném megosztani Jungkookkal kapcsolatos gondolataimat más emberrel, kivéve egy személlyel osztanám meg, azaz az imént említettettel. Miközben ölelkeztünk egész végig hullatta könnyeit. Vajon miért? Valami rosszat csináltam? Viszont egy érdekes, nem láttam szomorúság jeleit az arcán... Mintha mosolygott volna, s párszor megvillantotta ellenálhatatlanul aranyos mosolyát. Megjegyzem, nagyon szép mosolya van. Gyönyörűszép ajkai mögött hófehér mosoly relytőzik. Még a mosolya is tökéletes...Nem létezik tökéletes ember ez tény. De az én szememnek ennél szebb lényt nem is teremthettek volna, mint Jungkook. Bár többször láthatnám ezt a mosolyt, amit nekem szán. Jól áll neki a vidámság. Soha többet nem szeretném úgy látni mint amikor délután láthattam hogy a sírástól vörös szeméből ömlöttek a könnycseppek az arcáról legördülve. Lehet késő este van már, de még sok a tervem. Meg szeretném vele beszélni hogy mi is lesz valójában ha tényleg nem jönnek a szülei. Nincs senkije. Nem hagyhatom magára, őrült volnék ha ezt megtenném, azzal nem csak neki hanem magamnak okoznék elviselhetetlen fájdalmat. Igen,  kijelentem hogy nem akarom elveszíteni. Magam mellett akarom tudni, hogy megvédhessem bármitől. Nem egoizmusból, de én szeretnék lenni a legeslegjobb barátja. Nem is kell neki több barát. Elég leszek neki én. Más emberek nem illenek hozzá. Ő teljesen különbözik mindenkitől. Nem tudok hozzá hasonló emberről, biztos van, de Őt nekem hozta a sors. Ezt onnan tudom, hogy sok embert megfigyeltem és jó emberismerő lett belőlem az évek folyamán, és nem találkoztam még egy ilyen emberrel mint Jungkook. Nem fogom hagyni hogy bárki is ártson neki vagy akár a közelébe kerüljön. Ha tényleg beiratta az apja az iskolánkba akkor ott is az lesz a célom hogy mindenkitől megvédjem. Ahogy elmesélte az iskolával kapcsolatos tényeket, hogy Ő még soha nem volt iskolában, s még korabelivel is csak velem beszélt, az mégjobban megerősíti bennem azt a tudatot hogy ha elkezdene ismerkedni másokkal, összetörnék és még ki tudja milyen szörnyűségeket csinálnának vele. Ezt onnan tudom hogy a sulinkban kevés a magamhoz hasonló és rengeteg a rossz ember. Neveletlenek, kicsapongó életmódot élnek, tiszteletlenek és saját maguk szórakoztatására akár tönkre is teszik más tanuló mindennapjait. Ha körülnézek az iskolában csak tömény undor fog el. Lehet előítéletes vagyok, de inkább elővigyázatosnak nevezném magamat és inkább jobban vigyázok minthogy egy hatalmasat essek. Még a lányoktól is tartózkodnia kell, mert nem tudhatjuk hogy mit tennének vele. Ahogy végignéztem rajtuk ismét egy kellemetlen érzés fogott el, ugyanis róluk sem más a véleményem. Hogy miért is? Azok lányok akik  idejöttek az iskolánkba, hónapok alatt gyökerestől megváltoztak, sajnos nem a jó irányba. Egy ilyen angyali lényt egy lány sem érdemel meg amilyen lányok vannak. Inkább maradjon egyedül minthogy valaki bemocskolja Őt. Túl tiszta ahhoz hogy valaki érintkezzen vele... Mert egy olyan tiszta embert mint Ő az biztos hogy nem találna maga mellé. Én azt nem tűrném hogy más hozzáérjen,aki még háromnegyed olyan tiszta sem mint Ő.Tudom hogy ez egyszer el  fog következni hogy valaki megszeretné kaparintani. Ebbe bele se gondolok mert még rossz lesz a kedvem. Lehet őrült vagyok. Sőt biztos. De ezt műveli velem Jungkook. Nem lehetek ilyen önző. Megőrjít. És ezt közölni is fogom vele. Remélem nem fog rá rosszul reagálni. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy el e fogadja hogy én szeretnék lenni az egyetlen barátja. Ezzel a vallomással még várok egy kicsit. De ha Ő ezt nem szeretné akkor természetesen nem erősködök. Én csak felajánlom neki teljes egészemet. Teljesen kisajátítanám magamnak? Lehetséges. Ez csak akkor lesz hogyha Ő is azt szeretné mint mondtam, és ugyanúgy vélekedik rólam. De ha már egy ilyen kincs a karjaimba szállt, nem szeretném senkinek sem odaadni. Úgy érzem Ő lesz a legértékesebb barátom. Azt mondta hogy soha életében nem volt még barátja, még haverja sem. Semmi jót nem kapott 17 évig. A családi háttere borzasztó és számomra szivetszorangató tény, és még mindig nem tudom felfogni hogy mit is művelhettek vele a szülei. Szomorú voltam hogy eddig nem volt még egy árva barátja sem, de most ahogy belegondolok, boldogabb nem is lehetnék. Én vagyok mindenben az első nála? Fel sem tudom fogni hogyan érdemelhettem ki egy ilyen gyönyörű s tiszta teremtést a legjobb barátomnak. Remélem Ő is olyan jó barátként fog rám tekinteni mint én Őrá. Hogy lehet valaki ilyen tiszta? Ennyi évig teljesen érintetlen. Semmit nem tapasztalt meg az élet örömeiből... Rájöttem hogy ez nem szomorú. Eddig ez is az volt számomra, de ezt egy ajándékként kaptam a sorstól. Úgy érzem hogy alkalmas vagyok arra hogy megmutassam neki hogy milyen szép az élet hogyha kizárjuk belőle az embereket... Hogy miért tartom magam erre alkalmasnak? Azért mert én saját magamat eltaszítottam az élet által kínált undorító mocskot. Ha nevezhetem magamat tisztának, megteszem. Sok korombeli társammal egy hatalmas szakadék van köztünk. Ha kijelenthetem, Jungkook és én másabbak vagyunk a korunkbelieknél. Mi itt leszünk egymásnak és kész. El kell érnem hogy egy osztályba kerüljünk. Az iskolának nevezett állatkertben nem hagyhatom hogy elvesszen. Egésznap ott szeretnék neki lenni és segítséget nyújtani ha bármi problémája akad. Még mindig itt ácsorgunk. Én elbambultam egy angyal nézegetésében, Ő meg csak áll viszont ismét engem figyel... és az ajtó még mindig tárva nyitva. Hátát gyengéden megfogom és lassan beljebb tessékelem hogy be tudjam csukni az ajtót hogy nehogy lehüljön a ház, hisz hiába van tavasz, de már a késő esti órákra fokozottan lehül az idő. Tettemre megint megrezzen, de veszi az adást és bejebb megy félénk léptekkel. Becsukom az ajtót és lehajolok hogy levehessem lábbelimet.
-Érezd otthon magad, nem kell félni. Csak nyugodtan vedd le a cipődet, utána odarakhatod a cipőtárolóba.-próbáltam teljesen nyugodtan mondani leplezve izgatottságomat, csak szegény nagyon megszeppent. Lehet hogy tényleg megijesztettem közvetlenségemmel. De amilyen látványt nyújt számomra, nem is olyan rossz hogy zavarban van, legalább a hófehér bőre egy kis színt kap.
- Ne haragudj csak kicsit elbambultam. Nagyon aranyos házatok van, roppant otthonos és hivogató. -válaszolt kijelentésemre, és kívánságom beteljesült, azaz láthattam a várva várt mosolyát. Ismét csak azt tudom hozzáfűzni hogy ellenállhatatlan.
-Örülök hogy tetszik a házunk! Hamarosan felmehetünk a szobámba, de kérsz valamit enni? Jó sokáig voltunk odakint. Gondolom te is megéheztél, nem de? - mondom nagy vigyorral  ami akaratlanul felkúszott az arcomra, tégla alakú mosolyomat megmutatva. De hát nem tudnék a jelenlétébe nem mosolyogni.
- Ugyan, nem fogahatom el. Nemrég ismersz, nem szeretnék illetlen lenni. -mondta teljesen zavartan. Ezt nem kéne de megteszem. Odamegyek hozzá s hátulról testét gyengéden a karjaimba zárom. Nagyon megilyedt cselekedetemtől, de nem lökött el.
-Ha nem fogadod el a vacsorát, akkor kénytelen leszel így maradni.-mondom neki szinte suttogva, enyhén kacagva, miközben az arcát figyelem a várt reakcióért. Meglepődtem... teljes mértékben. Azthittem rosszul cselekedtem. Tévedtem. Nagyon megijedt, de most csak szégyenlősen vigyorog, melytől szeme összeszűkül.
- Rendben, elfogadom csak ne szorítsd ki belőlem a lelket is.-mondja felszabadult nevetés társaságában.
Levette a cipőjét és odarakja a cipőtárolóhoz. Mire már felnéz, előttünk terem az én drága mamám és máris megbombáz minket egy kérdéssel.
- Hallottam ám hogy evésről van szó. Ha mondtátok volna ha nem, én már előkészítettem nektek az asztalra ennivalót, szóval nyomás! TaeTae kedvencét csináltam, milánói makarónit. Remélem a barátod is szereti. De mielőtt felszívódnék, hadd mutatkozhassak be az újdonsült szomszédunknak!- hatalmas vigyorral az arcán odafordul a mellettem álló Jungkookhoz és felé nyújta a kezét.
-Az én nevem Juliette, azaz én vagyok Tae nagymamája. Örülök hogy megismerhetlek. Hozzá teszem nyugodtan tegezhetsz!-mondja a maga kedvesen csengő hangján.
Jungkook elfogadja a kézfogást s kedvesen bemutatkozik a nagymamámnak.
-Én is szintúgy örülök hogy mesimerhetlek! Az én nevem Jeon Jungkook. Nagyon szépen köszönöm hogy beengedtél az otthonodba, roppant kellemes hangulatú lakás.
A bemutatkozást lezárva elindulunk a konyha felé, de előtte adok Jungkooknak egy papucsot hogy mégse zokniban rohangáljon. Szerencsére van a szekrényben egy vendégpapucs, bár megjegyzem, még senkise hordta. Csak hát a nagymamám minden helyzetre felkészül.
-Jungkook, hanyas a lábad?-kérdezem tőle miközben a papucsot keresem.
-41-es, miért?-válaszolt kérdésemre érdeklődő hanglejtéssel.
- Na itt egy 42-es papucs, lehet nagy egy kicsit, de vedd csak fel nyugodtan, nem volt még senkin. Gondoltam adok egy papucsot hogy ne zokniban kelljen a házban szaladgálnod.-mondom a lehető legkedvesebben nehogy lebukjak hogy mennyire remeg a hangom. Hogy miért? Erre ismét nem tudok választ adni. Vele kapcsolatban nagyon sok mindenre nem tudok magyarázatot adni, de erre a dologra már rájöttem. Felé nyújtom a papucsot amit fel is vesz abban a pillanatban.
-Köszönöm szépen! -mondja fületédesgető hangon.
- Na így már mehetünk is! Gyere!-ismét megragadom vékony csuklóját és a konyha felé vezetem. Őrült vagyok? Miért fogom meg a kezét? Nem értem magam. Na de amit már megtettem azt nem tudom visszafordítani. Nem mintha rossz lenne megfogni a kezét, a bársonyosan puha bőrével érintkezni. Csak remélem hogy neki sincs ellenére... végülis nem rántja el a kezét...akkor csak nem haragszik érte. Lehet pofátlanság..de hát akkor is...nem tudom megállni. Ezt még megbeszélem vele, vagy nem tudom de viszont nem hagyom szó nélkül a cselekedeteimet amik felé irányulnak. Nem tudom tagadni, isteni dolog a közelébe lenni. Bár mindig velem lehetne. Odavezetem az asztalhoz, kihúzom a széket számára, s megvárom míg helyetfoglal. Utána én is leülök.
-Remélem hogy izleni fog neked Kookie! A mamám istenien főz!- Jézusom... hogy merem becézgetni? Remélem nem haragszik meg. De egyszerűen csak kicsúszott a számon. Remélem nem lenne azzal baj hogyha így hívnám. Mire észbekapok addigra látom hogy levakarhatatlan mosoly díszeleg az édes arcán.
- Elhiszem, nagyon incsiklandóan néz ki. És ha te Kookie-nak szólítasz akkor én meg Tae-nek foglak szólítani.-elvörösödött, és szót sem hagyva nekem, megfogta a villát és megkóstólta az előtte lévő ételt.
- Hmm. Nagyon finom! Jó étvágyat!-mondja édesen mosolyogva, bár látom az arcán hogy zavarban van az imént adott beceneve miatt. Nem is kell mondania. Az állam a földet súrolja, nem hittem volna hogy lesz bátorsága engem is a becenevemen szólítani. Úgylátszik hogy mindig meg tudsz lepni engem, Kookie. Az imént befejejezett mondata után én is kezembe veszem a villát és elkezdem fogyasztani az ennivalót.
Evés közben ismét felvesszük a megszokott szemkontaktust. Nem tudok betelni a látványával,tekintetem ismét az Ő rabja lesz. Egy nagyon édes jelenet tanúja lehetek ugyanis miközben Kookie a tésztát majszolja, próbálja beszippantani de az telibe csapja a nóziját. Mind a ketten kacagni kezdünk. Ismét egy random cselekedet következik. Felé hajolok, veszek egy szalvétát es letörlöm az orráról a szószt amit a tészta hagyott maga után. Arca teljesen pipacs pirosságú lesz, és szempilláit megrebegteti a meglepődöttségtől. Én gyorsan lerakom a szalvétát és mintha mi sem történt volna tovább folytatom az étkezést. Még pár pillanatig ledermedten ül a helyén, de utána Ő is folytatja az étkezést. Mindkettőnk tányérja üresen díszeleg az asztalon. Én leszedem az asztalról a tányérokat, evőeszközöket, s a mosogatógépbe helyezem őket, és elindítom azt.