Kézikönyv az ajtó előtt talált gyerekhez

Vissza a múltba [1.]

-Valami baj van?

Ezzel a mondattal kezdődött minden. Pontosabban este 18:00-kor.
Egy közeli étteremben, ahova Dazai elhívta Chuuyát.
Ekkor még nem tudta, hogy hamarosan elveszti kedvesét.

-Nem. -Sóhajtott fel halkan a vörös, de folytatta. -Csak picit fáj a fejem.

Ezen a ponton rámosolygott az előtte ülőre, s átnyúlva az asztal fölött rásimított kezére. Egy ideje már annak, hogy ennyire összemelegedtek. Együtt laknak, a fiatalabb pedig sokszor elhívja randizni őt. Bár egy dologra vár már nagyon, amit eddig még nem kérdezett meg tőle a másik. Igen, az a bizonyos minden továbbit eldöntő kérdés.

-Talán ha nem ittál volna annyi bort tegnap~

Próbált meg picit hülyéskedni, hogy legalább megpróbálja elterelni a fájdalomról a figyelmét.

-Talán ha ma reggel hagytál volna aludni, a tegnapi után.

Vágott vissza egyből a kalapos, mert igaz ami igaz, a fáradtság is rátett egy lapáttal az egészre. Főleg, hogy az éjjel se tudott aludni miatta, na meg a maga hibájából se. Többet nem részegedik le..Mindig ezt mondja, de sose tartja be. Ezzel pedig neki szerez örömöt.

-Jó-jó, bocsi. -Forgatta meg szemeit játékosan a kötéses, hüvelykujjával pedig rásimított az övénél kisebb kézre, mit ezek után felemelt, s nemes egyszerűséggel óvatosan fogai közé vette a kesztyű anyagát, majd le is húzta. -Megtudhatnám, mellettem minek van ez rajtad? Egy étteremben, ráadásul?

Rácsókolt kézfejére, közben pedig az egyre inkább zavarba jött arcocskát figyelte. Talán az ideges állapotánál jobban csak ezt imádja.

-Megszoktam. És mondhatni már sokszor fura, hogyha puszta kézzel fogok valamit.

-Az is fura, mikor engem fogsz?

Vigyorodott el társa. Talán most lőtt túl a célon, de koránt sem érdekelte. Az jobban foglalkoztatta, hogy egy ideje már sokkal kevesebbet eszik a másik. Habár a súlyát megőrízte, úgy vette észre, legyengült valamelyest, ennek pedig egyáltalán nem örül.

-Nem. Az nem fura. -Teljesen úgy mondta, mintha elkalandozott volna, hisz valójában fejben azt is tette. Megszokta már az ilyen perverz mondatokat tőle. De most mással törődött, minek egy idő után hangot is adott. -Kérdezhetek valamit?

Elhúzta kezét, s tekintetével a barna íriszeket csodálta, várva a válaszra.

-Persze. Miről lenne szó?

Chuuya beharapta alsó ajkát. Annyira foglalkoztatta ez a téma, mint még soha.

-Ha lehetne gyerekünk, hogyan képzelnéd el?

Az Irodatag először pislogott párat, hisz halvány fogalma se volt róla, megint hogy jött ez a kérdés, de aztán halványan elmosolyodott, s töprengést színlelve belekezdett.

-Azt szeretném, hogy olyan szép kék szemei legyenek, mint neked.

Gyakorlatag annyi kérdést tett már fel neki párja, hogy egy konkrét kép is kialakult benne. Múlt héten például a nemét, azután a neveket kérdezte. El nem tudta képzelni, miért kezdte el érdekelni ennyire a téma.

Egy pár perces csend bekövetkezése után, míg a maffia tag a gyerekeken gondolkozott, s a másik őt figyelve álmodozott, elindultak haza.
Mindketten tisztában voltak vele, hogy erre természetes lehetőségük nincs, de a kalapos nem is erre gondolt.

Ahogy betették a lábuk a lakás ajtaján, a vörös egyből közölte, hogy ő most lefürdik, és ha meg meri zavarni, ne számítson jóra. Dazai persze engedelmeskedett, tekintettel a törpe fejfájására. Levágódott a kanapéra, elfoglaltság gyanánt pedig bekapcsolta a tv-t.

Úgy nagyjából egy fél óra múlva az idősebb kilépett a fürdőből, egy szál törülközőben. A fájdalomnak mintha nyoma se lett volna, a víz elmosta. A nappaliba ment, ahonnan a hírek hangjai áramlottak, s nesztelenül megközelítette az ülőalkalmatosságot. Kezeit a kötéses vállaira csúsztatta, fejét pedig rátámasztotta az övére.

-Ugye nem aludtál be?

Kérdezte halkan suttogva, míg ujjai lejjebb vándoroltak mellkasára, kisebb köröket rajzolva rá.

-Egy örökkévalóság, míg végzel. -Sóhajtott fel, s picit megsértett pillantást vetett rá, ahogy felnézett szemeibe. -Csak majdnem sikerült.

Kárpótlás gyanánt barátja egy csókban részesítette, majd egy mosollyal ajkai húzódott el.

-Sajnálom. -S ezzel mintha le is lenne zárva a téma, megkerülte a kanapét, és leült mellé -Mondtak valami érdekeset?

A barna íriszek tökéletesen sugározták, hogy őt speciel a tv műsor baromira nem érdekelte, inkább unatkozott, és epekedve várta azt a pillanatot, mikor párja végre feltűnik. Erre ezt kapta.

-Nem igazán. -Vonta meg vállait hanyagul, majd egy ötlettől vezérelve közelebb húzódott a másikhoz. -Ugye nem hiszed, hogy ennyivel bocsánatot nyertél?

A mellette levő gyanakodva nézett végig rajta. Felé fordult valamelyest, mit az Irodatag előszeretettel kihasznált, s hátradöntötte a kárpitra. Kezeit megtámasztotta feje mellett, alsó ajkán végignyalt, majd vigyorogva tudatta, mit akar csinálni.

-Felejtsd el. -Tette egyik kezét a felette levő mellkasára a kisebb. -Majd holnap. Fáradt vagyok.

Dazai elszomorodva próbált még meg egy utólsó dolgot. Kutyaszemeket villantott felé, végül felsóhajtva felkelt, s egy egyszerű mozdulattal karjai közé vette a kis testet. Bevitte a hálóba, ahol aztán óvatosan lerakta az ágyra, ő maga pedig elkezdett vetkőzni. Igyekezett minél inkább úgy viselkedni, mintha meggondolta volna magát, azonban mozdulataival leginkább azon volt, hogy ez inkább a vörösre legyen igaz.
Chuuya először egyáltalán nem törődött vele, de ahogy telt az idő, nem tudott másra figyelni. Baromi lassan vette le magáról a cuccokat. Átlátott a szitán.
Megforgatta szemeit.

-Na jó, gyere ide. Ezt rossz nézni.

Mint valami nagy gyerek, úgy csillantak fel az öngyilkoshajlamú szemei, s egyből rá is mászott párjára.

-----------------------------------------------------------

Slatyika Elkezdtem végre :3