♡Harmincegyedik♡

2.7K 152 4
                                    

D E Á K  Á D Á M
-----------------------------

-Fiam, lemennél a boltba kérlek? Felírtam pár dolgot egy lapra, mennék én, csak annyi itt a dolgom, most értem haza, és  megkért a főnököm, hogy nézzem át holnapra az önéletrajzokat. Lilit nem küldöm el a boltba, mert nem. És kérlek ne vegyél mást, csak azt amit felírtam, mert nincs sok pénzünk most. Tudod, egyedül egy kicsit nehéz. - mondta anya.

Nem voltam nagyon itthon, és egy kicsit meg is romlott a kapcsolatunk. El voltam foglalva azzal, hogy magamat sajnáltatom, és nem vettem észre, hogy mi történik itthon. Anya eléggé magányos és, hogy ne nagyon érezze ezt, az energiáját munkába fekteti. Arra koncentrál, és így  nem a hülye gondolatokra. Mert a legboldogabb ember is néha egyedül marad az érzéseivel, ami nem mindig jó érzések. Hanem rosszak.

-Persze, hogy lemegyek! - eresztettem felé egy halvány mosolyt. 

-Köszönöm! - nézett rám hálásan, és visszafordult az asztalához.

Felvettem a cipőm és egy pulcsit kaptam magamra, mert közeledik a tél, és elég hűvös van. Nem tervezek megfázni, mert az utóbbi időben nagyon lerontottam a jegyeim és eddig elég jól tanultam. Hátra néztem és úgy éreztem tennem kell valamit. -Anya?

-Igen? - fordult felém érdeklődve.

-Tudom, hogy megromlott egy kicsit a kapcsolatunk és nem csak a kettőnké, hanem hármunké. Tudom, ez az én hibám, nem lehet mást okolni. Apánknak gúnyolt állatot se lehet ebben hibáztatni. De szeretném, hogy tudd, mi Lilivel itt vagyunk neked, és szeretünk! Anya, ne válald túl magad, mert nem leszel tőle jobban. Mozduljunk ki valahova. Hidd el, jót fog tenni neked!

-Én is szeretlek titeket! - mondta és letörölt egy könnycseppet. Felkellt az asztaltól és szorosan megölelt. Hiányzott már ez az ölelés, és nem csak nekem, hanem neki is. -Na, menj. Meg kell még főznöm is. - mosolygott hamisan.

-Bízd azt rám!

A boltban megvettem mindent ami fel volt írva a lapra. Kicsit sok időbe telt, mire megtaláltam mindent, mert amikor utóljára jártam itt, még máshogy nézett ki az egész helyiség. A kasszához léptem, ahol egy néni furán méregetett.

-Te nem az Ádám vagy? - kérdezte érdeklődve.

-Attól függ. - válaszóltam.

-Mitől?

-Miért kérdi? - kérdeztem vissza.

-Utóljára akkor láttalak, mikor öt éves voltál. Te vagy Ádám? Nagyon hasonlítasz rá, és ez a szempár. Lehetetlen elfelejteni!

-Akkor igen, Ádám vagyok. - bólintottam.

-Hogy megnőttél, mesélj hogy van anyukád? - kérdezte kedvesen.

-Megvan. - vágtam rá.

Nem fogok kiadni infókat senkinek sem a családomról. A mai világban senkiben sem lehet bízni. Egy kicsit elcseszett ez a társadalom.

-Annak nagyon örülök, és, te hogy vagy? - kérdezősködött tovább.

-Megvagyok. - zártam rövidre.

Rohadtul nem vagyok meg. Azt se tudom ki vagyok.

-Értem. 2460 lesz! Más valamit kérsz esetleg? - mosolygott.

-Nem. Viszlát! - köszöntem el.

☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆

-Anya, kész az ebéd! - nyitottam be a szobájába.

-Pillanat és megyek! - válaszólta és tovább nézte a lapokat.

-Nem ettél tegnap óta semmit! Most jössz anya, a munka ott marad. Együtt eszünk, mint egy család.

-Apa nélkül. - szólalt meg Lili.

Sziasztok! Meghoztam a részt! Remélem tetszett, és most sem okoztam csalódást! A véleményetekre most is kíváncsi vagyok, mint mindig!
Köszönöm, hogy vagytok nekem!
Csók❤:
Viksu1

Rossz fiú bevetésenOnde histórias criam vida. Descubra agora