Marvel One-shots

You and Me [Steve Rogers X Natasha Romanoff]

Steve kifelé nézett az ablakon.

Odakint nem látott mást, csak a borult égboltot, némi esővel fűszerezve.

Hat hónapja, hogy legyőzték Ultront.

Hat hónapja, hogy a Bosszúállók szétszéledtek.

Hat hónapja, hogy itt ragadt ebben a koszos porfészekben.

Hat hónapja kezdődött el minden.

Natasha...

Hónapok óta nem jutott eszében ez a név.

Vagyis pontosabban hat hónapja.

Steve tudatalattija tisztában volt azzal, hogy előbb utóbb gondolnia kell a nőre.

Most, hogy ismét eszébe jutott, az emlék fájdalmasnak hatott. Pedig a lány mosolygott, amikor legutóbb látta.

És abban a pillanatban, hosszú idők után, Steve-be villámként csapott a felismerés, és újra beléköltözött az az érzés, amit régóta nem érzett; hogy cselekednie kell.

Meg kell keresnie Natashát, bocsánatot kell kérnie tőle, el kell mondania neki mindent...

Akkor volt benne utoljára ilyen erős érzelmi hullám, amikor megtudta, hogy Bucky életben van. Az pedig már jó régen volt...

Most pedig Natasha mégis kiváltotta belőle.

Mit tesz ez a lány, akik egy ezt teszi vele?

Hol van most Natasha?

Ez egy nagyon jó kérdés volt, de Steve nem tudta rá a választ.

Hat hónapja nem találkozott se vele, se a többi Bosszúállóval. Steve-nek fájt bevallani, de rendesen megszenvedte ezt a pár hónapot nélkülük.

Natasha hiányzott neki a legjobban. Most, hogy jobban belegondolt, eszébe jutott a lány vörös haja, ami az utóbbi időben bizonyára ismét hosszúra megnőtt. Az a kék szem, amivel olyan áthatóan tudott nézni.

Steve érezte, hogy kezd nyálassá válni, de ez pillanatnyilag nem érdekelte. Csak élvezni akarta a perceket, amikor a lányra gondolt. Mostanra már olyan élénken élt az emlékeiben, hogy...

Steve gondolatait az ajtó nyikordulása szakította félbe. Fogalma sem volt, ki jöhet erre, ugyanis ez a lakcím nem volt publikus.

Natasha állt előtte. Vörös haja tényleg hosszabb volt, ahogyan ő képzelte, a szeme pedig kifejezőbb volt, mint bármikor.

Steve az utóbbi fél órában annyiszor képzelte el ezt a jelenetet, most mégis egyszerűen ösztönből cselekedett.

A lányhoz lépett, arcát a két keze közé fogta, és ajkaikat összeérintette.

Steve idejét sem tudta, mióta vágyott arra, hogy ez a csók elcsattanjon kettejük között.

Natasha átkarolta Steve nyakát, és szorosabban húzta magához. A férfi most először érezte meg, milyen is valójában szerelmesnek lenni.

Hosszú percek, órák vagy napok után lassan elhúzódtak egymástól.

Sokáig bámultak egymás szemébe, majd végül Steve törte meg a csendet.

- Hiányoztál.

Tekintetük összekapcsolódott.

- Te is nekem. - suttogta a lány.

- Annyira sajnálom. - szakadt fel a sóhajtás a férfiből. - Olyan vak voltam... és... - kereste a szavakat.

- Elég. - helyezte mutatóujját Natasha Steve szájára. - Csak fogd be, és csókolj meg.

És megcsókolta.

Wow.
I'm still alive, guys.
Igazából ez a oneshot dolog nekem úgy működik, hogy van amikor jön az ihlet, és van amikor nem. Szóval most egy darabig nem volt, de most megint, és ez a legfrissebb oneshotom, mivel körülbelül másfél órája írtam. Igazából mivel Steve-et többnyire Buckyval shippelem, kicsit elfeledkezem a többiről, mint például a Romanogers, akiket amúgy tökre szeretek, csak így kiszállnak a fejemből. Oké, szokásom szerint kicsit túl sokat pofázom, de mostmár tényleg megyek.

Jó éjt!

Xxx,
Eszti