-Ne tűnj el mellőlem! Ki tudja, milyen veszélyek vannak erre.
Szólt barátjának a kalapos, azzal a lendülettel pedig megragadta a kezét, és elindult vele az úton. A város nem nézett ki máshogy, talán csak apró rézletekben különbözött az otthonuktól. Az első dolgok, amik szemet szúrtak nekik, azok az árusoknál levő mangák voltak. A kíváncsiság odavonzotta őket, s pislogva lapozgatták végig a könyveket. Dazai ekkor más sejtette, milyen ez a hely, és meg is említette a másiknak.
-Itt mi csak szereplők vagyunk..Kitalált személyek.
A vörös lesokkolódva pillantott fel a barna szemekbe, ám meglepődni nem sok ideje volt, a pillanatot az árus szavai szakították meg.
-Segíthetek valamiben?
Úgy egy negyvenes hölgy lehetett, kedves arckifejezéssel, már kissé ősz hajjal, aki a kis boltot igazgatta. Hangja kora ellenére még ugyanolyan gyermeki vidámsággal csengett, látszott rajta, hogy ténylegesen szeretne segíteni.
A két barát egymásra pillantva ugyanarra gondolt hirtelenjében. Ezt egyszerűen tudniuk kellett, így a fiatalabb tette fel a kérdést.
-Esetleg olyan manga, amiben hozzánk hasonló karakterek vannak, van?
Nem igazán tudta, hogyan tegye fel a kérdést, mindenképp hülyének nézik. Talán még ez volt a legelfogadhatóbb.
Az eladó halványan elmosolyodott, majd keresgélni kezdett, s hamar meg is találta az egyik dobozkában a ki nem tett mangákat.-Melyik részre lenne szükségetek?
Mutatta fel a köteget, mik egyenként az eredeti csomagolásukban voltak.
-Az összesre. -Vágta rá Chuuya, majd előhalászta a magánál tartott pénzét, és fizetett.
Miután elköszöntek, egyből feltépték egy padra leülve a műanyagot róluk, s nekiestek egyenként.
-Miért van más kinézetem az elsőben, mint a többiben?
Elkezdődtek a kérdések, Dazai kezdésével, majd a kalapos folytatta.
-Miért csak ennyit szerepelek?
-Talán mert nem vagy fő karakter, mint egyesek.
Piszkálta meg a már amúgy is lobbanékony tüzet a kötéses, várva a kémiai reakció bekövetkeztét.
-Ch..de legalább jobban nézek ki, mint te.
-A lányok mindig jobban néznek ki~
Ennél a pontnál elégelte meg a hülyeségeit barátjának, s megragadta gallérjánál. Ha tehette volna, már rég messzire elsétált volna tőle, de ha elvesztené egy ilyen ismeretlen helyen, sose találná meg újra.
-Inkább azon agyalj, hogy ha egyszer idejutottunk, haza is kell jutnunk. Na meg, hogy hol fogunk aludni..
Engedte el, s hátradőlve összefonta kezeit maga előtt, majd egyik lábát átvetette a másikon. A legfőbb dolog most ez volt, amit meg kellett oldaniuk. A ma éjjelt. Hisz, ha nem jutnak haza, akkor nem aludhatnak csak úgy az utcán.
-Mennyi pénz van nálad?
Pillantott a kisebb felé az Irodatag, de a válasz után elkezdett gondolkodni ténylegesen.
-Majd megnézem. Nem olyan sok.
Nem olyan sok, de meg tudta venni az összes részét a mangának. Maradjunk annyiban, hogy neki a nem sok, azok százezrek.
A pár perces csend elég volt számukra a parton, hogy még az életüket is átgondolják. Bár Chuuyának teljesen más felé járt az esze. Néha rápillantott barátjára, s felmérte, hogy mennyire lett kidolgozottabb testének minden egyes kis része..Ami idővel feltűnt a fiatalabbnak, de nem szólt érte.
A tenger lágy hullámai, s a gyengéd szél, mi hozta magával az illatokat, megnyugtatta valamelyest mindkettejüket. Rájöttek, hogy együtt vannak, és amig ez így marad, nem történhet semmi rossz.
A nap haladt lejjebb az égbolton, arany sugaraival már befestve a víz felszínét, s megcsillant a habokban.
Szép, és csendes volt minden, míg egyszer csak a vörös fel nem kapta fejét a közelből jövő suttogásra, majd egyre erősödő beszédre, vinnyogásra. A hang forrása két lány volt, akik közül az egyik lefagyva állt, míg a másik próbálta előre tolni. Mikor az idősebb odanézett, a helyzet csak rosszabb lett. Fülig vörösödött a szinte már szoborra hasonlító személy, de a barátnője nem adta fel. Odavonszolta nagy nehezen, majd megszólította a fiúkat.-Sziasztok! -Mosolygott rájuk aranyosan. -Nagyon jó a cp-tek, esetleg csinálhatnánk egy képet?
Csillantak fel szemei, várva a választ, s már elő is halászta mobilját, miközben a két fiú próbálta realizálni a helyzetet.
YOU ARE READING
Kézikönyv az ajtó előtt talált gyerekhez
FanfictionAlternatív univerzumok. Szerencsétlen esetek, minek köszönhetően a két barát napirendje rendesen felborul, s nehézségek árán, de mindent megpróbálnak megoldani. Vegyük csak azt, mi lenne, ha egy gyerek kerülne hozzájuk? Vagy esetleg átkerülnének a m...