Ne érj hozzám! •Befejezett•

1. fejezet

Vér. Mindent vér borít. A kezeim, a testem, az arcom. Nem kapok levegőt. 

Már csak a rendőrök és a mentő szirénázását hallom, majd egy fegyver dörrenését. Az előttem heverő holtestre emelem tekintetem. Anya..

Szemeimet kinyitva, egy hófehér szobában találom magam, kezemből pedig egy tű áll ki, ami által kapom az infúziót. A nevem Nate Bell és jelenleg egy kórházi ágyon fekszem, semmire sem emlékezve az előző estéből, illetve talán csak néhány emlékfoszlányra. 

Négy éve kezdődött minden, amikor az apám meghalt egy balesetben, anyámat pedig felemésztette a gyász. Az alkoholizmusba menekült, rólam pedig teljesen elfeledkezett. Azonban az egyik nap, egy változás lépett be az életemben, amikor a lelkileg instabil anyám, haza állított az újdonsült apámmal. Első ránézésre teljesen normális középkorú embernek tűnt, ám a látszat nem fedte a valóságot. Az a mosoly, ami mindig kiült arcára, amikor csak rám nézett vagy megérintett.

Az egyik este anyám eltűnt és ketten maradtunk a házban. A nevelő apám a sárga földig leitta magát és az egyik pillanatban berontott a szobámba és maga alá tepert. Nem tudtam mozdulni, hisz gyenge voltam, ő pedig undorító dolgokat suttogott a fülembe, hatalmas kezeivel pedig mindenhol bemocskolta a testem, ami addig fajult, míg meg nem erőszakolt. Egy fiút, aki csak 14 éves volt akkor. Ez volt az első alkalom, azonban ezt az egy alkalmat követte a többi. Minél többet ivott, annál többször alakult ki ez a helyzet. Tiltakoztam minden egyes porcikámmal, azonban a testem mindig az ellenkezőjét reagálta. Szinte már vágyódott azok után, az érintések után vagy épp azután, ahogy az ágyban minden egyes alkalommal döngetett, mégis teljes szívből gyűlöltem magát az embert, hogy ezt tette velem. Anyám, persze semmit sem tudott az egészről, de nem is érdekelte volna. 

Ezek után, senkinek sem engedtem, hogy hozzám érjen és én sem értem hozzá senkihez sem. Mindig igyekeztem kerülni az embereket. Undorodtam mindentől és mindenkitől, ezért az iskolába sem jártam már be, feleslegesnek tartottam és nem voltak barátaim, akik aggódtak volna miattam.

Az egyik este azonban anyámék összekaptak valamin. A szobámban ültem, amikor a konyhából egy erős csattanást hallottam és a kiabálás elhallgatott. Felkeltem ágyamról és kimentem a konyhába, ahol az a látvány, amit láttam örökké beleégett az elmémbe. Anyám a földön hevert széttört koponyával, a vér pedig egyre inkább szétterjedt a padlón. Nevelő apám kezében egy kalapács pihent, amit szint úgy befedett a vörösen tündöklő nedv. Felém fordult, borostás arcára pedig széles vigyor ült ki.

- Látod, ez történik az olyan kurvákkal, mint anyád...és, mint amilyen te vagy..- sziszegte fogai közül, majd egy hatalmas ütést mért öklével arcomra, amitől egy pillantás alatt elterültem a földön, majd felém mászott és elkezdte letépni rólam ruháimat. Abban a pillanatban eldördült egy fegyver és engem beterített a vér, a nevelő apám pedig holtan zuhant mellém, majd elsötétült előttem a világ.  

***

Lassan kezdtem felülni ágyamban, abban a pillanatban lépett be az ajtón egy doktornő, akinek kezében ott volt a kórlapom. 

- Ön Nate Bell, igaz?- kérdezte, rám sem tekintve.

- Igen..- válaszoltam halkan.

- Az állapotát stabilizáltuk, ugyanis erőszakos behatolás nyomait találtuk, a vérzést pedig el kellett csillapítanunk. Mivel már betöltötte a tizennyolcadik életévét, így saját felelősséggel elhagyhatja a kórházat.- emeli rám végül tekintetét, mire egy aprót bólintok, majd az ajtón egy újabb hölgy lép be, azonban nem orvosi öltözetben. A doktornő kilép a teremből, a másik hölgy felém fordul lágy mosollyal arcán.

- A gyermekvédelmisektől jöttem. Ne aggódj, nem érek hozzád, tudom, hogy nem szereted. Lisa vagyok és szeretnék segíteni neked.

- Már felnőttkorúnak számítok, nem rakhat nevelő otthonba.

- Szó sincs ilyenről. Tudom, hogy mik történtek a családodban és szörnyű, hogy ilyenen kellett átesned. Azonban én egy új lehetőséget ajánlok fel neked. Egy új családot, akiket ha elfogadsz, már holnap velük kezdheted újra az életed. 

- Az..anyám tényleg meghalt?- kérdezem kissé feszülten.

- Igen. A nevelő apádat pedig a rendőrök lőtték le, amikor látták, hogy mit művel veled. Sajnálom.- foglal helyet a mellettem elhelyezkedő széken. 

Nem szólók semmit, hisz ehhez nem is igazán lehet mit, csak behunyom szemeim egy pillanatra és bármekkora is bűn ilyet gondolni, de örülök, hogy ennek vége, hisz éveken keresztül tűrtem a nevelő apám molesztálását. Egy új család mellett, pedig talán sikerülne végre normális életet élnem, már amennyire melegként lehet olyat élni.

- Rendben van.- válaszolom rátekintve, majd újból elmosolyodva bólint egyet.

- Akkor értesítem őket a holléted felől és a holnapi nap folyamán, már érted is jönnek.- mondja, miközben telefonját elővéve elhagyja a szobát. 

Aznap még a rendőrök is bejöttek hozzám és felvették a vallomásom. Nem szívesen meséltem el a kis történetem a nevelő apámmal, de felesleges lett volna titkolni. Szerencsére azonban az újság cikkekben csak a gyilkosságot tüntették fel. 

Az éjszaka szörnyen telt. Többször is felriadtam egy-egy rémálomból, amiben az a férfi szerepelt, majd a kép váltott és mindent vér borított. A lepedőm már úszott a verejtékemtől, kezemmel pedig az éjjeliszekrényemen kezdtem kutakodni inhalátorom után, amit apám halálát követően írt fel az orvos, pánikbetegségem miatt. 

Reggel egy nővér állított be, aki levette rólam az infúziót, én pedig elkezdtem összecsomagolni holmijaim. Épp végeztem a pakolással, amikor szintén belépett az ajtón Lisa, a gyermekvédelmis hölgy.

- Mindent sikerült elintéznem. A családot tájékoztattam az állapotod felől, így nem lesz semmiféle kellemetlen helyzet. Az apa jön majd érted, remélem ez nem probléma.

- Nem, rendben van. Köszönöm.- válaszolom, majd együtt elhagyjuk a kórház épületét és egy középkorú férfi siet oda csomagjaimért. 

- Nagyon örülök Nate. Steven vagyok, én leszek az új családod egyik tagja, jobban mondva az..

- Kérem, ne mondja ki.- állítom meg mondandójában, tekintetem pedig komorrá válik.- Maga jó embernek tűnik, ne illesse magát a nevelő apa szóval..- remeg meg hangom a szó kiejtése közben.

- Rendben van. Na, de gyere, már várnak otthon.- emeli fel bőröndöm, majd behelyezi az autó csomagtartójába, én pedig helyet foglalok az anyós ülésen, miután elköszöntünk Lisatól. 

Gondosan bekötjük mindketten magunkat, majd elindulunk. 

- Nem tudom, hogy mondta-e Lisa, de a feleségemmel van egy fiúnk is, aki egyidős veled.- mondja rám emelve tekintetét, ajkait pedig mosolyra húzza.

- Valóban?- kérdezek vissza közömbösen.

- Igen. Jesse, aki a mai naptól fogva a testvéred lesz...