Creepypasták nálam

4.rész

- Bizonyára nem tudod kik vagyunk, ugye?

- Pedig tudom. Te vagy Masky, a csuklyás Hoddie és a gofri imádó Toby. Vagy rosszul tudom?! - mondtam sunyi mosollyal az arcomon. Hát eléggé megdöbbentek, azt meg kell hagyni.

- Honnan tudtad? - kérdezték mindhárman.

- Egyszerű. Fiatalabbként rengeteget olvastam rólatok. - húztam diadalmas mosolyra a számat - De ti bizonyára nem tudjátok, hogy én ki vagyok, vagy mégsem?

- Hát nem igazán. - vakargatta kínosan tarkóját Toby - Mesélsz magadról egy picit?

- Oké. Tehát Melani Black vagyok. 21 éves és újságíróként dolgozom. Egyedül élek, barátaimnak nevezhetem a mellém osztott riporter ikreket, Billt és Willt, akik csak Meli-channak neveznek. Családomról nem veszek tudomást, ennyi. - fejeztem be bemutatkozásom. Kínos csend telepedet társaságunkra, gondoltam kérdezhetnék róluk valamit.

- Amúgy hány évesek vagytok? Ezt nem tudom rólatok. 'Cikiii'

- Hoodie 23, Toby 22 és én 24 vagyok.

- Értem és miért akartatok velem jönni?

- Hát...mert ideiglenesen Slenderman feloszlatta a creepypastákat és kellett a szállás. - dörzsölte zavartan tarkóját Hoddie.

- Miért? Egyáltalán mennyi időre? Ti figyeltetek? És miért pont engem szemeltetek ki?

- Túl sok a kérdés kislány. - mondta Masky.

- Nem tudjuk miért és mennyi időre oszlatta fel a creepypastákat. Igen, mi figyeltünk téged, mert olyan személyt kellett keresnünk, aki egyedül él és el tud tartani minket. - felelt kérdéseimre Hoodie.

- HOGY MI VAN?!?! - döbbentem le.

- Jól hallottad Meli-chan. - mondta gyermeteg hangon a nevem Toby.

- Estére itt maradhattok, de holnap elmentek.

- Miért? - kérdezte Hoodie.

- Mert oké, hogy tehetősebb vagyok, mint a milyennek mutatom magam és el tudnálak tartani titeket, de eléggé magamnak való vagyok. Hogyan is mondjam.....nem törődnék veletek.

- Ez már mellékes. Majd intézzük magunkat. Ugye fiúk? - mondta Masky, majd a srácok egyetértően biccentettek. - Na, eldőlt. Itt maradunk nálad, és nem csak estére. Hol aludhatunk?

Meg sem várták válaszomat. Toby elhelyezkedett az ágyamban, Hoodie a kanapén terült el és Maskynak kellett adnom egy matracot, amit a nappaliban helyeztem el. Mire átadtam volna nekik a takarókat, addigra már mind elaludtak. Elmosolyodtam rajtuk, majd rátérítettem a fiúkra az ágyneműket. Gyorsan elmentem átöltözni, utána pedig egy hálózsákot terítettem le a szobámban. 'Nem is értem minek tartok magamnál ilyet, amikor utálok kirándulni.' Agyam a mai nap eseményein kattogott, végül engem is elnyomott az álom.