Az ajtó előtt talált gyerek [1.]

819 88 16
                                    


Chuuya idegesen nyújtózott végig a kanapén, miközben tekintetével társát leste, ki már épp a bézs kabátot öltötte magára, hogy indulhasson le a boltba. Sóhajtva felemelte egyik kezét, s már csak azért, hogy a másikat szivassa, közölte óhajait, még mielőtt a barna eljutott volna az ajtóig.

-Ja, és hozz még egy csomag chipset, két liter üdítőt, fekete teát, és ha nagyon akarsz akkor valami édeset is. Na meg cigit, mert kezd elfogyni.

Remélve, hogy barátja ki fog akadni, egy gúnyos mosolyt vett fel, s fáradtságot színlelve ásított egyet.

-Az óvszert elfelejtetted? -Tette fel a kérdést Dazai, ahogy visszafordult a kis vörös irányába. Fokozni akarta még a kettejük között levő feszültséget, ki akarta akasztani ex-partnerét minél jobban. Így olyan témához nyúlt ami nem kicsit sérthette a másikat. -Na meg a tejet. Tudod, többet kéne innod ha nőni akarsz.

-Patkányméreg mehet a listára, majd belekeverem az ebédedbe, ha még egyszer a magasságommal jösz!

Vágott vissza a kalapos. Mindig is húzták egymást, de most igen csak bal lábbal kelt mindkettő.

-Jól van drágám, én is szeretlek!

Mondott csak ennyit a fiatalabb, azzal kinyitotta a bejárati ajtót. Mikor lépett volna ki, nem kis meglepetésére egy doboz állta útját, s még jobban meghökkentette a tartalma. Pár másodpercig meg se tudott szólalni, csak pislogott értetlenül. Már barátjának is feltűnt, ki nem hagyta szó nélkül.

-Mi van, leállt az agyad, vagy mi akadályoz a mozgásban? Ja elnézést..neked olyan nincs is.

A barna kivette a doboz tartalmát, s már csak bosszúból is, de megközelítette hátulról a kanapén fekvőt.
Sikeres volt terve, mert Chuuya ahogy meglátta a felette lebegő kisdedet egyből felült és kiakadva pillantott társára.

-Mit keres itt egy gyerek!?

A pólyába göngyölt teremtmény a kiabálásra felsírt, s kapálózott kezeivel. Nem tetszett neki a helyzet. Hát még a kis maffiózónak! Kihajította volna legszívesebben Dazai-al együtt a lakásból.

-Ez egy rossz vicc igaz!? Honnan szereztél hirtelen egy csecsemőt?

-Nem szereztem, az ajtó előtt volt!

A két fél máris vitatkozásba esett, de a kicsi sírása lassan hangosabb volt náluk, mit a vörös nem bírt tovább hallgatni. Kivette barátja kezéből, s ringatni kezdte, közben minden eszében levő mocskos szóval szidta a másikat.

-Na jó, menj le a boltba azért a nyomorult tejért!

Az egész ezzel a mondattal végződött, s a nyomozó elhallgatott. Nem gondolta volna, hogy ex-partnere majd foglalkozni fog a gyerekkel, és igazság szerint eddig az se jutott el tudatáig, hogy már Chuuya kezeiben van. Inkább csak szófogadva lesietett az említett helyszínre.

Miközben ő a bolt pultjai között keresgélte az esetlegesen használható dolgokat, addig társa próbálta csitítani továbbra is a kisdedet. Nem sok sikerrel.

-Maradj már csendben! -Emelte fel kissé hangját a maffiózó, s már ott tartott, hogy ledobja az ágyra a gyereket, aztán ott hagyja. De ezzel sem ért volna el sokat. -Meddig fogsz még sírni?

Kezdte megelégelni ezt az egészet. Nem számított semmi ilyesmire, reménykedett benne, hogy végre lesz egy nyugodt délutánja. De nem, ennek is most kellett jönnie!
Végül feladta a harcot, s sóhajtva a plafonra emelte tekintetét.

-Megőrülök...-Ekkor csoda történt, s a gyerek lassan abbahagyta a sírást, ugyanakkor Chuuya érezte, valami nem stimmel. Lenézett rá. A kicsi a vörös hajtincsekkel játszott, és úgy látszik eléggé élvezte is. Mikor azonban már meg is akarta kóstolni, a fiú megfogta a pici kezecskét, s kiszedte belőle a hajat. -Nézzenek oda...milyen rosszcsont.

Mosolyodott el lassan, s egy pillanatra maga elé emelte, hogy jobban szemügyre vegye. Alig lehetett pár hónapos, íriszei olyan kékek voltak, akárcsak a kalaposé. Ránézésre nem tudta meghatározni, milyen nemű, de ez jobb is ha így marad. Nem akar még pelenkát is cserélni neki. Addig kitalálják, hogy kié, mielőtt összecsinálja magát.

Dazai megvett minden cuccot, tényleg kitett magáért, s pár perc lefolytával már vissza is ért. Nem volt gyereksírás. Elkezdett aggódni, hogy Chu biztos kivágta a gyereket az ablakon, vagy valami hasonló szörnyűséget csinált vele, de nem így volt. Beljebb lépkedett gyorsan, hogy megnézze mi a helyzet, s ekkor tapasztalta csak meg, mit műveltek azok ketten, míg ő távol volt.

-Chuuya! Ne reptesd már azt a gyereket, a végén leesik!

Akadt ki picit az Iroda tag, de barátja hamar lecsitította.

-Legalább játszik, ne szólj bele!

A csecsemő tényleg jól szórakozott, legalábbis kuncogása ezt árulta el róla.
Ennek örömére a barna lepakolta a dolgokat, kivette a tejet, na meg egy cumisüveget. Megmelegítette egy külön pohárban a fehér italt, beletöltötte az imént vett tárgyba, s odanyújtotta a vörösnek.

-Nesze, lehet hogy éhes.

Chuuya érdeklődve nézett ex-társára, s elvéve az üveget odahúzta magához a gyereket, majd a kezébe adta az italt.
Gyorsan kapcsolt a kicsi, egyből megdöntötte az átlátszó falat ujjaival, s bőszen nyelte magába a tejet.

-Neked is így kéne innod.

Jegyezte meg mókás hangnemben a kötéses, mire az idősebb egy gyilkos pillantással ajándékozta meg.

-Inkább legyél hasznos, és nézd meg van-e nyoma a szüleinek, vagy bármi.

Utasította ex-társát a maffiózó.
Dazai nem volt odáig barátja főnökösködéséért, mit ki is mutatott egy jó nagy sóhajjal.

-Rendben, rendben.

Azzal már ment is ismét a bejárati ajtó irányába, s kinyitva azt behozta a dobozt, miben nemrég még a gyerek volt. Kutakodott benne, keresgélt, de nem sokkal később szomorú kutyafejjel nézett fel Chuuyára.

-Na mi van?

Nézett le rá értetlenkedve a vörös. Nem tudta mi a helyzet, de miharabbi választ remélt rá. Az ex-maffia tag azonban nem sok jót sugalló ábrázattal állt fel, s pillantott a másik szemeibe.

-Semmi. Nem találtam semmit.. -Rázta meg fejét, mint aki elvesztett minden reményt, viszont szemei felcsillantak. -Ez azt jelenti, hogy megtarthatjuk!

-MIIII!?

-----------------------------------------------------------
Remélem tetszeni fog nektek ez a könyv is, ha már egyet abbahagytam :D
Ha valakinek van valami ötlete ilyen teljesen random szituációkhoz, az írja le, én pedig megpróbálok belőle alkotni egy ilyen kis részt. ^^
Kitti-Cat neked tudom, hogy van, úgyhogy ne légy rest 😉



Kézikönyv az ajtó előtt talált gyerekhezDonde viven las historias. Descúbrelo ahora