Trees [Yoonseok/Sope]✔

happiness

A hónapok telésével a két fiatalnak egyre többször adódik alkalma találkozni, leginkább a barna hajú házában, ugyanis szülei
még mindig nem engedik neki, hogy csak úgy elhagyja a négy falat.
Néha-néha azonban kimehet Yoongival a kertbe, ha szép idő van, de a kerítésen túli területek mind meglettek tiltva.

Mindent megtesznek azért, hogy ne romoljon fiúk állapota,
még úgy is, hogy tudják ez elkerülhetetlen, és ezért majd hogy nem fölöslegesen
korlátozzák be őt oly annyira.

A mai nap szerencsére egy olyan szép idős nap, amikor nyugodt szível engedik ki a kertbe Hoseokot, hogy ott várja meg a fiút, akivel talán túlságosan is közeli kapcsolatba került az elmúlt időkben.

Épp, hogy csak kilép az ajtón a fiatalabb, amikor meglátja pár lépésre a kaputól barátját. Rögtön szalad is ajtót nyitni, majd szinte azonnal a nyakába is borul.

"Hiányoztál" mondja halkan.

"Te is nekem" válik el tőle az alacsonyabb pont annyira, hogy szemeibe nézhessen.

Mindkettőjük szíve hevesen kezd verni, de már megszokták, hogy egymás közelsége hasonló tüneteket vált ki belőlük.

Ahogy elvesznek egymás íriszeiben érzik, hogy valaminek történnie kéne, hogy valami hiányzik,
egy mozdulat sor. De ahelyett, hogy teljesítenék szívük vágyát, csak lehunyt szemekkel egymásnak döntik homlokukat, ezzel
helyettesítve azt, amit eddig csak egyszer mertek megtenni,
pusztán a véletlennek köszönhetően.

Pár perc múlva már kéz a kézben ülnek egymás mellett a hátsókertben. Yoonginak egy idő után feltűnik, hogy a fiatalabb ma igen hallgatak, és nem is mosolyog annyit, mint szokott.

Aggódva szorít rá a fiú kezére, hogy magára vonja figyelmét, majd szóra nyitja száját.

"Hobi zavar, hogy itt vagyok?" kérdezi egy szomorkás mosolyra húzva ajkait.

"Miért zavarna?" hitetlenkedik a barna hajú. Nem érti miből vonhatta le ezt a következtetést idősebb társa.

"Ma szokatlanul csendes vagy,
mintha itt se lennél. Lehet,
hogy most jobb lenne neked kicsit egyedül, így is majdnem minden nap itt vagyok, egy idő után
biztos zavaró lehet" nagy odafigyeléssel ejt ki minden gondosan megválogatott szót,
nehogy valamivel megbántsa a fiút. Nem akarja még kedvtelenebbnek és szomorúbbnak látni őt.

"..Nem értem miért mondasz hirtelen ilyen butaságokat, sose tudnál zavarni. Te vagy az a személy, aki beragyogja rövid kis életem.
..Yoongi, te vagy a boldogságom!" kimondva ezen szavakat átértékelődik benne minden. Most először érzi tényleg úgy, hogy eljön a vég, nem is olyan sokára.

Szemeiben apró könnyek gyűlnek, s amint arca gyönyörű bőrét érik, két kézzel kezd törölgetni őket, mégsem apadnak el, akármennyire is próbálkozik.

Az idősebb szíve fájdalmasan szorul össze a látványtól.
Feláll székéből, majd Hoseok ölében helyezkedik el, hogy
szorosabban tudja ölelni őt, miközben a saját könnyei is megerednek.

"Nem akarok meghalni.."
suttogja a fiatalabb halkan, amitől a menta hajú amúgy is fájó szíve vékony, éles szilánkokká töredezik szét.

Nem tud mit mondani. Egyetlen egy szó sem jön a szájára, mégis csillapítani akar valamivel fájdalmán.

Lassan elhajol a fiútól és szemeibe pillant. Hirtelen annyi érzelmet fedez fel bennük, amennyit a türkiz hajú sose lenne képes elviselni.

Két ujjával letörli a
könnycseppeket a barna hajú
szemei alól, majd hirtelen merész ötlete támad, amivel
ha csak egy kicsit is, de biztos benne, hogy eltereli majd a figyelmét.

Szándékosan nem gondolja át kétszer is a dolgot, mert tudja,
hogy akkor már nem lenne mersze megtenni, ezért csak szíve törött darabkáit követve,
óvatosan előrébb hajol, majd szemeit lehunyva finoman rá hajol a másik puha ajkaira.