Black Romance

Prológus

              _____________________

Aliyah:

Utolsó percek. Utolsó percek ebben a lakásnak nevezett pokolban. Utoljára nézem végig hosszú könyvespolcon, az ágyamon mely annyi könnyet és szomorúságot nyelt el. Felemeltem halkan a bőröndömet, nehogy valami nagyobb zajt csapjak. Imádkoztam hogy ne lásson meg. Ne lásson meg az a szörnyeteg akit régen talán az apámnak neveztem. De nem. Most sem volt szerencsém.
Boros üveg csattant a földön. A szilánkok apró darabjai ezerfelé hullottak. Össze húztam magam nehogy nagyobb kárt tegyenek a szilánkok. Bőröndöm a hátam mögött lapult.

- Hát te meg hova mész - ordította, de látszott hogy nehéz ezt az öt szót értelmesen kimondania. Dülöngélt miközben felém közeledett. Megkapaszkodott egy székben.

- Kérdeztem vsldjqmit - mondta.

- Elmegyek. Soha nem látsz többé - mondtam az utolsó szónál megremegett a hangom.

- Nem mész te sehová - vigyorgott. Undorító hogy mi lett belőle - itt maradsz hallod? Te ribanc - ordította majd megindult felém. Már jól ismertem ezt. Leguggoltam és magam köré fontam karjaimat. Ez valamennyire tompítja a fájdalmat és nem éri a fejemet.

Viszont megtántorodott,majd kiadta magából a reggelit. Ezt kihasználva pattantam fel és a bőröndömmel együtt szaladtam ki az utcára. A részegség egyik előnye hogy nem tud gyorsan futni.

Mikor elhagytam az utcát látva hogy nem követ, lassítottam lépteimen. A poros és forró utca ridegen nézett rám. Az egész kicseszett város rideg.

A mikrobusz lassan gurult be a megállóba maga körött port keverve. Az emberek köhécselve szálltak fel.
Elfoglaltam a helyemet. Elindultunk és nekem egy könnycsepp gördült le a szememből. Itt hagyom ezt az egészet. Nem mintha ezzel elfelejthetném ezt a 16 évet amit itt töltöttem. Emlékek százai cikáztak a fejemben. Újabb és újabb könnycseppek. Majd apám képe. Ott hagytam, amikor szüksége lett volna rám.

Elaludtam de néha felriadtam mikor nagyobbat lökött a furgon.

Egy kedves hang ébresztett fel mely szerint megérkeztünk sidney-be. A gyötrelmes út után végre megérkeztünk.
Leszállva a buszról gyönyörű panoráma tárult elém. Arizona kietlen pusztái ehhez képest csak egy poros koszfészek. A tenger látványa. A friss levegő. Egyszerűen csodálatos.

Boldogan indultam el az utcán. Hatalmas pálmafák magasodtak, a házak többféle színben pompáztak.
Megkerestem azt a házat amelyet kinéztem magamnak. Vagyis hogy egy benne lévő kis szobát. Becsöngettem majd egy negyvenes éveiben járó férfi nyitott ajtót. Elegáns volt. Enyhén borostás arca, hófehér fogai világító kék szeme emlékeztetett egykori apámra. Szemüvegén keresztül nézett rám kérdőn.

- Öhmm.. jónapot! A kiadó szobával kapcsolatban jöttem - próbáltam összeszedni magam.

- Ohh hát persze - nézett végig rajtam mosolyogva. Idegesen gyűrögettem a polóm szegélyét - erre jöjjön - vezetett be a hatalmas házba. Az előszoba hangulatos és tágas volt. Abból nyílt egy nappali majd egy fürdőszoba. Végül odaértünk az utolsó ajtóhoz.
Kinyitotta és egy nagyon takaros és szép szoba tárult elém. A falak fehérre festve, a nagy francia ágy lila takaróval volt lefedve. Az ágyon hozzá tartozó lila párnák. A földön puha szőnyeg majd a szobából nyíló kis fürdőszoba mely ízlésesen volt berendezve. Egyszerűen annyira én voltam.

- akkor ez lenne az - merte végig ő is a szobát majd elismerően bólintott - jajj - csapott a homlokára - de udvariatlan vagyok. Will Drake vagyok.

- Aliyah Blue - fogtam vele kezet.

- Na jó akkor én megyek nyugodtan pakoljon ki, ha bármire szüksége lenne akkor ott vagyok a nappaliban

- Rendben. És nagyon köszönöm - mosolyogtam hálásan.

.....

El sem hiszem hogy sikerült. Annyi év után atléphettem Arizona határát.
Otthagytam magam mögött a sok rosszat tiszta lappal kezdve.

Nem pakolok ki mert úgy is lesz időm még. Egy egész örökkévalóság. A percnek akarok élni. Kikaptam a táskámból a régi ám hűséges gördeszkámat. Hajamat laza kontyba kötöttem majd elindultam.

A nap vörösre festette a várost. A tengert csillogtatta. Hullámok táncoltak ide-oda. Olyan mesés volt.
Házak mellett suhantam el. Hatalmas utakon melyeken nem jártak autók. Város szélén mezők mellett hol levendula illat áradt szét.

Úgy éreztem szabad vagyok. Független a világtól.

Kifáradva értem vissza a városba. Nehézkesen, de megtaláltam a házat. Nem volt ott senki. A szobámba érve kivettem a táskámból egy ócska, kinyúlt, szürke pólót és egy melegítő rövidnadrágba amely pizsamaként szolgált.
Letusoltam majd elkészítettem magamnak egy szendvicset amit a szobámban fogyasztottam el.

Kicsit mégis féltem. Senkim nincs itt. Talán vissza kéne mennem. Vajon apa mit csinálhat? Otthagytam. Nem érdemli ezt.

Fogat mostam majd bedőltem az ágyba és nagyon sok idő után, gondjaimat félre téve, boldog szívvel aludtam el.

                  _________________________
                               PROLÓGUS VÉGE