Trees [Yoonseok/Sope]✔

hello

Élénk zöld tincseit óvatosan kezdi fújdogálni a hűvös szél,
amikor kilép erkélyének ajtaján.

Hétvége lévén ma nem siet sehova, ezért lassan és nyugodtan fogyaszthatja el kávéját, a fehérre mázolt asztalnál és közben időt szánhat gondolatainak és érzéseinek is, amik már napok óta nem hagyják őt nyugodni.

Hogy is hagynák..

Egyfolytában csak arra tud gondolni, mi is történt nem is olyan rég az erdőben, a fák között.

Valahogy mindig mindenről ez jut eszébe.

Nem tudja felejteni az érzést, ahogy a másik puha ajkai az övéit érintik, majd lassan és óvatosan kezdenek mozogni, hogy végül egy gyönyörű táncot járhassanak egymással.

Mondhatni ez az első olyan dolog, ami akkora nyomot hagyott benne, hogy szinte meggátolja mindennapi cselekedeteiben.

Egyre csak tapasztalja,
hogy miként hagyja el önmagát és esik át néhány változáson,
melyeket ő maga nem tud besorolni jó vagy rossz kategóriába.

Hisz eddig sosem hanyagolta a tanulást, vagy bármi olyat,
ami az iskolai teendőkhöz kapcsolódik.

Most mégis ezt teszi.

Mégsem tud erre egy rossz dologként tekinteni, ugyanis ez által több ideje maradt saját magára.

Az elmúlt napokban átgondolta minden eddigi tettét, és következtetésekre jutott.

Rájött, ha nem szenteli minden percét arra, hogy a jövőjét alakítsa, akkor élhet egy kicsit a jelenben is.

Mert hát hiába tanul az ember éjjel és nappal, minden a szerencsén múlik. Nem lehet a jövőt eltervezni,
mert könnyen megeshet,
hogy az mást szán,
és akkor minden amit addig tettél érte teljesen fölöslegessé válhat, és csak bánhatod,
hogy nem használtad ki az időd arra, amire igazán szeretted volna.

És ebben a pillanatban eszmél rá valamire.
Hiába van még mindig összezavarodva, akkor is muszáj elmennie oda.

Nem hagyhatja, hogy az az egyén aki ráébresztette annyi mindenre egyetlen egy ártatlan tettével, most elvesszen szemei elől.

Megakarja ismerni a személyt, aki által akaratlanul is változásnak indult, és teljesen átformálta gondolkodásmódját.

Azt az embert, aki miatt talán egy kicsit tisztábban láthatja az életet magát.

Mert ha azon a napon, nem történik meg az a bizonyos dolog, Min Yoongi sosem kezdett volna azon merengeni, mennyire is fontos kihasználni azt amije van.

Most már tudja, hogy meg kell becsülni az időt, mert lehet, nincs is belőle olyan sok, mint azt hisszük.

×××

A barna hajú állapota napról napra rosszabb,
és szülei már-már azon vannak, hogy megtiltsák neki végleg,
hogy kimozduljon otthonról, azonban Hoseok könyörög, még utoljára had menjen el.

A mai napot másnak érzi.
Ma biztos benne, hogy újra láthatja a mentolos tincseket, melyeknek tulajdonosa már szinte az őrületbe kergeti őt.

Hatalmas benne a hiányérzet a fiú iránt, ami kezd aggasztóan hatni a fiatalabbra.

Nem is nagyon érti, hogy kötődhet ennyire valakihez,
akiről csupán csak annyit tud, hogy minden bizonnyal nagyon szeret olvasni,
meg hogy ajkai pontosan illeszkednek sajátjához.

Szülei, legnagyobb szerencséjére megadják neki az utolsó esélyt,
miután elmagyarázza a helyzetet, és tudatja velük mennyire fontos is ez neki.

Anyja egyből meg is érti,
miért is hatott ennyire pozitívan fiára az erdőben eltöltött idő,
és eszébe jut milyen régen is volt,
hogy Hoseok bárkivel is kapcsolatot szeretett volna teremteni.
Ezen érv tehát egyből arra ösztönözi, hogy elengedje, legalább utoljára.

A fiú egy percig sem habozik miután megkapja a választ. Gyors hálálkodás után azonnal indul is az erdőbe.

Egyre mélyebbre halad már a fák között, és közel is jár már a szokásos fájához, közben szemével keresgél.

S amint elég közel ér hozzá, meg is pillantja.

Egy aprócska könnycsepp folyik le arcán, amit szinte azonnal le is töröl.

Lehet ez kicsit talán túlzás, ő is tudja. Mégsem bírta ki.

A szíve ismét boldogan veri az ütemeket, és ezt valamilyen formában muszáj volt kimutatnia.

Nem bírja magát tovább
visszafogni, teste végig remeg az izgalomtól és szájával egy göbe vonalat alkot,
majd egész egyszerűen
szóra nyitja ajkait,
és kiereszti közölük azt az egy szót, ami változást ígér rövidke életébe.

"Heló!"