Sziasztok! Melani Black vagyok. 21 éves és újságíróként dolgozok. 172 cm magas, hosszú, hullámos, sötét- szőke haj, türkiz-kék szem, ápolt ámde unott arc. Ez vagyok én. Tiniként rengeteget foglalkoztam az animékkel, de leginkább a creepypastákkal és a gyilkosokkal. Temérdek fanfiction-t olvastam róluk, röviden a hobbimmá vált olvasásuk. Suliról annyit, hogy általánosban voltak barátaim, de az évek előrehaladtával mindegyik elhagyott. Gimiben zárkózott lettem, instabil lett a személyiségem, csak egy barátom volt, de vele megszakítottam a kapcsolatot. A fiúk nem igazán érdeklődtek irántam, de nem is zavart. Megtanultam az évek során, hogy nem szabad senkihez sem ragaszkodni, közel engedni magadhoz, mert egyszer úgyis el fog hagyni. Családomról: szüleim, a jelenleg 11 éves húgom és 19 éves öcsém. Mivel én voltam a legidősebb tőlem várták el a legtöbbet. Tanulmányaim csak abból álltak, hogy hajszoltak, hogy én legyek a „legjobb". Én voltam a példa a kicsik számára, de ez nem érdekelt. Az unszolással csak azt érték el, hogy megutáljam a tanulást, az iskolát (azt ki nem utálja?!)és őket. Már akkor elhatároztam, hogyha felnövök a lehető leghamarabb elköltözöm. Meg is tettem, nem bántam meg. Felelősségteljesebb lettem, csak magamra fókuszáltam, csak az érdekelt, hogy mi számomra a legjobb. Nem érdekelt kin vagy min kel átlépnem, hogy elérjem a célom. Egy hajdani anime karakter mondását megfogadtam: „Minden jó, ha nekem jó". Ezt a mondást követve egy érzéketlen döggé lettem.
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
