Egy álom! Vagy mégsem álom? De akkor mégis mi ez a világ.
"~ Képzeld azt, hogy egy ugrálóvár!~ Hallom emlékeimben apám hangját, ahogy közelítek a kemény talajhoz. Bumm! Sértetlenül megúsztam.
- Zwingli?! Mit tettem? - Még visszanézek a házra, ami ed...
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.
Megint álruhás küldetésre küldtek engem és Mattyt, sőt a változatosság kedvéért megint egy párt kell alakítanunk. Na, nem mintha bánnám, hamarosan úgyis a felesége leszek. Különben is a küldetés se rossz, mindig kíváncsi voltam rá, milyen egy igazi bálba menni. Azt viszont nem gondoltam, hogy ilyen flancos lesz. Szinte úgy érzem, mintha elnyomna a hely, rögtön, amint beléptünk az ajtón. Az este eleje teljesen rendben ment. Most csak információ gyűjtésen vagyunk, így elég ha csak csevegünk a vendégekkel egész este. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha nem jelent volna meg egy olyan ember a partin, akire nem számítottunk. Teljesen abban a hitben voltam, hogy Gilék elintézték az esőerdei prof.-ot, de csalódnom kellett. Ráadásul a férfi azonnal felismert minket. Ekkor kezdődtek a gondok. Mondjuk úgy, hogy a vendéglátónk nem örült a jelenlétünknek és a kedves társaság pillanatok alatt merénylőosztaggá alakult át. Nagy vonalakban így esett meg, hogy most fel alá rohangálok az épületben menekülve a túlerőtől.
- Még mindig nem tudsz képességet használni? - Kérdezi Matty, aki mellettem rohan.
- Ha tudnék már nem lennénk itt! - Kiáltom, ahogy befordulok az egyik folyosón. Viszont ezt kár volt megtenni, ugyanis, alig lépek kettőt mikor megint ellenséggel találom szemben magam. Fújok egy hatalmasat és előrántom a kardjaim.
- Azokat hova dugtad? - Tágul ki Matty szeme, ahogy előhalássza a pisztolyát.
- Titok! - Kacsintok, majd nekirohanok az előttünk állóknak. Elég volt a menekülésből. Itt az ideje cselekedni. Könnyedén forgatom a kardjaim, ahogy mindig is csináltam. Egészen addig, amíg az egyik ellenfelem egy szerencsétlenebb pillanatomban el nem kapja a torkomat. Érzem a szorítást. Ösztönből kapok oda fél kézzel, még mindig szorítva a kardom. Sötétül a világ, kapkodom a levegőt. Elernyed a lógó kezem. Kiesik belőle a kardom, érzem, ahogy eltűnik a súly a kezemből, de nem hallom a koppanást, csak azt érzem, hogy megint levegőt kapok és a földre estem.
Nagyokat pislogva és mélyeket lélegezve nézek fel megmentőmre. Azonnal kitágulnak a szemeim. Saját magamat látom, arcom aggódó, de amint a másik én megbizonyosodik róla, hogy rendben vagyok hátat fordít nekem. Kezében megforgatja a leejtett lélekkardom, majd olyan gyorsasággal rohan neki az ellenségnek, hogy követni se tudom a mozgását.
- Minden rendben Elin? - Segít fel Matty a földről, én csak biccentek, de nem tudom levenni a szemem az előttem harcoló énről. - Ezt hogy csináltad? - Mutat szerelmem a lányra, aki megszólalásig hasonlít rám.
- Nem én voltam! - Pislogok nagyokat. Szinte ugyanebben a pillanatban fejezi be a munkát a másik én és leengedett karddal visszasétál elém, majd markolattal felém nyújtja a lélekkardot. Én óvatosan markolok rá a fegyverre, mire a lány előttem eltűnik. A helyzetet egyáltalán nem értve térünk vissza a serpens bázisára és meséljük el a történetet az otthoniaknak.
- Szóval nem te csináltad... - Gondolkodik el apa a mesém után, majd anyura néz. - Te tudsz erről valamit szívem?
- Csak annyit tudok, hogy volt egy legendánk, hogy a lélekkardok képesek emberi alakot ölteni, de ez mindig is abszurd mese volt. - Vonja meg a vállát anya.
- Szerinted meg tudod ismételni El? - Tudakolja most Gil is.
- Nehezen, akkor jelent meg, mikor haldokoltam és ha lehetne azt nem csinálnám újra. - Húzom el a számat. Kicsit sem örülve az emléknek.
- Adj neki egy esélyt kicsim! - Mosolyog rám apa, mire fújok egy hatalmasat, megforgatom a szemem, de biccentek. Kézbe veszem a lélekkardokat, majd lehunyom a szemem és megpróbálom felidézni azt a pillanatot, amikor megjelent a másik én. Lassan elengedem a jobb kezemben tartott kardot. Már várom, hogy halljam a koppanást, de ez nem történik meg. Azonnal kinyitom a szemem és egy csapat tátott szájjal álló emberrel találom magam szemben. A másik én megint megjelent. Mikor észreveszi, hogy kinyitottam a szemem egyenesen rám néz, majd értetlen arccal végigvezeti a kardja hegyét a velem szemben állókon.
- Nem akarnak bántani. - Mondom megértve, hogy valószínűleg arra kíváncsi, hogy tényleg meg akarom-e őket öletni. Válaszomra szabad kezével fejbe vágja magát, majd megrázza a fejét.
- Nem tudsz beszélni? - Szólal meg az elámult csapat egyik tagja. Nem meglepő módon a serpens mókamestere, az apám volt, aki először tért magához. A kérdésre a másik én biccent egyet. Erre anyának is megjön a bátorsága.
- Mindig ilyen alakod volt? - Kérdezi izgatott hangon. Szinte látom benne azt a gyermeki izgalmat. Gondolom sosem hitte, hogy ez a mese igaz, így most nagyon fel van dobva, hogy többet megtudhat a legendájukról. Kérdésére a másik én újra biccent egyet.
- Miért nem jelent meg korábban? - Szalad ki a számon.
~ Miért? Vajon miért? Még nem voltál rá kész, hogy megjelenjünk! ~ Hallom meg fejemben a választ és látom, ahogy a másik én összefonja a karjait maga előtt.
- Ez beszél! - Rémülök meg.
- Nem is mondott semmit! - Értetlenkedik Maxy.
- De előbb hallottam a fejemben a hangját. - Magyarázom, mire a fiú bólogatni kezd.
- Várj, mi van? - Tér észhez és bámulni kezdi a lélekkardot.
~ Megtennéd, hogy megmondod a barátodnak, hogy nem illik bámulni? ~ Szólal meg megint a fejemben a kard.
- Maxy, a lélekkard nem TV műsor! - Erre a csapat hangosan kezd el nevetni a fiú pedig a nyakát kezdi el vakarni.
- Bocsi! Elragadtattam magam! - Vigyorog a fiú.
~ Ha nincs ránk szükséged visszavonulnánk! ~ Jön megint fejemben a hang. Tekintetem azonnal a kardból megtestesült képmásomra siklik. Megint markolattal felém tartja a lélekkardot.
- Most mit csinál? - Tudakolja apa mellém lépve.
- El akarnak tűnni. Nincs rájuk szükségem. - Pillantok fel apára.
- Elinor angyalom egyedül van. - Világosít fel a fehér hajú férfi, mire megforgatom a szemem.
- Ők használnak többesszámot! - Rázom meg a fejem, majd egyszerűen rámarkolok a lélekkardra, amivel elérem, hogy a megtestesülés megint eltűnjön.
- Azt hiszem hivatalosan is kijelenthetem, hogy a serpens a legnagyobb yoryo szövetség a világon, ami a legkülönlegesebb yoryo-kat foglalja magában! - Kezd bólogatni Gil, apa pedig követi a példáját.
- Mondtam, hogy nagy jövőnk lesz! - Vigyorog apa, mire én is elmosolyodok. Kicsit furcsa ez a kard megtestesüléses dolog, de majdcsak megszokom. Végül is bizonyos esetekben kifejezetten hasznos tud lenni.
- Tényleg, amúgy mit tud ez a megtestesült kard? - Teszi fel a logikus kérdést Maxy.
- Elméletileg sokkal gyorsabb az átlag embernél és felerősíti a képességét. Legalábbis a legendánkban ez van. - Magyarázza anya.
- A gyorsaságot aláírom! - Biccent Matty. - A másikat nem tudom, a ház le volt védve. Se én, se Elin nem tudott képességet használni. - Húzza el a száját a fiú.
- Majd legközelebb azt is kipróbálom, ki tudja lehet, hogy nagy hasznunkra tud majd válni a lélekkardoknak ez az újonnan felfedezett képessége. - Kuncogom, mielőtt Maxy megkérné anyát, hogy mesélje el a legendájuk. Ezzel megindítva egy újabb, tőlünk már szokásos meseestet.
