Alion:
Mikor Blaze felszaladt az emeletre kicsit megilyedtünk. Főleg mivel még mindíg nem tudtuk hogy miért viselkedett, és nézette ki ilyen furcsán alig párpercel ezelött.
Felszaladtunk mi is az emeletre rögtön utánna, de mire beértünk a szobába, ő is, és Lydia is a földön hevert eszméltlenül. Óvatosan közelebb mentem hozzájuk, hogy megtudjam az eszméletük elvesztésének okát. Hijába néztem át őkte, nem találtam semmi különöset, csak egy könyvet Lydia kezei közt. Nem mertem hozzájuk érni, mivel ahogy elnézem a bátyám is azért ájúlt el mert hozzáért a piros hajú lányhoz. A szemeikből piros fény áradt, pont úgy mint a könyv egyik fejezetéből amin Lydia a kezét tartotta. A helyzetet elnézve, valami féle varázslat alatt állnak. Erre gondolva azonnal belém hasított a megoldás.-Elina!! fordultam meg hirtelen
-Te-tessék?? kérdezte ilyedten
-Megtudnád vizsgálni őket anélkül hogy hozzájuk érnél?? tettem fel a kérdés idegesen
-I-igen, válaszolta komolyan mégis félénken
Mellém sietett és kitárta két kezeit a földön fekvő páros elé. Zöld fény kezdett el sugározani a szobában, és apró világító gömbök lepték be őket. Láttam a koncentrációt a rózsaszín haju lány szemében, ahogy minden tőle telhetőt megtesz. Párpercbe bele telt mire képes volt beazonosítani a problémát, de végül sikerült neki. Vagy is azt hittem.
-E-ez mi? kérdezte ilyedten mintha egy szellemet látott volna
-Elina, mi történt? kérdeztem miközben rátettem a kezemet a vállára
-A-a varázslat ami elkábította őket, blokkolja az én erőmet, nézett rám remegve
-És az mit jelent? kérdeztem értetlenül
-A-ahoz h-hogy blokkolni tudják az erőmet, m-magasabb szintű varázslatot kell alkalmazniuk az enyémnél, mondta remegve
-És? vontam fel a szemöldökom
-Az én erőm jelenleg 5-ös szintű, és a legmagasabb szintű, hasonló mágiával rendelkező ember, 7-es szintel rendelkezik... de ez.. ez a varázslat minimum 20-as szintű mágushoz tartozik, nézett rám még mindíg reszketve
Megállt bennem az ütő. A levegő körülöttünk megfagyott. Mindenki lesokkolt, nem tudtuk hova tenni ezt az információt. Párpercig csak meredtünk magunk elé, de végül észhez kaptunk.
-Azonnan hívnunk kell a főnököt! mondta Viessa akit már egy jó ideje észre sem vettem
Gyorsan elővettem az órámat, amit kaptam és felhívtam az apámat. A holografikus kijelzőn csak egy üres fekete képet láttam előszőr, de végül megjelent egy emberi alakra hasonlító kis hologram, pontosan az órám felett. Apró laggokat véltem felfedezni a hívás során, de a helyzetet tekinteve nem foglalkoztam vele.
-Háló, apa ott vagy? kérdeztem idegesen
Egy ideig semmi válasz nem érkezett, de végül hatalmas meg könnyebbülédemre válaszolt a kérdésemre.
-Igen, itt. A hangodból ítélve ideges vagy. Tán máris történt valami?
-Igen, egy elég nagy dolog, nyeltem egyet
Felvonta a szemöldökét és értetlenül nézett vissza rám.
-Hah, sóhajtott egyet-És, mi történt ez alatt a rövid idő alatt? kérdezte unottan
-Elég nehéz ezt elmagyarázni, de... a lényeg hogy Blaze és Lydia a földon hevernek eszméletlenül már vagy tíz perce és egyszerűen nem tudjuk őket felébrezteni, hadartam el a szavakat gyorsan
Először azt hittem hogy nem értette amit mondtam, de az arckifejezéséből ítélve szerintem felfogta a helyzet súlyosságát.
-Ne csináljatok semmit. Már is ott vagyok, mondta azzal le is tette
Ránéztem a többiekre akiknek ugyan olyan félelmet láttam felfedezni mint az enyémen. Elina a kezeivel babrát mint mindig amikor ideges. Viessa a száját harabdálta, míg Alen csak meredtek bámult maga elé.
-Most mint csináljunk? kérdezte Elina
-Most. Meg várjuk amíg az apám megérkezik, és utánna megpróbáljuk kideríteni hogy hogyan ébresszük fel őket, mondtam miközben felálltam és eltávolodtam a bátyámtól
-De mégis ki tehette ezt? kérdezte Viessa
-Erre én is kíváncsi vagyok, mondta Alen
-Szerintem a legfontosabb kérdés az-az lenne hogy miért,hallottunk egy mély hangot a hátunk mögül
Mindannyian megfordultunk. Az ajtóban egy fekete köpenyes férfi állt, akinek az arcát egy mask takarta el. Reflexszerűen harci pozícióba álltam, már készen voltam támadni, de egy mozdulattal mögém került és lefogta a kezeimet.
-Nyugi van tigris, nem foglak bántani, mondta majd el lökött magától
A hangja nagyon ismerős volt. Mintha már hallotam volna valahol. Az arcát ugyan nem láttam, de a testalkatából itélve kébzett harzos lehet.
-Ki vagy és mit akarsz? kérdezte Viessa komoly, nyugott hangon és egyenes testtartással
Végigmérte a fekete hajú lányt és egy elégedett tapssal elkezdett hangosan nevetni
-Úgy látszik hogy a jelentések nem hazudtak, mondta miközben egyre közelebb lépkedett -Tényleg olyan komoly és higgadt vag mint ahogyan azt mondják
Mielőtt bármit is tehetett volna, az öcsém elé állt és szúrós tekintettel meredt az idegenre.
-Még egy lépés és meghalsz, mondta rideg hangon
-Nahát, lepődött meg- Édes hogy meg akarod védetni a barátnőd, de az ellenség nem én vagyok, mondta komolyabban
-Akkor még is ki? Csak úgy besétáltnál ide, mint valami idóta tolvaj, aki nem ismeri a lopakodás jelentését. Most meg itt álsz, még a nevedet sem tudjuk és azt mondod hogy nem te vagy az ellenség, hadartam idegesen
-Megértem az állás pontotokat, de hiszitek vagy sem, segíteni jöttem, és ha kell akkor be is bizonyítom, mindta miközben a csukjája felé nyult
Lehúzta a fejérőt a fekete anyagot és levette a maskját.

ESTÁS LEYENDO
A Négy Elem Őrzője
FantasíaLétezik négy dimenzió amiből kettő már elkezdett megsemmisülni és ezért a világ egyensúlya fel bomlott. A négy őrzőből nyolc lett és a másik két világ is egyre jobban a káoszba lessz taszítva. Az egyetlen megoldás az hogyha megsemmisítik a sötét fén...