A Négy Elem Őrzője

9. Fejezet

Blaze:

A sötétség kezdett kivilágosodni, a hangok értelmetlen motyogásból, tiszta szavakká váltak. Lassan feltápászkodtam a földről, ami meglepetésemre elkezdett velem együtt mozogni. Felnéztem hogy lássam, mi az ami alattam mozog. Az első dolog amit láttam az két vékony kéz volt amit egy piros ruha anyag vett körbe. Feljebb néztem, a két kéz egy ismerős piros hajú lány arcához vezettek. Haja az arcába lógott, rózsa vörös ajkai pedig halványan ki voltak nyílva. Tekintete találkozott az enyémmel, aminek hatására íriszei egyből kitágultak.

Kezei nyakam köré fonódtak, fejét nyakamba fúrta míg én csak ott ültem és próbáltam fel fogni a történteket. Az emlékek, a sárkányról, a kastélyról sorban kezdtek vissza térni. A fejem zúgott a sok emléktől, és még a testem is el volt gémberedve. Meg próbáltam meg szólalni de egy hang sem jött ki a torkomon. Mögöttem szintén hangok és sutyorgások hallatszottak, ezért ki kászálódtam a partnerem öleléséből hátra fordítva a fejem. Öt ember állt a szoba elejében, az egyik fekete köpenyben és maszkban nézett farkas szemet a testvéreimmel, míg a mögöttük álló két lány próbálták elrejteni a félelmüket és az aggodalmukat.

Tekintetemet vissza szegeztem Lydiára, ő is a maszkos férfit bámulta. Nem tudom hogy miért de valahogy olyan ismerős volt. A köpenye és az alkata, mintha már láttam volna valahol, csak azt nem tudom hogy hol.

Vissza néztem az idegenre, keze a maskja felé vették az irányt és azon volt hogy le vegyék.

Szám tágra nyitottam a meglepetségtől, ahogy megláttam az arcát.

????:

Arcomon széles mosoly vigyorgott amint megláttam az arcukat. Nem birtam vissza fogni magam és egy véget nem érő nevetető görcs kapott el. De még ez sem akadájozott meg hogy ne halljam a két tökell ütött unokaöcsém hangját.

-Frenk bácsi?!?!

-Eltaláltátok, én vagyok, mondtam még mindíg mosolyogva

- D-de e-ez mégis h-hogyan, dadogtak

-Nagyon egyszerűen, miután hallotam hogy az emberek világában fogtok lakni úgy határoztam hogy én is ide jövök és besegítek egy kicsit, magyaráztam a szituációt

-De neked nem a délkeleti bázison kéne tologatnod a papírokat mint apa, néztek rám irritált tekintetüket

-De, de meguntam és inkább ide jöttem

Mind a ketten sóhajtottak egyet, majd rosszalóan megrázták a fejüket. Ekkor jutott eszembe hogy miért is jöttem ide valójában. Tettem egy 90 fokos mozdulatot és oda sétáltam a már teljesen éber piros hajú párosra.

-Jóreggelt álomszuszékok, mondtam

A többiek is feléjük fordultak és és meglepődtek amikor meglátták őket. A rózsaszín hajú lány oda futott és mególelte őket, míg a többiek csak némán bámultak előre. Egy idő után már kezdett idegesíteni a csönd, ezért úgy gondoltam megtöröm.

-Valaki mondjon már valamit az isten szerelmére!

Mindenki rám nézett, de nem igazán érdekelt a dolog. Csak fogtam magam és oda sétáltam az unokaöcsémhez, szóra nyitva a számat, hamár ennyire szeretnek némát játszani.

-Mi történt veletek? kérdeztem komoly tekintettel

Láttam a tekintetükön hogy nem akarnak beszélni róla, de sajnos a jelenlegi hejzetünk megköveteli hogy minden épkézláb informáziót meg tudjunk.
Egy kis idő után elmondták hogy mit láttak és halottak, ami el kell hogy mondjam nek kis segítség volt. Mivel mint ahogy az előbb is mondtam minden segítségre szükségünk van.
Miután be fejeztek a kis történetük egy igen nagy kérdés ütötte fel a fejét a gondolataimban. Ha valőban itt vannak a többi őrzők is akkor még is miért nem léptek velünk eddig kapcsolatba, és mi miért nem vetük őket észre? Végtére is az erejük abban nagyon hasonlít hogy az érzelmeikkel képesek irányítani. Egész biztos vagyok abban hogy észre vetük volna hogy ha az egyik ereje elszabadul. És abban is biztos vagyok hogy legyenek bármilyen nyugottak nincs olyan ember aki ne vesztette volna el a hideg vérét minimum egyszer az életében. De akkor még is hogy kerülték el a figyelmünket? Ezek mind olyan kérdések amikre valószínűleg nem most fogok válasz kapni, de ez nem is akkora nagy baj. Most vannak fontosabb dolgok amikre koncentrálnom kell.
Fel álltam a földről, föl segítva a két fiatalt is, és meg indultam az ajtó felé.

- Most hova mész? kérdezte Alion

- Van néhány dolog amit el kell intéznek, de nyugi holnap találkozunk az iskolában, én leszek a testnevelés tanárotok! mondtam majd ki viharzottam a szobából, le a lépcsőn, át a nappalin és ki az ajtón. Még hallotam hogy utánam kiáltanak hogy álljak meg és magyarázzam ezt meg, de nem volt rám hatással, ugyanis már az utca másik végében voltam.

Viessa:

Mindannyiunkra fusztráló hatással voltak az elmúlt pár óra eseményei, és ráadás ként még az sem segített hogy holnap iskolába kell mentünk egy olyan világban ahogy meg egyikünk sem járt. Mindenkin látni lehetett az aggodalmat és a feszültséget, olyan mintha mindenki direkt stresszel i akarana.
Egy kis ideig senki nem szólt semmit csak csöndben a tevét bámulta, közben valami teljesen másra gondolva. Egy ideig türelmes voltam de kezdtem ideges lenni, ezért inkább jó éjszakát kívántam és mentem a szobamba lefeküdni.
Nem telt el sok idő amíg letteket nem kezdtem hallani az ajtóm felől, amiről arra kovetkeztettem hogy a többiek is elmentek aludni.

Alen:

Viessa példáját követve én is el indultam a szobamba lefeküdni, de valahogy nem jött az álmossag a szememre, ezért fönt maradtam és a fegyvereimet kezdet tisztogatni. Tudom hogy ez nem a legjobb döntés, tekintve hogy holnap iskolába kell mentünk de egyszerűen képtelen vagyok aludni. Olyan minta semmi nem akarna össze jönni mostanában.