Marvel One-shots

Fear [Bucky x Reader]

Y/N =your name (a te neved)

Felébredsz, és azonnal látod, hogy ő már megint nincs melletted. Sóhajtva lerúgod magadról a takarót, majd a konyhába botorkálsz.

Ő a pultnál áll, és a kávéját kortyolgatja.

Köszönsz, mire ő végre észrevesz.

- Jó reggelt! - erőltet magára egy mosolyt, te azonban tudod, hogy ez a mosoly közel sem valódi. - Hogy aludtál?

- Én jól, te azonban már megint fél háromkor keltél.

Sóhajt, szája sarkában azonban játékos mosoly bujkál.

- A környezet változás, tudod. - mondja.

Felvonod a szemöldököd.

- Rosszat álmodsz?

Általában vidám szürkéskék szemei elkomorulnak. Most már tudod, hogy telibe trafáltál.

- Minden éjjel ugyanazt látom. - kezdi, és közben lehunyja szemét. - Áldozatokat. Vért. És halált. Annyi ártatlan embert, akik miattam haltak meg. Stark arcát, amikor megtudta, hogy én öltem meg a szüleit. Semmi mást sem látok, csak félelmet és halált.

- Hé. - lépsz hozzá közelebb, és megfogod a kezét. - A program véglegesen ki lett törölve az agyadból. Már nincs félnivalód.

- A tél katonája nem érzett semmit, amikor ezeket a szörnyű tetteket végrehajtotta. - Beszéd közben könnyek gördülnek ki a szeméből. - Azonban Bucky is emlékszik mindenre, nem csak a tél katonája. Látom magam előtt a tetteimet minden egyes éjjel. Minden egyes másodpercben.

- Ezek nem a te tetteid. A Hydra kényszerített rá. Ezt te is tudod. - próbálod vigasztalni.

- Ez nem így működik, Y/N. - szorítja meg a kezedet. - Attól, hogy ezeket nem Bucky tette, mindkét énem emlékszik arra a sok vérre, ami a kezünkhöz tapad. Lehet, hogy a tél katonája volt a tettes, de attól még én hajtottam végre.

- Tudod, hogy itt vagyunk neked. Sose leszel egyedül, Buck.

Elmosolyodik.

- Köszönöm, Y/N.

A nyaka köré fonod a karodat, és szorosan átöleled.

- Szeretlek. - súgod fülébe.

- Én is téged. - válaszol.

Te pedig azt kívánod, hogy ez a pillanat örökké tartson.