A Négy Elem Őrzője

7. Fejezet

Blaze:

A nappaliban ültem és éppen a tévét néztem a testvéreimmel és a lányokkal, de én a téve helyett inkább a saját gondolataimban voltam elmerülve. Valamiért csak arra tudtam gondolni hogy holnap mi sülhet el rosszul. Szinte minden szituációt végig futattam az agyamban, mint például hogy elvesztem megint az irányítás az erőm felett és valakit megsebesítek. Vagy akár az is elő fordulhat hogy Lydia rosszul lesz és pont akkor jelenik meg egy portál. Vagy hogy valaki rá jön hogy kik is vagyunk valójában és elmondja mindenkinek. Egyszerűen nem tudtam nem arra gondolni hogy valami rosszul fog elsülni, egyszerűen nem tudtam semmi jóra gondolni. Ezeken gondolkodva észre vettem hogy szemek merednek rám, ami kizökkentett az elmémből. A többiek aggódó tekintettel szemléltek engem, ezért úgy gondoltam megkérdezem mi a baj.

-Miért néztek rám ilyen furcsán?

-Hát, elkezdtél kopogni a cipőddel és eközben a hajad és a szemed is elkezdett világítani, válaszolt a rózsaszín hajú lány kicsit félénken

-Mi? kérdeztem vissza értetlenül

-És közben aggódó tekintettel meredtél magad elé, folytatta Alion

Nem tudtam erre mit reagálni, de nem is volt időm. Egyszer csak egy furcsa mágia jelenlétét éreztem meg az emelet felől, pont abból a szobából amiben Lydia is volt. Amilyen gyorsan csak tudtam fel álltam és föl siettem az emeletre. A szobába beérve meg pillantottam őt,a földön ült a falnak dőlve egy könyvel a kezében. A szemeiből piros fény sugárzott és az egyik keze a könyvben lévő egyik lapon pihent. Oda siettem hozzá és meg fogtam a vállat de aztán minden elsötétült.

Lydia:

A következő emlékem az az hogy egy fehér helyen vagyok a semmi középen. Bárhová nézek mindenhol csak fehérséget láttam. Nem tudtam hogy hol vagyok, ezért elindultam egy irányba. Vagy fél óráig sétáltam, míg nem úgy gondoltam hogy inkább megállok, mert ennek így semmi értelme. Ismét körbe néztem de nem láttam senkit és semmit. Hatalmába kerített a félelem. Mi van ha soha többen nem jutok ki innen, ha soha többet nem látom a többieket. Ezekre gondolatokra egy könnycsepp gördült le arcomon. Ennek következtében a ''föld'' elkezdett remegni és mire fel eszméltem egy hatalmas kör középen álltam ami hasonlított egy idéző körhöz. Ismét körbe néztem és megpillantottam egy hatalmas lényt ami vagy 100 méter magas volt. Tudom hogy most félnem kéne de valahogy nem voltam rá képes, sőt a jelenléte megnyugtatott, és már egyáltalán nem féltem. Egymást bámultuk szótlanul arra várva hogy valamelyikünk meg szólaljon.

-Üdvözöllek Lydia, az én nevem Briros, én vagyok a pokol kapujának őre, mutatkozott be illedelmesen

-Honnan tudod a nevem? kérdeztem meglepetten

-Már születésed óta figyellek és nézem hogyan nősz és erősödsz, válaszolta azt hiszem egy mosollyal az arcán amit nem tudtam rendesen ki venni, mivel hirtelen elfordíttat a fejét jobbra amit végül én is utánoztam

Bele néztünk a fehér semmibe amiben egyre jobban lattam kirajzolódni egy alakot. Szemeimet össze hunyorítottam annak reményében hogy meg látom ki áll ott. Kis idő elteltével azonnal belém ütött a felismerés és éreztem hogy a düh teljesen átjárja a testem. Hogyan is nem láttam meg előbb, hogy nem ismertem fel azonnal azt az embert aki tönkre tette az életem. Nem is csak az enyémet, a húgaimét, a bátyámét is. Nem csak hogy tönkre tette de még az is meg hiúsította hogy vissza kapjam. Olyan érzések keringtek bennem amit már régóta nem éreztem. Düh, gyűlölet, szomorúság, minden amitől meg akartam óvni a szeretteimet, és magamat is, most sugárzott belőlem. Akartam. Ki akartam ontani a vérét annak az embernek. Az akartam hogy ugyan úgy fájjon neki, mint akkor nekem. Láttam hogy lángok kezdenek el körülöttem keringeni. Ez még soha nem fordult elő. Igaz hogy én is a tűz elem egyik örököse vagyok viszont én csak egy fegyver vagyok. Blaze az aki képes irányítani a tüzet, nem én. De ezzel most nem igazán törődtem, a lángok maguktól kezdtek el mozogni, és előttem lévő személy felé keztek el haladni. Viszont nagy meglepetésemre a lángok keresztül mentek rajta és végül el tűntek. Csodálkozva néztem magam elé és próbáltam feldolgozni hogy pontosan mi történt.