A Négy Elem Őrzője

2. Fejezet

-ANYA, ANYA, kiáltottam amilyen hangosan csak tudtam és meg próbáltam átverekedni magamat a lángokon, de sajnos sikertelenül

-Lydia el kell menned innen, menj és keresd meg a húgaidat, velem ne foglalkozz, mondta az előttem álló nő akit az anyámnak nevezek

-NEM, NEM FOGLAK ITT HAGYNI! kiáltottam még hangosabban hogy a tudtára adjam hogy nem fogom magára hagyni

-Nekem már késő de neked még nem, menj innen amig tudsz és segíts a testvéreidnek... kérlek, mondta már ő is a sírás határán, mint én

Éppen a számat nyitattam volna hogy tovább tudják ellenkezni, de hirtelen két kezet éreztem meg a derekamon, ami egyre jobban a másik irányba kezdtt el húzni. Fel néztem hogy meg nézzem ki az. A bátyam volt, akinek az arca tele volt sebekkel és karcolásokkal. Látszott hogy ő is nem rég sírt, épp úgy mint én. Vissza pillantottam még utoljára hogy láthassam anya arcát, viszont ahelyett egy férfit pillantottam meg a lángok közül véres ruhában és kardal a kezében. A könnyeim ismét elkezdtek végig folyni a arcomon ahogy meg láttam anya élettelen testét a földön.

-ANYA, ordítottam
________________________________________________________________________
A szemeim kipattantak majd felültem az ágyon. Kezemet mellkasomra tettem és meg próbáltam korrigálni a légzésemet. Az egész testem reszketett és izzatt egyszerre, a kezemmel olyan erősen szorítottam a lepedőt amilyen erősen csak tudtam. Miután kicsit lenyugodtam körbe néztem a szobában. Sugar még mindig a párnán feküve aludt, ahogy Blaze is. A tekintetemet teljesen rászegeztem és azon gondolkodtam hogy fölébresszem-e. Nagyon szerettem volna, de nem akarom zargatni. Ahogy ezen gondolkodtam belém hasított az emlék még három évvel ezelőttről, mikor Blaze azt mondta hogy ha bármi bajom van, akkor is szóljak neki ha alszik. Nem nagyon tudtam tovább várni, a testem magától cselekeddet és már kezdtem is felébresztgetni.

-Blaze, Blaze, mondogattam a nevét hogy kinyissa a szemét, amit végül meg is tett

Lassan kezdte kinyitni a szemeit, miközben meg próbált fel ülni ő is. Először nagyon fáradtnak tűnt, de amint meglátta az arcomat azonnal elszállt minden fáradság a szeméből és közelebb húzott magához.

-Mi történt? Mi a baj? hadarta ilyedten a kérdéseket

-É-én, é-én csak... ré-rémálmom volt, mondtam dadogva, már könnyes szemekkel

Nem mondott semmit csak szorosan magához ölelt és próbált nyugtatgatni . Ez már megtörtént régebben de ez most sokkal rosszabb volt, olyan volt mintha mégegyszer átéltem volna az anyám halálát. Nem kellet elmesélnem hogy pontosan mit álmodtam, mert Blaze már rég tud róla. Már az elején elmondtam neki, ő volt az egyike azon embereknek akik segített nekem átvészelni a ezeket a rémálmokat, amit az a bizonyos nap okozott. Még mindig emlékszem annak a férfinak az arcára, arra a nagy sebre a szeme alatt ami úgy nézett ki mint egy tűz által égetett jel. Egy ideig meg próbáltam meg keresni hogy bosszút állhassak, de végül feladtam, nem találtam őt sehol és tudom hogy már nem is fogom.

A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, de egy meleg és puha érzés kizökkentett mindenből . Ki nyitottam a szemem hogy, Blaze ajkai az enyémen pihentek, közben egyik kezével a hátamat simogatta. Ahogy elváltunk egymástól sokkal jobban éreztem magam, még a könnyeim is megálltak.

-Köszönöm, motyogtam az orrom alatt

-Bármikor, súgta vissza a szavakat a fülembe

Elina:

Mindenhol lángok csaptak az arcomba, miközben Viessaval kezén fogva próbáltunk kijutni a kastélyból. Már elvoltam fáradva de tudtam nem állhatok meg, csak futottam és futottam. Nem tudtuk hogy pontosan merre kell mennünk, de nem volt időnk gondolkodni. Hangokat kezdtünk el hallani a folyosókon, amitől úgy megijedtem hogy elestem és elengedtem a nővérem kezét. Ő ezt észre vette és megállt hogy felsegítsen, de hirtelen ledermett amitől én is megijedtem. Hátra néztem de nem láttam semmit a lángok miatt, viszont aztán egy kéz megérintette a vállam ami végül felkapott földről. Csak résnyire tudtam kinyitatni a szemem, de azt láttam hogy az illető nem csak engem cipel hanem a két nővéremet is. Többet nem láttam, de hirtelen az erős fények elkezdtek megszűnni és megéreztem a talajt a kezeim és a lábaim alatt. Nagy bátorságot vettem és kinyitottam a szemem, körbe néztem. Kint voltunk a kastély kertjében néhány emberel akiknek a ruhája szint úgy tele volt korommal és égésekkel. Most láttam csak hogy az ember aki kihozott a bátyám volt. Az ő arca is tele volt sérülésekkel és karcolásokkal amiket gondolom a tűzben szerzett. Lydia tekintete teljesen üveges volt és tele voltak fájdalommal. Meg akartam kérdezni hogy mi történt vele odabent, de jobbnak láttam inkább hallgatni és csak várni.
__________________________________________________________________________________